Az orosz agresszió nem kapja meg a megfelelő büntetést, amit megérdemelne.

Koporsószeg vagy éppen ellenkezőleg, mászókötelet rögzítő szegecs lesz az EU új hétéves költségvetése számunkra? Kérdéses, hogy ez a pénzügyi keret inkább a stabilitásunkat szolgálja, vagy éppen ellenkezőleg, a nehézségekhez vezet minket.

Amikor 2022. február 24-én megkezdődött az orosz agresszió, kevesen sejthették, hogy a konfliktus még 2025. február 24-én is tartani fog. Az ukrán nép kitartása és elszántsága minden előzetes várakozást felülmúlt, és méltán érdemel elismerést. Ez a tényező kulcsfontosságú, hiszen enélkül a nyugati katonai és anyagi támogatás sokkal kevesebb hatással bírt volna. 2024. február 24-én világossá vált, hogy a háború legalább egy évig elhúzódik. Azóta a helyzet drámaian változott. Ukrajna, bár még nem merült ki teljesen, az utolsó tartalékait mozgósítja, míg a Trump-adminisztrációt sok olyan körülmény befolyásolja, amely a Biden-adminisztráció idején nem volt releváns.

Nem valószínű, hogy 2026. február 24-én még hadműveletek zajlanak. A béke elérése nem tűnik reális célnak, de remélhetőleg az intenzív háború elkerülhető lesz. Washington a konfliktus befagyasztására törekszik, és úgy tűnik, hogy Ukrajna, amely egyre nehezebb katonai helyzetbe kerül, nyitottabb a párbeszédre, míg Moszkva folyamatosan pozitív üzeneteket küld. Valószínű, hogy a külügyminiszterek találkozója után Donald Trump és Vlagyimir Putyin hamarosan közvetlenül is tárgyalni fognak. A Rijádban történtek nem csupán Ukrajnáról szólnak; ezek az események Oroszország részleges rehabilitációjához is vezethetnek. A háttérben sok minden zajlik, beleértve az amerikai cégek orosz gazdaságba való kölcsönösen jövedelmező visszatérését és Washington azon törekvését, hogy ellensúlyozza a fokozatosan erősödő orosz-kínai szövetséget.

Az ördög mindig a részletekben lakozik – felmerül a kérdés, hogy találhatunk-e legalább minimális közös nevezőt az orosz és ukrán célok között. Ha nem, és a helyzet ilyen irányba mutat, meddig hajlandó Washington elmenni Ukrajna nyomás alá helyezésében? Egyértelmű, hogy Kijev sokkal kiszolgáltatottabb az amerikai közvetítésnek, és a Trump-adminisztrációt nem köti a közvélemény nyomása. Az amerikai lakosság túlnyomó része nem igazán foglalkozik Ukrajnával, különösen a republikánus szavazók körében. Donald Trumpot pedig nem hatja meg a média nyomása. Sőt, Ukrajna támogatására azok a sajtóorgánumok is inkább hajlamosak voltak, amelyek a legélesebben bírálják őt. Trump számára nem újdonság, hogy borsot törjön az ellenfelei orra alá; számára az a legnagyobb öröm, ha a CNN elemzői a döbbenettől szinte levegőhöz sem jutnak. Aki azt hiszi, hogy a politika ezen szintjén a személyes érzelmek nem játszanak szerepet, az súlyosan téved. Trump bizonyosan bosszút áll a liberális médián és Volodimir Zelenszkij elnökön is, hiszen őt Joe Biden támogatta. Ha az új amerikai elnök megnyilatkozásait figyeljük, Kijev nem sok empátiára számíthat a Fehér Háztól. Zelenszkij "diktátorként" van elkönyvelve, aki csupán Biden és az amerikai adófizetők "lehúzásában" jeleskedik. Mindezek után mit várhat Ukrajna? Ez egy igen figyelmeztető üzenet: ha továbbra is szembe megy Trump politikájával, akkor semmire sem számíthat.

Határozottan kijelenthetjük – ahogyan Trump és Hegseth védelmi miniszter is hangsúlyozta –, hogy a leglényegesebb témákban Ukrajna három határozott "nem"-et fog kapni.

Az ukrán vezetés és a szoros európai szövetségeseik számára hatalmas csalódás, hogy a tárgyalások Ukrajna jövőjéről és az európai biztonságról Washington és Moszkva között zajlanak, mindezt Kijev és az európai államok kizárásával. Biden már jelezte ezt a helyzetet, bár nem annyira nyíltan. Ukrajna és az európai vezetők ugyan kapnak tájékoztatást az amerikaiaktól, de az mindig csak utólagos információk formájában érkezik. Az ukránoknak azonban van egy potenciális eszközük az Egyesült Államok befolyásolására: még mindig léteznek jelentős privatizálható erőforrások, mint például a Naftogaz csoport, az ország területén áthaladó kőolaj- és földgázvezetékek, valamint mezőgazdasági földek. Az ásványkincsek helyzete már bonyolultabb, hiszen sokuk orosz megszállás alatt áll, vagy a front közelében található. Politikai szempontból viszont könnyebb új bányák megnyitásáról beszélni, mint a meglévő erőforrások privatizálásáról. A probléma lényege, hogy Oroszország minden téren erősebb ajánlatokat tud tenni, és nem is kis mértékben. Ukrajna gazdasági és geopolitikai jelentősége elhalványul Oroszországé mellett. Mindazonáltal, ha az Egyesült Államok jelentős részesedéshez jut az ukrán gazdaságban, az informális garanciaként szolgálhat a jövőbeni kapcsolatok szempontjából.

Ha félretesszük az Európában egyre terjedő/terjesztett elméleteket, hogy Oroszország támadni készül (erre még később kitérünk), a legjobb forgatókönyv jelen helyzetben a világ, de vélhetően Ukrajna számára is az lenne, ha minél gyorsabban létrejönne egy fegyverszünet. Ugyan nem halt meg a Donald Trump által említett több mint egymillió ember, de az ukrán halottak száma 150-200 ezer közé tehető a civilekkel és eltűntekkel együtt - az orosz veszteség pedig hasonló, csak ott sokkal kevesebb a civil halott. Ha a sebesülteket is beleszámoljuk, akkor persze tényleg millió felett lehet a közvetlenül érintett emberek száma. A fegyverszünet nem jelentené az orosz hódítás elismerését, ezt senki sem várja el Ukrajnától, és nem nagyon lesz komoly ország, amely elismeri a határok erőszakos megváltoztatását. Idáig aligha terjed Moszkva részleges rehabilitálása amerikai részről, és ebben sem Kína, sem India nem áll Moszkva mögé, hiszen maguk is úgy érzik, az ő határaikat is erőszakosan változtatták meg. A nemzetközi közösség, ha valamiben, ebben egységesen kiáll Ukrajna mellett, legfeljebb olyan országok bonthatják ezt meg jelképesen, mint Észak-Korea, Afganisztán, Kuba, Szudán vagy Venezuela, amelyek a Krím elcsatolását már elismerték. De még ez sem biztos.

Nagy kérdés persze, hogy hol húzódna a tűzszüneti vonal. A legvalószínűbb az, hogy az aktuális frontvonalon, kivéve Kurszkot, mert az aligha elképzelhető, hogy Oroszország abba belemenne, hogy ukrán csapatok maradjanak a területén. A következő kérdés: meddig érhetnek el az oroszok? Ha a jelen trend marad, sem száz nap, sem hat hónap nem elég arra, hogy Oroszország akár csak a Donbaszt bevegye. Persze a háború nem lineáris műfaj, az előrenyomulás lassulhat, gyorsulhat, visszájára fordulhat. A gyorsulás a valószínű az idő javulásával. De a teljes Donbasz bevétele súlyos belső ukrán megroppanás nélkül nem tűnik reálisnak a nyárig. Találgatni lehetne még az esetleges orosz műveleti irányokról, mert lehet akár Dnyepro vagy Zaporizzsja is a cél, de ez túlmenne ezen cikk keretein. Az ukrán megroppanás pár hónapos időtávon azért sem valószínű, mert még a frontra lehet vinni a hátországból több tízezer katonát, műszakiakat, a légvédelem egységeit, és akár be lehet hívni a 18-25 éves korosztályt. De mind a kettő a jövő felélését jelentené. Kijev rendkívül nehéz helyzetben van, nincsenek jó döntési opciói, de nemzeti tragédia lenne a még megóvott fiatalok frontra vitele. Ezt Zelenszkij elnök is tudja, és régóta ellen is áll ennek az USA-ból, még a Biden adminisztráció részéről szorgalmazott gondolatnak.

A legvalószínűbb forgatókönyv, amely már két évvel ezelőtt is körvonalazódott, az, hogy Oroszország egy taktikai győzelmet könyvelhet el, amely során Ukrajna jelentős, de nem végzetes területeit foglalja el. Ezzel zárulhat le a háború – vagy legalábbis annak második szakasza. A jövőbeli eseményeket illetően kérdéses, hogy lesz-e harmadik szakasz. 2025-re valószínűtlen, hogy tartós békeszerződés születhessen; inkább egy hosszú, törékeny és akár évtizedekig elhúzódó békefolyamat kezdetére számíthatunk.

Hiába az amerikai békekísérletek, valahol nagyon elcsúsznak a dolgok. Ez történhetne Ukrajnában, de akár egy vagy több európai ország és Oroszország között is. Európában erősen jelen van a nézet, elsősorban a balti országokban, Lengyelországban, Skandináviában és az Egyesült Királyságban, de erősödik máshol is, hogy Vlagyimir Putyinnal hiábavaló párbeszédet kezdeményezni, mert "Szovjetunió 2.0"-ban gondolkozik, a Baltikumot akarja, sőt egész Kelet-Európát, és akár már 2029-re támadással kell számolnunk. Olyan mennyiségben jönnek ki az ilyen irányú európai (de nem amerikai) értékelések, nyilatkozatok, hogy nehéz ezt véletlennek tekinteni.

Erős ellentmondás, hogy ugyanaz a sajtó, ugyanaz a politikai elit mondja, hogy Ukrajna még mindig megverheti az oroszokat, hogy hamarosan összeomlik az orosz gazdaság, nincs már letárolt fegyverzet, amely aztán elmondja, akár már 2029-re összeszedhetik magukat az oroszok és veszélyt jelenthetnek Európára. A kettő egyszerre nem lehet igaz, mert nincs az az ország, amelyik pár év alatt újragenerálná azt a hadianyagot és fegyverzetet, amit az oroszok Ukrajnában már elvesztettek. Erre talán még Kína hadiipara sem lenne képes. Moszkva se nem olyan gyenge, hogy 2026-ban összeomoljon, sem olyan erős, hogy pár éven belül megtámadhassa Európát a siker akár legkisebb reményében. A kivételt az jelentené, ha megszűnne a NATO vagy az EU védőernyője, egymagában vagy akár hárman is összefogva a balti államoknak nem sok esélye lenne. Finnország vagy Lengyelország viszont a pár éven belül újjáépíthető orosz haderőnek önmagában is nagy kihívást jelentene. Sőt egész Ukrajnát sem lenne képes ellenőrizni az orosz hadsereg még évek múlva sem. A méret számít, az orosz haderő még ez utóbbi feladathoz sem elég nagy, és nem látni, az ország rossz demográfiai helyzetében, honnan jönne a szükséges élőerő.

Ugyanakkor ez a sajtóban és politikai nyilatkozatokban is tetten érhető gondolkodás az orosz fenyegetésről Európa ellen, logikailag nem vezethet máshova, mint hogy folytatni kell a háborút Ukrajnában, és ha az ukránok már ehhez kevesek, akkor Európának növelnie kell a segítséget. Be kell szállni Amerika helyett anyagilag, és minden eszközzel erősíteni kell Ukrajna védelmét. Nehéz reálisnak látni európai csapatok telepítését, a maradék csekély fegyverkészletek átadását, de néha irracionális dolgok is történnek.

Mert ugyan nem maguktól rongálódnak meg a Balti-tengeren vezetékek, de az oroszokat is sok furcsa "baleset" éri, és mind nem fogható kizárólag Ukrajnára. A Trump-adminisztráció aligha hagyná, hogy belehúzzák egy konfliktusba, ami nagyon kis valószínűségű forgatókönyvé teszi ezt. De hogy fennáll ez a lehetőség, kizárni nem lehet, mert sok irracionális gondolat van Európában. Az oroszok sem a türelmükről híresek, és mert balesetek vagy provokációk mindig történhetnek. A Balti-tenger kicsi és zsúfolt.

A legjobb, ami a teljes körű orosz agresszió kezdete óta történt, hogy a háború csak kis mértékben érintette közvetlenül az EU és a NATO tagállamait. Maradjon ez így. Be kellene mindenhol látni Európában, ahogy Washingtonban is belátták, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja megnyerni, ha a győzelem területei visszaszerzését, a 2014 előtti határok elérését jeleni. A legjobb megoldás tehát a tárgyalás. A legjobb nem azt jelenti, hogy ez "jó", csak azt, hogy bármi, ami jobb, nem elérhető. Az orosz agresszió nem nyeri el méltó büntetését, Moszkva ugyan árat fizet, de messze nem akkorát mint, sokan várták. A helyzet az, hogy egy nukleáris szuperhatalommal szemben ezek a várakozások eleve irreálisak voltak, csak egy belső orosz politikai összeomlás hozhatott volna teljes orosz vereséget. Próbáljuk meg lejjebb rakni a lécet, oda, hogy Oroszország ezt a háborút stratégiai szempontból voltaképpen elvesztette, mert a független Ukrajna megmarad, ha kisebb területen is. Nehéz feladat lesz ez a komoly realitásérzék deficittel rendelkező Európában, hiszen mély ideológiai és történelmi hiteket húz keresztül a rideg valóság. De nagy változások közepette élünk, talán sikerül.

A szerző író, biztonságpolitikai szakértő, az NKE John Lukács Intézet programvezetője.

A véleménycikkek nem mindig tükrözik az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját.