Kormányzati tervek szerint az egyházi közösségek bevonásával kívánják szélesíteni a nevelőszülői hálózatot, azonban a lépés körüli viták és aggályok továbbra is fennállnak. Az egyházak szerepének erősítése a gyermekvédelmi rendszerben számos lehetőséget k
Várhatóan az év végére tíz körüli egyházi szereplővel olyan megállapodás jön létre az állami fenntartóval, amelynek következtében körülbelül 700 új férőhellyel gazdagodik a nevelőszülői hálózat.
- jelentette be nemrég Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár.
A Népszava több alkalommal is megkereste a kormányt, hogy tájékozódjon a bővítés részleteiről. Kérdéseik között szerepelt, hogy kiket ért "egyház szereplők" alatt, de válaszokat nem kaptak. Ezen kívül a lap az egyházi intézményeket és a hozzájuk kapcsolódó gyermekvédelmi szolgálatokat is megkérdezte.
A legnagyobb egyházak válaszoltak is, és kiderült: nem tudnak semmit a kabinet tervéről, őket nem kereste a kormányzat.
A lap tájékoztatása szerint a hazai nevelőszülői férőhelyek 19%-át, összesen 3689 férőhelyet fenntartó Magyarországi Református Egyház bejelentette, hogy őket és a gyermekvédelmi szolgálatukat nem érinti az államtitkári nyilatkozatban említett megállapodáskötési szándék. Hasonló álláspontra helyezkedett a körülbelül 150 férőhelyet működtető Magyarországi Evangélikus Egyház is.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, hazánk legnagyobb egyházi testülete, nyilatkozott arról, hogy nem rendelkezik felügyeleti jogkörrel az egyházmegyék és szerzetesrendek felett. Ennek értelmében a "közel tíz egyházi szereplő" kiléte számukra ismeretlen.
13-ból 7 helyről kapott választ a Népszava: sehol nem tudtak a kormány terveiről.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója, mely az ország nevelőszülői férőhelyeinek 27%-át, összesen 5263 helyet biztosít, nem rendelkezik információval a kormány jövőbeli terveiről.