Több mint 20 ezer állat életét mentették meg az elmúlt 12 év során Mályiban, ami lenyűgöző eredmény és példaértékű elkötelezettséget tükröz. Az itt végzett munka nemcsak az állatok megsegítéséről szól, hanem a közösség összefogásáról és a felelősségteljes

Egy apró fecske volt az első madár, amely még csupán 9 éves korában került a figyelem középpontjába. Az idő múlásával a természetvédelmi egyesület szárnyra kapott, és egy igazi madármentő állomássá alakult. Lehoczky Krisztiánnal, az alapító szellemi vezetőjével folytattunk beszélgetést, amely során felfedtük küldetésének lényegét, valamint az állatmentés mai helyzetét és jövőbeli kilátásait.

A madármentő állomás történetének első fejezete az alapító gyerekkorában íródott, amikor 9 évesen a kezébe került egy kis fecske, akit sajnos nem sikerült életben tartani, de ez az élmény mély nyomot hagyott Krisztiánban. Innentől kezdve sokkal szorosabb szálak fűzték a madarakhoz, figyelt rájuk, felelősséget érzett irántuk.

Ezen az úton érkezett el 2013-ig, amikor megalapította a Mályi Természetvédelmi Egyesületet.

Nem terveztük, hogy madármentő állomásként funkcionáljunk, de a sors furcsa módon így alakította a dolgokat. Egy barátom, aki tisztában volt a madarak iránti szenvedélyemmel, hívott fel, amikor egy kis kék cinke nekirepült az ablakának. Azonnal elmentem érte, és miután egy kis dobozba helyeztük, szerencsére gyorsan felépült. Ezt a történetet megosztottuk az egyesületünk közösségi oldalán, és váratlanul hatalmas érdeklődés övezte: özönlöttek a megkeresések, hogy hol és milyen madarak szorulnak segítségre.

Amikor az egyesület megkapta a madármentési engedélyt, hivatalosan is együttműködést alakítottak ki a Bükki és az Agteleki Nemzeti Parkkal. Ezt követően az első hat hónapban már 46 madár érkezett a mentőállomásra.

A tavalyelőtti évben körülbelül 3500 állatot üdvözöltek az állomás területén.

Kezdetben az otthonunkban folytattuk a munkát, ahol a konyhapultunk olyan volt, mint egy kis madárkórház: mindenhol szárnyasok gyógyultak. Két évvel ezelőtt sikerült egy területet szereznünk, ahol megvalósíthattuk álmunkat, és felépítettünk egy 200 négyzetméteres központot, amely már látogatható, de a hivatalos megnyitót május végére tervezzük. A létesítményben öt lábadozó madár várja a gyógyulást, több röpdével és egy gyönyörű sétaparkkal bővítve a látogatók élményeit.

- mesélte Krisztián, aki civil munkáját tekintve grafikus, de ma már szinte minden idejét leköti a mentőállomás.

Felesége az egyetem falai között tevékenykedik, és két gyermekük is itt folytatja tanulmányait. A család aktívan részt vesz az egyesület életében, amennyire csak tudnak, és az egyesület többi tagja is szívesen jön segíteni önkéntes munkával.

Azt szoktam mondani, hogy én vagyok a fényes kaszni, míg a feleségem a V8-as motor, ami lendületesen előre visz engem.

- mondta mosolyogva Krisztián, aki arról is megosztotta gondolatait, hogy a madármentés folyamata sokkal bonyolultabb feladat, mint ahogy azt a kívülállók első ránézésre gondolnák.

Ránk más törvények vonatkoznak, mint egy háziállatokat mentő helyre, mert mi nagyon gyakran védett, fokozottan védett állatokat mentünk. Minden olyan mentett állatot, amely szabad életre alkalmas, azt mi elengedjük, ez a kiemelt célunk is. A munkánk nem arról szól, hogy megszelídítsük az állatot és megtartsuk. Épp ellenkezőleg: arra törekszünk, hogy minél kevésbé kötődjön emberhez az állat és visszakerülhessen a vadonba.

Krisztián egy érdekes példát hozott fel: nemrégiben egy hollófióka került a gondozásukba, és jelenleg azon fáradoznak, hogy megakadályozzák, hogy a madár túlzottan hozzászokjon az emberi jelenléthez. Ennek érdekében az ételt egy hosszú bottal juttatják el hozzá, ezzel is biztosítva, hogy ne társítsa a táplálkozást az emberrel. Emellett említett egy olyan esetet is, amikor egy zavaró, sőt, már-már veszélyes madarat kellett befogni, mert a gazdája nem törődött vele, és így a madár viselkedése problémássá vált.

A holló egy olyan madár, aki egész nap a párjával él, erre hajtja az ösztöne is. Egy szelídített egyednek ez az ember, ha pedig egyedül marad, akkor unatkozik és le kell kötnie magát. Ilyenkor van az, hogy átrepül a szomszédba, letöri a paradicsompalántát, az autó ablaktörlőjét, a kerti asztalról leveri a bögrét, majd a területét védve más háziállatokat támad meg, esetleg egy arra sétáló embert. Ezekre sajnos volt példa és ki is kellett lőni már ilyen madarat. Ez a felelőtlen állattartás példája. A holló párt választatott, majd útjára engedték, ő pedig így próbált meg élni.

A Mályi Madármentő Állomás eddigi tevékenysége során lenyűgöző módon több mint 20 ezer madarat és más állatot mentettek meg az elmúlt 12 évben.

A madármentés első vagy inkább nulladik lépése az, hogy meghatározzuk, szükség van-e egyáltalán a beavatkozásra. Ezért szoktuk azt szorgalmazni, hogy legyen előzetes egyeztetés, mielőtt cselekedne a lelkes civil állatmentő. Mindképp hívjanak fel telefonon és mondják el, hogy mit látnak, tapasztalnak

A szakember alaposan bevezetett a munkája részleteibe is.

Krisztián egy érdekes példával szemléltette, miért fontos néha türelemmel lenni és alaposan megfigyelni a körülményeket. Miskolc avasi lakótelepén egy villanyoszlopra rögzített fémszekrény vált a széncinegék otthonává.

Az egyik nap egyszer csak egy család beállított hozzánk 6 széncinege fiókával, mint kiderült, abból a dobozból hozták el őket. Elmondásuk szerint a gyerekek azt mondták, hogy a szülőket elgázolhatta egy autó, ezért kiszedték a fészket és elhozták az állomásra. A szülők nem is látták a tetemet és telefon helyett egyből cselekedtek, pedig egy ilyen gyanú esetén mindig van egy protokoll. Visszavittem a fiókákat a fészekkel, amit a helyére tettem, a fémajtót résnyire nyitva hagytam és tíz perc múlva meg is érkezett a cinege papa és mama.

Ezért rendkívül lényeges, hogy szem előtt tartsuk: itt olyan vadállatokról beszélünk, akiknek saját ösztöneik és egyedi életmódjuk alakult ki.

A vadon élő állatok élete gyökeresen átalakult a környezetünk miatt, amelyet évszázadok alatt magunk alakítottunk ki. Ma már alig találunk érintetlen területeket; az erdők és nemzeti parkok pusztái lettek a természet utolsó menedékei. Ha körülnézünk a mezőkön vagy az utak mentén, szinte mindenütt művelt földet vagy lakóövezeteket látunk. Az állatoknak ehhez az új valósághoz kell alkalmazkodniuk, mivel az olyan élőhelyek, ahol szabadon táplálkozhattak, fialhattak vagy fészkelhettek, szinte teljesen eltűntek. Így hát egyre többen költöznek bele az ember által teremtett mesterséges világba, hogy ott keresgéljenek élelem után és új otthonra leljenek.

Krisztián említése alapján a feketerigó egy különleges példa arra, hogyan formálódik a természet a modern világban. Ez a madár, amely eredetileg az erdők mélyén élt, mára már a kertek és parkok gyakori vendége lett. Azonban az ősi ösztönei, amelyek a túlélését irányítják, változatlanok maradtak: a kisfiókák már akkor is a talajon szaladgálnak, amikor még éppen csak próbálnak szárnyra kapni. Ez a jelenség jól mutatja, hogy a természet alkalmazkodik, de az alapvető életmódbeli minták megmaradnak.

Ez egy teljesen természetes jelenség, és gyakran bonyodalmakhoz vezet, amikor az emberek megpróbálják megmenteni ezeket a kis madárfiókákat. Pedig ők csupán ösztöneik szerint cselekednek, és valójában nincs szükségük segítségre. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezek a fiókák már 13 napos korukban ügyetlenül mozognak a bokrok között. Eredeti élőhelyük és ösztönük arra sarkallja őket, hogy elhagyják a fészket, így csökkentve a ragadozók által fenyegetett fészekalj veszélyeit. Minél előbb sikerül szétszóródniuk, annál nagyobb az esélyük a túlélésre. Tehát természetes, hogy a fiókák a földön vannak, és nincs szükség arra, hogy megmentsük őket.

Krisztián itt külön figyelmet szentelt a gólyák helyzetének, amely egy rendkívül bonyolult kérdéskör.

Az a képünk erről a madárról, hogy a kémény tetején kelepel, így volt ez régen, ma persze inkább villanyoszlopokra épített fészektartón neveli fiókáit. A fehér gólya azonban északabbra, vadregényesebb területeken magas fák tetején, csapatokban költ. Ez lenne a természetes. Az idők során azonban ő is alkalmazkodott, bejött a városokba, itt azért nagyobb biztonságban is van és megszokta az ember közelségét

- jegyezte meg a madármentő, aki hozzátette, hogy az afrikai telelőhelyekről, egy természetes és vad környezetből februárban egy teljesen művi környezetbe érkezik meg a gólya, ahol olyan idegen veszélyekkel kell szembenéznie, mint a libanoni vadászat, az áramütés, gázolás, mérgezés, műanyag anyagok okozta problémák stb.

Ráadásul a táplálkozási lehetőségei is egyre szűkebbé válnak, hiszen a mezőn napelemparkot létesítettek, a területet beszántották, így már csak térdig érő napraforgó és búza virít ott. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a szeméttelepen szilikongumit szemlél, mintha az egy sikló lenne.

Már volt részem abban, hogy szilikont és befőttes gumikat halásszak ki a fiókok mélyéről. És ez még csak a kezdet! Az éghajlatváltozás és az árterek pusztulása is csak vár ránk, hogy beszéljünk róla.

Felfedeztük, hogy a gólyák fészkeiben a mai napig 3-4 tojást raknak le, ahogyan azt már 300 évvel ezelőtt is tették. Azonban manapság nem rendelkeznek elegendő táplálékkal, hogy megfelelően táplálhassák a kikelt fiókákat, ami miatt a kicsik fejlődése jelentősen lelassul. Ennek következtében a mama gólya idővel kénytelen elhagyni a gyengébben teljesítő fiókát a fészekből.

Nem találta meg a szükséges táplálékot, mivel mi magunk csökkentettük a természetes élőhelyüket. Ezért nem tekinthetjük ezt a helyzetet teljesen természetes folyamatnak. Ha mi idéztük elő ezt a problémát, akkor felelősséggel tartozunk az állatokért, és ha szükséges, segítségünkkel kell megmentenünk ezt a kis fiókát.

- szögezte le Krisztián.

A gólyák mellett a fecskék még nagyobb bajban vannak.

Az állomány 60%-a már eltűnt, és ennek a 100%-áért mi vagyunk felelősek. Drasztikus változásokon ment keresztül az a környezet is, ahol ezek a madarak fészkeltek és élelmet kerestek. Tudvalevő, hogy egy fecske évente körülbelül egy kiló rovart fogyaszt el. Ezért most több ezer tonna rovar marad a nyakunkon, ami még inkább arra ösztönöz minket, hogy permetezéseket végezzünk, ezzel tovább csökkentve a fecskék táplálékforrásait. Így már egy igazi 22-es csapdájába kerültünk.

- emelte ki a madármentő, aki a megoldást is felvázolta:

Képzeljük el, hogy a természetnek adnánk egy 30 éves szünetet – egyfajta pihenőt, hogy fellélegezzen és feltöltődjön. Ez idő alatt talán csodás átalakulások mennének végbe, és a környezetünk ismét virágzásnak indulna. Sajnos azonban ez a vágyálom valószínűleg sosem válik valóra.

Krisztiánék mindenesetre töretlenül és alázattal segítenek a madarakon, kisemlősökön. A madármentőknek lényegében az állatok életét kell lemodellezni, mikor egy-egy madár vagy kisemlős bekerül hozzájuk. Ugyanabban a bioritmusban etetnek például, ahogy a természetben történik. Gyakorlatilag a fiókák esetében folyamatosan, ahogy azt a szülők tennék, mikor egész nap a fészekbe hordják a rovarokat.

Jelenleg széncinegék, kis veréb, nagyobb rigók, hollófiókák, kismókusok, valamint tartósan sérült vércsék, egerészölyvek és baglyok rehabilitálódnak az állomásunkon.

Sérült állatok befogadásával foglalkozunk, és szívesen segítünk, ha a közelünkben találkozik valaki egy rászorulóval. Több alkalommal is kaptunk hívásokat akár több száz kilométer távolságból, és ilyenkor is igyekszünk támogatni az embereket hasznos tanácsokkal, valamint információkkal arról, hogy a helyi területen kihez lehet fordulni segítségért.

- így Lehoczky Krisztián, akit Borsodban az Év emberének választottak nemrég. A díjjal kapcsolatban elmondta, hogy egyrészt ez egy nemes teher is számára, hogy továbbra is, kiemelten kell vállalnia a felelősséget a sérült állatokért és visszajelzés is a madármentő állomásnak, hogy sokan számítanak a munkájára és becsülik, tisztelik mindazt, amit a kisállatokért tesznek az év 365 napján.