A huszonéves magyar fiatalember, akit a világjárvány sem tud megállítani, különleges küldetést visz a vállán.

A hazai gazdák és állattartók továbbra sem dőlhetnek hátra a száj- és körömfájás-járvány árnyékában, amely nem csupán a haszonállatok tartóit érinti, hanem a menhelyeket, állatvédelmi alapítványokat és rezervátumokat is komoly veszélybe sodorja. A helyzet súlyosságát érzékeltetve Koszonits Patrik, az Ott vagyunk már? Állatvédelmi Alapítvány alapítója, édesapjával együtt, készségesen osztotta meg tapasztalatait az Indexnek. A fiatal aktivista, aki már 20 éves, nem új a színtéren: saját forrásaiból és közösségi támogatással több száz kilométeres túrát vállalva hozta létre Magyarország egyik legkülönlegesebb állatmentő központját, ahol a méltatlanul elhanyagolt szamarak kapják a középponti szerepet. A járvánnyal szembeni küzdelem során Patrik és csapata mindent megtesznek, hogy megóvják ezeket az állatokat, és felhívják a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.

A száj- és körömfájás vírus fenyegetése hetek óta sújtja a magyar állattartókat, és a járvány hatásai messze túlmutatnak a haszonállatokat nevelő gazdaságokon. A kisebb közösségek, akik állatmenhelyeket és rezervátumokat üzemeltetnek – sok esetben saját erőből, szenvedéllyel és civil támogatásokkal – szintén érintettek ebben a nehéz helyzetben. A betegség, amely főként a kérődzőket és sertéseket támadja meg, rendkívül fertőző, és súlyos gazdasági következményekkel járhat. Emiatt a hatóságok intézkedései gyakran drasztikusak: a megelőzés elsődleges módszere az állományok felszámolása, ami komoly felháborodást váltott ki nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos Szlovákiában is.

Egy ilyen környezetben különösen figyelemre méltó az Ott vagyunk már? Állatvédelmi Alapítvány, amelyet a fiatal, mindössze 20 éves Koszonits Patrik alapított Ásotthalmon. Ez a civil kezdeményezés a szamarak megmentésére és rehabilitációjára fókuszál, olyan állatfajra, amely gyakran alulértékelt és félreértett. Patrik és édesapja, Tibor, szívügyüknek tekintik ezt a munkát, és mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a már idősebb, leselejtezett, bántalmazott vagy leölésre szánt haszonállatoknak, új esélyt adva számukra az életre. E bátor törekvésük során igyekeznek felhívni a figyelmet a szamarak valódi értékére és a velük való felelős bánásmód fontosságára.

Mindez egy váratlan pillanattal indult. "Az egész családom és én is igazi állatbarátok vagyunk. Tavaly tavasszal, amikor vidékre, Ásotthalomra költöztünk, a szüleimtől kaptam egy szamarat. Azonnal beleszerettem" - meséli Patrik. Érdekesség, hogy a Koszonits család már korábban is nevelt állatokat, de a szamár eddig még sosem szerepelt a háztartásban. Patrik mezőgazdasági végzettséggel büszkélkedik, amely több szálon is összeköti az állattartással, ám az igazi áttörés akkor következett be az életében, amikor elhatározta, hogy nem csupán gondozni kívánja őket, hanem aktívan tenni is értük. Az elhatározás mögé pedig egy meglepő cselekvés állt.

"Ekkor merült fel a 450 kilométeres túránk ötlete Fülessel" - mesélte lapunknak. Az Ásotthalomtól Győr-Moson-Sopron vármegyéig tartó kalandjuk során hűséges szamarát is magukkal vitték, amivel nemcsak hogy jelentős médiaérdeklődést generáltak, de egyúttal hangsúlyozták, mennyire fontos egy olyan menedékhely létrehozása, ahol a megmentett állatok biztonságban és boldogságban élhetnek. A túra befejeztével megkezdődött az alapítvány hivatalos bejegyzési folyamata, amely, ahogy mondta, hónapokig elhúzódott. Bár a bürokrácia nehézségei nem tudták letörni a lelkesedését, az utóbbi hetekben terjedő száj- és körömfájás-járvány komoly kihívások elé állította őket.

Bár a vírus közvetlenül nem érinti a szamarakat, de mivel a rezervátum területén temérdek más állat is otthonra talált már, így jelentős változásokra kényszerítette a kialakult helyzet az alapítványt.

Alapvetően a vírus a szamarakra szerencsére nem jelent közvetlen fenyegetést, így nálunk nem sok állatot érint. Azonban van néhány bárányunk, alpakánk és lámánk, akik viszont kockázatnak lehetnek kitéve. Ezért úgy határoztunk, hogy a legjobb, ha bezárjuk a kapukat, és még szigorúbb intézkedéseket vezetünk be a rezervátumban. Az állatok védelme a legfontosabb számunkra, és mindent megteszünk érdekükben.

- kiemelte.

Ahogy azt elmondta, a rezervátum hivatalos megnyitása még várat magára, de ez nem jelenti azt, hogy ne érkeztek volna már látogatók. "Már korábban is érkeztek vendégek, hogy megismerkedjenek az állatokkal és simogassák őket, éppen egy hónappal a vírus megjelenése előtt kezdték el látogatni a helyet. Azonban most minden megváltozott. Az élet viszont továbbra is folyik nálunk; jelenleg is nagy felújítás zajlik, így van bőven feladatunk" - tette hozzá.

A hivatalos megnyitó tavaszra van ütemezve, de a jelenlegi helyzet alapján egy ideig biztosan zárva tartanak. Ez azonban nem gátolja meg őket abban, hogy továbbra is folytassák az állatok megmentését és befogadását.

Amikor még nem terjedt el a vírus, az állataink mindig karanténba kerültek a befogadás előtt. Jelenleg az újonnan érkező állatok a házunkban elkülönítve élnek, és csak akkor költözhetnek be a rezervátumba, ha megfigyelésen estek át, és rendelkezünk a véreredményeikkel, valamint állatorvosi szakvéleménnyel. Minden egyes állatra különös figyelmet fordítunk, ezért számunkra az óvatosság a legfontosabb szempont. Nem kívánok állást foglalni a kérdésben, hogy az állatok leölése mennyire volt helyes döntés, hiszen nem vagyok szakértő ezen a téren, de úgy gondolom, bizonyosan létezhettek volna alternatív módszerek is a vírus terjedésének megállítására.

- emelte ki Koszonits Patrik, hangsúlyozva a mondanivalója fontosságát.

Bár a járvány és az állatok leölési hulláma közvetlenül nem hatott az Ott vagyunk már? Állatvédelmi Alapítványra, sokan talán nem is tudják, mekkora erőfeszítést igényel egy állatrezervátum fenntartása. Főleg, ha mindezt egy fiatal, alig húszéves fiú irányítja, akinek vállán a felelősség és a szenvedély egyaránt hatalmas terheket ró. Az ilyen elkötelezettség valódi emberfeletti teljesítményt igényel, és nem könnyű feladat egy ilyen fontos küldetés sikeres megvalósítása.

Édesapámmal együtt végezzük a munkát, és nem alkalmazunk senkit. Természetesen rengeteg barátunk és ismerősünk van, akik bármikor készséggel segítenek, amire csak szükségünk van. Az alapítványunk támogatói is mindig készen állnak, hogy felajánlják a segítségüket, de a feladatok zöme mégis csak a mi vállunkon nyugszik.

- árulta el kérdésünkre.

A jelenlegi állományunk nem éppen kicsiny: tíz szamár, két ló, egy birka, egy alpaka és egy láma osztozik a területen, ami komoly kihívást jelent a legeltetés szempontjából. "A Homokhátságban élünk, ahol a legelő szinte a nullával egyenlő. Már az is örömet okoz, ha egy hónapig képesek vagyunk legeltetni az állatokat. Ez pedig a költségeinkre is rányomja a bélyegét, hiszen a minőségi széna a Dunántúlról és a Nyírségből érkezik, ami nemcsak drága, de a szállítási költségek is jelentősek."

Éppen ezért már a költözés lehetőségével is foglalkoztak – bármely más régióba szívesen elindulnának, hogy akár kisebb, de termékenyebb földdel hosszú távon fenntarthatóbbá tegyék működésüket. "Itt hiába lenne például 10 hektárunk, ha a Dunántúlon csak 3 hektár áll rendelkezésre, akkor ott már sokkal jobban megoldható lenne az állatok legeltetése."

Az alapítvány működése valóban teljes embert igényel, de Patrik számára ez nem jelent megélhetést. "Van egy kisebb vállalkozásunk, ami biztosítja a megélhetésemet. Az alapítványból nem lehet pénzt kivenni, azt kizárólag fenntartási költségekre használhatjuk fel. Minden adományt és támogatást az állatokra fordítunk, amiért felelősséggel tartozunk. A NAV rendszeresen ellenőrzi a pénzügyi folyamatainkat, és senki sem szeretne éveket tölteni börtönben azért, hogy a saját zsebébe nyúljon. Kezdetben nem volt semmink, az ingóságok és a terület is a szüleim felajánlásából származik. De sok energiát és forrást fektettünk már az alapítványba, hogy igazán működőképes legyen."

Az alapítvány küldetése messze túlmutat az állatmentésen; Patrikék célja, hogy a rossz körülmények közül, legyen szó akár gondatlan gazdákról vagy éppen vágóhidakról, megmentett állatok számára végleges, boldog otthonokat biztosítsanak. Ez történhet a rezervátum keretein belül, de kívül is, ahol a mentett lények új életet kezdhetnek. "Azok az állatok, akiket nem tudunk hosszú távon nálunk tartani, olyan helyekre kerülnek, ahol életük hátralévő részét boldogan tölthetik el, legyen az egy másik rezervátum, alapítvány vagy állatsimogató" - emelte ki Patrik. Az örökbefogadási folyamat nálunk teljesen költségmentes, ám szigorú feltételekhez kötött, és folyamatosan figyelemmel kísérjük minden egyes állat sorsát.

Patrik nyilvánvalóan mélyen elkötelezett az állatok jóléte iránt, ami természetesen felveti a morális dilemmákat, amelyek az állattartással és a húsfogyasztással kapcsolatosak. Érdemes elgondolkodni azon, hogyan közelíti meg ezeket a komplex kérdéseket, és milyen válaszokat találhat a fenntartható és etikus állattartás érdekében.

Számomra is fontos a húsfogyasztás, legyen szó csirkéről, malacról vagy más állatokról. Azonban elengedhetetlen, hogy azok az állatok, akiket vágási céllal nevelünk, egészséges és teljes életet éljenek a levágásukig. Nem tervezem, hogy vegetáriánus legyek, de kiemelten fontosnak tartom, hogy az állatok megfelelő körülmények között éljenek, és a lehetőségekhez mérten a legboldogabb életet élhessék.

- kiemelte.

A beszélgetés végén a 20 éves fiú azt is elárulta, mire van jelenleg a legnagyobb szükségük, hiszen ha már csak egy ember füléhez eljut a segítségkérésük, már biztosítva van egy napig az állatok élelme. "Ami mindig elfogy, az a széna, így annak mindig nagyon örülünk, amikor valaki vásárol az állatoknak, vagy küld rá egy kisebb összeget, így mi is biztosan mindent meg tudunk adni a szamaraknak, és persze a többieknek is, hogy boldog életük legyen" - mondta Koszonits Patrik.

Az Ott vagyunk már? története tehát nemcsak egy példa arra, mit jelent az elhivatottság, hanem egy üzenet is egyben, hogy a legnagyobb változások néha a legkisebb, legcsendesebb lépésekkel - vagy épp egy hosszú sétával - kezdődnek.