Magyarországon a népességfogyás üteme aggasztó mértékben gyorsul, ami komoly kihívások elé állítja a társadalmat és a gazdaságot.
Idén novemberben 6196 kisbaba érkezett a világra, míg 10 267 ember távozott közülünk, így a népességfogyás mértéke 4071 főre rúgott – áll a KSH csütörtöki jelentésében. Érdekesség, hogy a születések száma 8,4%-kal, míg a halálozásoké 4,7%-kal csökkent az előző évhez képest.
Ebben az évben az első 11 hónap során 71 094 gyermek jött a világra, ami közel egy tizeddel, pontosan 7 522 fővel kevesebb a tavalyi adatnál. Minden egyes időszak visszaesést mutatott: a KSH adatai szerint a január-márciusi időszakban 9,1%-kal, az áprilisi-májusi hónapokban 6,8%-kal, a június-augusztusi időszakban 14%-kal, míg a szeptember-novemberi hónapokban 7,4%-kal csökkent a születések száma az előző évhez viszonyítva.
A halálozások száma lényegében változatlan maradt, hiszen 115 176 ember vesztette életét, ami mindössze 0,3 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest, azaz 341-el kevesebb elhunyt. Ezzel párhuzamosan a természetes fogyás 44 082 főt tett ki. Ez a tendencia aggasztó jele a demográfiai folyamatok drámai romlásának, mivel...
A több mint 44 ezres népességcsökkenés olyan hatással bír, mintha idén egy Dunakeszi méretű város tűnt volna el a térképről. Ez a szám majdnem megegyezik Tata és Siófok összes lakójának lélekszámával, ami még inkább érzékelteti a helyzet súlyosságát.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre vonatkozó becsült értéke november végére 1,38-ra esett vissza. Október végén még 1,39-et, tavaly novemberben pedig 1,52-t mutatott ez a szám. Az utolsó alkalom, amikor ennél kedvezőtlenebb mutatót regisztráltak, 2013-ra nyúlik vissza, amikor is 1,38-as értéket tapasztaltak.
A KSH adataiból az is kiderül, hogy továbbra is alacsonyan van a házasodási kedv: november végéig 44 550 pár között házasságot, ami 6,2 százalékkal, 2923-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.