21 év házasság után különválik a 90-es évek ikonikus sorozatsztárja: "Ez volt életem legnehezebb választása" - Life.


Külön közleményekben tudatta a nyilvánossággal a '90-es évek egyik legnészerűbb sorozatának főszereplője, Scott Wolf és felesége, Kelley, hogy 21 év házasság után elválnak. A pár három gyermeket nevel, kapcsolatuk hosszú ideje válságban lehetett.

Huszonegy évnyi házasság után Scott Wolf, az Ötösfogat című népszerű sorozat egykori főszereplője és felesége, Kelley Wolf bejelentették, hogy elválnak. A hírt mindketten külön-külön osztották meg közösségi média felületeiken, de a kapcsolatuk végének részleteit egyikük sem kívánta nyilvánosan boncolgatni.

Kelley az Instagramon osztotta meg a következő szavakat: "Nehéz szívvel, de Scott és én úgy döntöttünk, hogy tovább lépünk, és lezárjuk a házasságunkat. Ez az út számomra hosszú és csendes volt, tele reménnyel, türelemmel és gyermekeink iránti szeretettel. Bár nem kívánom részletezni a történteket, békét találok a szívemben, hiszen tudom, hogy mindent megtettem, hogy tiszteletteljesen és együttérzően járjam végig ezt az időszakot."

Kelley Wolf a MTV The Real World: New Orleans című reality műsorban vált népszerűvé, majd később saját önsegítő könyvet is megjelentetett. Legutóbbi nyilatkozatában dicsérte Scottot apaként és társaként. "Most a béke, a szabadság és a védelem új szakaszába lépek - mindezt kegyelemmel" – írta.

Scott Wolf így fogalmazott: "Miután 21 évet töltöttem házasságban, elérkezett a pillanat, amikor meg kellett hoznom életem legnehezebb döntését, és beadnom a válókeresetet." Hozzátette: "Gyermekeink mindig is a legnagyobb szerelmeink voltak, és ez a jövőben sem változik. Ők mindennél fontosabbak számunkra, ezért arra kérek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben őket, miközben együtt navigálunk ezen az új úton."

A kapcsolatuk gyengélkedésének első jelei már régóta a felszínre törtek. Körülbelül egy évvel ezelőtt Kelley egy nyilvános posztban osztotta meg, hogy szinte elhagyta a férjét, mivel folyamatosan hibákat keresett benne. Akkor így fogalmazott: "Mint minden nagyszerű szerelmi történet, mi is újra és újra a szerelem erejét választjuk."

A jelek arra mutatnak, hogy a házasság helyreállítására tett próbálkozások nem hozták meg a várt eredményeket. Scott Wolf januári interjújában a Us Weekly számára rávilágított a felmerült nehézségekre: "Az elmúlt pár év olyan tapasztalatokat hozott az életünkbe, amelyeket korábban sosem éltünk át. Ezek nem élet-halál kérdések, de komoly kihívások elé állítottak minket... A családunkon végbement változások pedig átformálták a boldogság fogalmát."

Related posts