Lázár elnézést kért azoktól az utasoktól, akik hosszú órákat töltöttek a nyílt pályán való várakozással.


Olyan erejű volt a debreceni vihar kedden, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múlva tudták mentesítő járattal vagy pótlóbusszal elszállítani a nyílt pályáról - írta Lázár János miniszter a Facebookon.

Szeretném kifejezni sajnálatomat az érintett utasok felé: sajnos a MÁV-csoport munkatársain nem múlt, hogy nem tudtak azonnal segítséget nyújtani. Az út- és pályaakadályok, valamint a telekommunikációs rendszer ideiglenes leállása jelentősen megnehezítette a helyzetüket.

Szerdára is viharos szelet jósolnak, ami miatt ismét fák dőlhetnek a sínekre vagy a felsővezetékekre. Különösen a keleti országrészben küzdenek az elemekkel, ott most a legintenzívebb a kárelhárítás, amin gőzerővel dolgoznak.

Lázár említette, hogy az ország nyugati tájain fokozatosan helyreállítják az eredeti forgalmi rendet. Az észak-balatoni vonalon, ahol súlyos károk keletkeztek, dízelmozdonnyal indul újra a közlekedés.

Related posts