A válogatott korábbi kiválóságai szerint biztosak abban, hogy sikerül legyőznünk a svédeket.
Megdöbbentő felvétel látott napvilágot a Hungária körúti gázolásról: egy nő figyelmen kívül hagyva a piros jelzést, hirtelen az úttestre lépett, és szinte azonnal elütötték.
A szépkor küszöbén járó szurkolók nosztalgiával idézhetik fel emlékeiket. A magyar válogatott ezúttal egy tét nélküli, barátságos mérkőzés keretében fogadja a svédeket. A Puskás Aréna lelátóin több tízezer szurkoló sorakozik majd, köztük olyanok is, akik a régi szép időkre emlékeznek, amikor egy másik magyar-svéd összecsapás zajlott, szintén júniusban. Az a felejthetetlen mérkőzés 1973. június 13-án játszódott a telt házas Népstadionban, ahol a tét világos volt: ha a mieink győznek, biztosítják helyüket az 1974-es világbajnokságon.
Esztergomban, a válogatott találkozókra való felkészülés időszakában különös izgalom és remény töltötte el a csapatot. Emlékszem a feszültségre, amely a levegőben vibrált; az elszántság nem csupán üres frázis volt, hiszen a selejtező során még veretlenek maradtunk. Stockholmban és az osztrákokkal vívott mérkőzéseink döntetlent hoztak, de a gólkülönbségünk sajnos a legrosszabbnak bizonyult, így győzelem nélkül nem juthattunk el a világbajnokságra. Illovszky Rudolf, a csapat edzője, a kezdőcsapatba választott, de amikor a melegítésre indultunk, elviselhetetlen fájdalom hasított a vádlimba. Számomra azonban a játék lehetősége mindennél fontosabb volt, így nem árultam el senkinek a fájdalmamat. Összeszorított fogakkal léptem pályára, és a gólommal megszereztük a vezetést. A többi már a történelem része: a svédek fordítottak, mi pedig 3-2-re vezettünk, de a mérkőzés végén 3-3-as döntetlent játszottunk, ami fájóan elvette tőlünk a világbajnoki álmot. Ezt a döntetlent a magyar labdarúgás egyik legfájdalmibb pillanataként tartják számon. Most pénteken azonban bizakodó vagyok: úgy érzem, győzni fogunk. Ezt annak ellenére mondom, hogy a jelenlegi válogatottban hiányoznak az igazi csatáregyéniségek, azok a gólvágók, akik egykor a csapat gerincét adták, mint Bene Ferenc, Albert Flórián vagy Farkas János. Kozma Mihály, a Bp. Honvéd legendás, tizenhétszeres válogatott játékosa is így vélekedik, aki pályafutása alatt háromszor hódította el a gólkirályi címet.
Az 52 évvel ezelőtti mérkőzés második gólját Vidáts Csaba, a Vasas védője jegyezte, ezzel újraélesztve több mint hetvenezer szurkoló és egy egész nemzet reményeit.
- Nem tudom, hányszor kellett már magyarázkodnom az elmúlt évtizedek során a harmadik, a sorsunkat megpecsételő svéd gól miatt - mesélte a piros-kék klub korábbi huszonkét alkalommal válogatott játékosa. - Az én feladatom volt, hogy megakadályozzam a magas Ralf Edström dominálását. Nos, ő volt az, aki a térdre rogyó Bicskei Berci mellett befejelte a labdát a hálónkba, amellyel búcsúztunk. Hányszor hallottam már az utcán, bárhol, hogy „jaj, Csaba, miért nem voltál ott, amikor kellett?”... Pedig ott voltam, csak egy másik svéd csatár mellett. Arra a mai napig büszke vagyok, hogy a meccs után, a várt győzelem elmaradása ellenére, több száz szurkoló várt ránk, és tapsoltak nekünk. Ami a pénteki mérkőzést illeti: az utóbbi találkozóink nem éppen a legjobbak voltak, de úgy érzem, ma már bárki ellen képesek vagyunk győzni. Az én tippem: 2-1 a mieink javára.
(A legfrissebb hírek itt)
Marco Rossi kapitány együttese a pénteki találkozóval és a jövő keddi, Azerbajdzsán elleni idegenbeli meccsel már a következő vb-selejtezőkre hangol, hogy elérje azt, ami fél évszázada nem jött össze Kozmáéknak: kijutni a világbajnokságra.
