A bohócorros álarc mögött titokzatos vadászok rejtőznek – az ausztrál delfinek, akik a tenger mélyén ügyesen cselekszenek.

Generációkon át öröklődik egy furcsa viselkedés az ausztrál palackorrú delfinek, elsősorban a nőstények között: bohócorrhoz hasonló szivacs van a csőrükön, amikor vadászatra indulnak, mintha csak egy puha, húsos kesztyűről lenne szó.

Egy friss, a Royal Society Open Science folyóiratban megjelent tanulmány új megvilágításba helyezte, hogy miért csupán néhány delfin képes elsajátítani ezt a különleges viselkedést, és miért igényel ez hosszú éveket. A kutatók által "szivacsozásnak" nevezett jelenség a nyugat-ausztráliai Cápa-öböl delfinpopulációjában csupán körülbelül öt százalékot képvisel. Érdekes módon, a szivacsozásra hajlamos delfinek döntő többsége nőstény, és ez a viselkedés az anyai vonalon keresztül öröklődik az utódokra.

A dániai Aarhusi Egyetem kutatói legújabb tanulmányukban feltárták, miért maradt ez a hagyomány olyan különleges és ritka. Víz alatti felvételek és fejlett számítógépes modellezés révén sikerült bizonyítaniuk, hogy a szivacs viselése zavarokat okoz a delfinek echolokációs képességeiben. Ezek a különleges állatok a nagyfrekvenciás kattanások segítségével "látják" a környezetüket, és ezeket a hangokat a fejükben található speciális szövetek generálják. A kattanások visszhangját pedig az alsó állkapcsukon keresztül érzékelik, így érzékelve a világot maguk körül.

Viszont ha egy szivacs van a csőrükön, akkor ezek a visszhangok torzulnak. A szivacs megváltoztatja mind a kimenő, mind a visszatérő jelet, így a delfin számára nehezebb a zsákmány pontos helyének azonosítása - mintha csak egy bekötött szemű vadászatról lenne szó. De akkor vajon mégis miért gyakorolják egyes állatok ezt a viselkedést?

A szöveg logikusan felépített. A delfinek általában a nyílt tengeren vadásznak a halakra, és echolokációval azonosítják azok úszóhólyagjait, amelyek levegővel töltött zsákok, segítve ezzel a halak felhajtóerejét. Azonban a Cápa-öböl mély csatornáiban megbújó halak, mint például a csíkos homoksügér, nem rendelkeznek úszóhólyaggal. Ez a hiányosság szinte észrevétlenné teszi őket a delfinek számára, mivel a hangvisszaverődés nem érzékeli őket. Továbbá, ezek a halak zsírosak és gazdag tápanyagtartalmúak, így rendkívül vonzó zsákmányul szolgálnak, feltéve, hogy a delfinek ki tudják őket ásni.

Szivacs hiányában azonban igencsak veszélyes lenne a halak nyomába eredni. A tenger mélye tele van éles kagylókkal, sziklás akadályokkal és agresszív élőlényekkel, mint például a skorpióhalak és a kőhalak. A szivacs olyan puha páncélként funkcionál, amely megóvja a delfinek érzékeny orrát, miközben az állat ügyesen válogat a homok között.

A ZME Science szerint a kutatók felfedezték, hogy a delfinek számára nem mindegy, milyen típusú szivacsot használnak. A kutatás során a tudósok egy innovatív technikát, a végeselemes modellezést alkalmaztak, aminek keretében digitális szivacsok segítségével szimulálták a delfinek szonárjának működését. Két különböző szivacsformát vizsgáltak: az egyik kúp alakú volt, míg a másik, ritkábban előforduló típus kosár formájú. A kísérletek célja az volt, hogy megértsék, miként terjednek a hanghullámok a különböző szivacsfajtákon keresztül.

A kúp alakú szivacsok különleges szerepet játszanak a delfinek echolokációjában, hiszen akusztikus tölcsérként irányítják a szonárnyalábokat, lehetővé téve a pontosabb tájékozódást. Ezzel szemben a kosár formájú szivacsok szétszórják a jeleket, ami jelentősen csökkenti a visszhangok intenzitását. Érdekes módon a szivacsok szövetében növő kagylók nem befolyásolják drámaian a hangzás torzulását, ami újabb réteget ad a delfinek szivacspreferenciájának megértéséhez. A Cápa-öbölben végzett 35 éves kutatás eredményei azt mutatják, hogy a delfinek által használt szivacsok körülbelül 70%-a kúp alakú, ami azt jelzi, hogy a delfinek tudatosan választják ki azokat a szivacsfajtákat, amelyek a legjobban segítik őket a víz alatti világ felfedezésében.

Bár a legkiválóbb szivacsok használata is megpróbáltatást jelent az állatok számára, a delfinborjak három-négy évet töltenek el anyjuk társaságában, alaposan figyelve minden egyes mozdulatukat. A szivacsozás módszerét főként a nőstények alkalmazzák, míg a hímek, akik esetleg kipróbálják ezt a technikát, általában hamarosan felhagyanak vele. Ennek mögött az állhat, hogy a nőstényeknek, akiknek hosszú éveken át kell gondoskodniuk borjaikról, nagyobb hasznuk származik a hatékony és specializált vadászati készségek elsajátításából. Ezzel szemben a hímek számára a társas kapcsolatok kiépítése tűnik lényegesebbnek.

Ha a jövőben is érdekli a hasonló témák, ne habozzon, és kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát, ahol a legfrissebb tudományos felfedezésekről is tájékozódhat!