A Bányász-szurkolók büszkén cipeltek, és ezzel két klubot is túlszárnyaltak a Ves teljesítményével.

Hétfőn, április 7-én egy különleges eseményre kerül sor: Skaliczki László, a kézilabda világának kiemelkedő mesteredzője, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya ünnepli hetvenedik születésnapját. Ez az alkalom nem csupán a számok ünnepe, hanem egy kivételes karrier és számos emlékezetes pillanat megidézése is.

Skaliczki, aki az újkígyósi településen látta meg a napvilágot, azóta is itt él, mélyen gyökerezve a Békés megyei közösségben. Középiskolai tanulmányait orosz tagozaton végezte, ezt követően pedig a tanárképző főiskolát a matematika és fizika tudományágakra specializálódva fejezte be. Később a testnevelés területén is bővítette tudását, megszerezve a szükséges oklevelet, majd a Testnevelési Főiskola edzői szakán is tovább képezte magát.

Gyermekkorában a Vasas szurkolótáborához tartozott, és álmai között szerepelt, hogy először labdarúgókapus, majd mezőnyjátékos legyen. Ahogy felnőtt, egyre inkább a sportriporterséget képzelte el magának, hiszen a sportágak széles palettája iránti érdeklődése mindig is jellemezte. Különösen emlékezetes számára az 1964-es tokiói olimpia volt, ahol a televízió és a rádió képernyője előtt ülve szurkolta végig a magyar csapat tíz aranyérmét. Szepesi György szenzációs közvetítései mély nyomot hagytak benne, inspirálva őt a sport világában való elmélyülésre.

Édesapja állatorvosnak szánta, a középiskolai osztályfőnöke szerint pedig a bankszakmában lett volna a helye.

A kézilabda megtűrt sportágnak számított Újkígyóson a futball mögött, de az összetartó közösség, a baráti társaság nagy vonzerőt jelentett, így 15 évesen már a felnőtt csapatban játszott.

Főiskolás évei alatt a Szegedi Volán SC színeiben bontogatta szárnyait, ahol 1975-ben elhódította az NB I/B bajnoki címet, majd két évvel később a Magyar Népköztársasági Kupát is megnyerte. A KEK sorozatban pedig emlékezetes teljesítménnyel a Barcelonát búcsúztatva egészen a negyeddöntőig meneteltek. Az ígéretes kezdet ellenére azonban a játékospályafutása nem bontakozott ki teljes mértékben, mivel tisztában volt azzal, hogy a korosztályában milyen magasságokig juthatna el a tehetségével.

"Kovács Péter és Őri Péter olyan szoros játékkapcsolatra épített a belső pozícióban, hogy éreztem, ott nem igazán lesz esélyem, hogy helyet találjak magamnak" - fogalmazott a mester a Budapesti Honvéd két válogatott klasszisáról az MTI-nek adott interjújában.

Sokan invitáltak Újkígyósra, ahol ígéretes lehetőségek vártak rám, és szintlépésre készültek. Úgy éreztem, hogy itt valódi vezéregyéniség lehetek, míg Szegeden nem láttam magam előtt a fejlődés lehetőségét. Ezért hoztam meg ezt a döntést, amiért azóta sem érzem bánatomat.

Hazatérése után 14 éven át tanított az újkígyósi általános iskolában, miközben szülővárosában, valamint Békéscsabán és Szarvason is aktívan részt vett a sportéletben. 23 éves korában már az újkígyósi serdülőcsapat edzőjeként tevékenykedett. Edzői pályafutása első felnőtt csapata is az Újkígyós volt, és a karrierjének egyik legfontosabb állomásaként Komlóra emlékszik vissza.

A pályám szépen ívelt felfelé, mintha egy gondosan megtervezett útvonalon haladtam volna. Itt a megyében, egy barátságos és támogató közegben minden lehetőségem megvolt ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Ám sosem gondoltam volna, hogy egyszer bajnoki címért küzdő csapat edzője, vagy akár a válogatott szakvezetője leszek. Ehhez a komlói közeg adott meg mindent: azok az emberek, akik a bányászat szívből jövő elhivatottságával támogattak, és akik mindig skandálták a játékosok nevét – sőt, az enyémet is – amikor beléptünk a csarnok ajtaján.

vagy akik úgy ünnepeltek, hogy a vállukon vittek, amikor negyedikek lettünk és kiléphettünk a nemzetközi porondra

- mesélte, egy kicsit elgondolkodva, mintha a szavak mögött rejlő titkokat próbálná megfejteni.

Hozzátette: ott tapasztalta igazán, mit jelent sportot csinálni, mit jelent kiszolgálni és szórakoztatni azokat, akik minden nap lementek a bányába dolgozni.

Egy másik oldalról nézve az a szeretet és elismerés, amit kapott, hatalmas inspiráló erőforrást jelentett számára.

Ezt követően Szegedre tért vissza, immár mint vezetőedző. Szavai szerint Kővári Árpádtól egy erős csapatot kapott örökül, és csupán apróbb módosításokra volt szüksége ahhoz, hogy 1996-ban elérjék a klub történetének első bajnoki címét.

"A mozaikokat egy kicsit más pozícióba tettem a kirakósban" - tette hozzá. Az elsőségük csak az utolsó fordulóban, Dunaújvárosban vált véglegessé, és amikor végre sikerült,

az olyan katarzis volt, amit az 1981-es úttörőolimpián éreztem, és az is megérintett, hogy történelmet csináltunk, mert az elsőt mindig megjegyzik.

Éjjel a Széchenyi téren több ezer ember gyűlt össze, hogy megünnepeljék őket. Az a pillanat olyan varázslatos és felemelő volt, hogy azóta is alig tud róla beszélni anélkül, hogy elérzékenyülne.

A nagy siker hatására ajánlatot kapott a Dunaferr SE női csapatától, de úgy gondolta, nem hagyhatja el a szegedieket, akik egyrészt játékost csináltak belőle, másrészt edzőként ilyen sikereket ért el velük.

A Dunaújvárosi női kézilabdacsapat az elkövetkező időszakban Zsiga Gyula vezetésével igencsak sikeres volt, hiszen hétből hét trófeát gyűjtöttek be. Ezzel szemben Szegeden jelentős átalakulások zajlottak, mivel távozott a csapatból Fekete Róbert, a kezdő kapus, valamint Oszlánczi András, a gólkirály-jelölt. A következő idényben a Bajnokok Ligájában eljutottak a negyeddöntőig, de a hazai bajnokságban csupán bronzérmet tudtak szerezni. Ezt követően Mezei Richárd is elhagyta a csapatot, és Skaliczki László harmadik éve még gyengébben alakult, mint az előzőek.

Távozását követően Tiszavasváriban landolt, ahol sikerült megnyerniük az NB I/B keleti csoportját, majd az osztályozón sikeresen kiharcolták a feljutást az élvonalba. Eközben ismét felvette vele a kapcsolatot a Dunaferr, és ezúttal már igent mondott, így a férficsapat szakmai irányítását vállalta magára.

Kolics János személyében rendkívül tehetséges edzőre találtak, aki alatt a csapat jól teljesített. Azonban Szabó József klubelnök kijelentette, hogy olyan szakemberre van szüksége, aki már bizonyította, hogy képes legyőzni és megelőzni a Veszprémet. Ez a bizalom hatalmas jelentőséggel bírt számomra, mivel mindig is fontosnak tartottam, hogy a választás mögött ne csupán egy edző iránti vágy álljon, hanem az én személyem iránti elkötelezettség is.

Az újvárosi csapattal 2000-ben elnyerte az aranyérmet, és 1985 óta ő az egyedüli edző, aki két különböző klub irányításával is sikerült megelőznie a Veszprémet, ezzel pedig a dobogó legfelső fokára állhatott.

A KEK-ben való menetelésük egészen a döntőig ível, ami lehetőséget biztosított számukra, hogy részt vegyenek a négycsapatos Szuperkupán, ahol végül bronzérmet szereztek. A rangos összecsapások során hatalmas, hatezres közönség buzdította őket a jégcsarnokban, míg a következő idényben a Magyar Kupa győzelmét is magukénak tudhatták.

Dunaújváros elhagyása után, 2001 nyarán Szaúd-Arábiába szerződött. Azonban Hajdu János távozása következtében üresedett meg a válogatott szövetségi kapitányi poszt. Ekkor úgy döntött, hogy megpróbálja a szerencséjét, hogy kiderüljön, milyen véleménnyel vannak róla a szakma képviselői. Így Kovács Péter és Buday Ferenc mellett ő is pályázott a megüresedett posztra.

Augusztus 20-án, miközben az Újkígyós csapatának edzőjeként részt vett egy felkészülési tornán Lajosmizsén, váratlan telefonhívást kapott. A vonal másik végén a szövetség tájékoztatta, hogy őt nevezték ki a szövetségi kapitányi posztra. Ezért kénytelen volt lemondani a szaúdi ajánlatot, ami új irányt szabott a karrierjének.

Nagy büszkeség töltött el, nagy elismerésnek tartottam. Egyrészt sok játékossal dolgoztam a Dunaferrnél, a többiek pedig ellenfeleink voltak, tehát mindenki nyitott könyv volt, a taktikai lehetőségeket és a technikai képzettségüket is ismertem.

Eleinte azzal a korosztállyal dolgozott, amelynek legjobbjai nem jutottak ki a sydneyi olimpiára, a 2000-es és a 2002-es Európa-bajnokságra, valamint a 2001-es világbajnokságra, klubszinten azonban sikeresek voltak, hiszen a Dunaferr KEK-döntőjén kívül a Veszprém például BL-finálét játszott 2002-ben. Őket egészítette ki rendkívül magas szinten a kubai Pérez Carlos és Diaz Ivo.

Az egyetlen kihívás, amit a kulcsjátékosok pihentetése és a terhelhetőségük kapcsán tapasztalt, csupán egy apróbb gond volt. Most, ha visszatekint a múltra, úgy érzi, hogy a 2004-es világbajnoki selejtező Norvégia ellen volt az egyedüli komoly akadály, hiszen csapata azóta szinte zavartalanul haladt az athéni olimpiáig.

Huszonegy év távlatából kettős érzésekkel gondol vissza az olimpiai játékokra. Voltak kötelezőnek számító győzelmeik Egyiptommal és Görögországgal szemben, a németek és a brazilok ellen egy-egy góllal nyertek, a franciáktól kikaptak, így jutottak el a Dél-Korea elleni negyeddöntőig.

"Vass Sándor és Farkas József kollégámmal, illetve Lénárt Ágota pszichológussal is átbeszéltük, mi az a tempó, amit vinnünk kell az ő nyitott védekezésükkel szemben, és melyik az a terület, ahol eredményesek lehetünk. Fantasztikus győzelmet arattunk."

A következő két nap során viszont a játékosok figyelme és koncentrációja jelentősen lecsökkent. Ráadásul a perzselő hőségben sokkal több időt töltöttek a tűző napon, mint amennyire szükség lett volna.

A horvátok elleni elődöntőt ugyanazok az izlandi játékvezetők fújták, akik a drámai körülmények között elveszített 2003-as francia-magyar női világbajnoki finálét, és a kapitány szerint Arnaldsson és Vidarsson minden volt, csak nem úriember.

Ivano Baliccsal nehezen bírtak a magyarok, ahogyan a bronzmérkőzésen az orosz kapussal, Andrej Lavrovval is. Mindkét meccset két találattal veszítették el.

Az olimpia után rengeteg elismerést kaptam, ami hihetetlenül jó érzés volt számomra. Nagyszerű volt átélni, hogy sokan megismertek, és éppen ekkor nyertem el a mesteredzői címet is, így ez egy igazán különleges időszaknak számított. A következő olimpiára újra szerettem volna visszatérni, egy friss csapattal együtt, mivel sokan lemondtak a válogatottságról, és abbahagyták a versenyzést. A klubjukban még tudtak játszani, de nem mindenki vágyott arra, hogy végigcsinálja a következő négyéves ciklust.

A pekingi részvételtől csupán néhány másodperc választotta el a csapatot: a 2007-es világbajnokság során Dánia, Norvégia, Angola és Csehország legyőzése után a sorsdöntő középdöntő-mérkőzés következett, ahol az oroszokkal kellett megküzdeniük. A tét óriási volt, hiszen a Horvátország és Spanyolország ellen elszenvedett vereségek árnyékában álltak. Végül azonban a sors nem nekik kedvezett: Eduard Koksarov a mérkőzés utolsó másodperceiben szerzett győztes góljával végleg eldöntötte a találkozót, és ezzel a csapat álma szertefoszlott.

Amit a sors korábban ajándékozott, most visszaigényelte.

Skaliczki emlékezett vissza, aki 2008-ig 163 mérkőzésen vezette a csapatot, és hét különböző világversenyre juttatta el a válogatottat. Legkiemelkedőbb teljesítménye a negyedik hely az olimpián, valamint a 2003-as világbajnokságon elért hatodik helyezés volt.

Kapitányi időszakát követően ismét volt lehetősége külföldön dolgozni, ám ekkor az élvonalban sereghajtó Kecskemét hívta. Előbb bennmaradtak, majd a nyolcadik helyen végeztek. Ez utóbbi idényben 40-32-re legyőzték házigazdaként a Szegedet, ahonnan emiatt menesztették Vladan Maticsot, és a következő szezontól Skaliczkit kérték fel vezetőedzőnek.

Bár nem állt szándékában, hogy újra visszatérjen, mégis úgy érezte, hogy ezzel tartozik a klubnak. Ráadásul különösen jólesett neki, hogy az elmúlt ötven év legjobb szegedi edzőjének választották.

"Ugyanakkor küzdelmes időszakon mentem át, hiszen nem voltam biztos abban, hogy a játékosaim képességei elegendőek lesznek ahhoz, hogy maradandó nyomot hagyjunk a Bajnokok Ligájában. Ezt követően a tulajdonosváltás és a felhalmozódott tartozások még inkább megnehezítették a helyzetünket. Mégis, néhány szép pillanatra emlékszem, mint például a Carlos Ortega vezette Veszprém ellen aratott 31-24-es győzelem, ami valóban egy felejthetetlen mérkőzés volt."

A jelenlegi szezonban nem áll egy csapat mögött, de ezt nem az önkéntes visszavonulásának tudható be. Szeged mérkőzéseit továbbra is rendszeres látogatóként követi, míg a többi meccset a televízión keresztül figyeli és elemzi.