Megérkezett Irán vezetőjének várva várt nyilatkozata.

Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője, az Irán és Izrael közötti konfliktus kirobbanását követően először lépett nyilvánosság elé, hogy részt vegyen az Asúra ünnepének megünneplésében - számolt be róla a BBC.
Az iráni állami televízió felvételeket közölt arról, ahogy Hámenei szombaton egy teheráni mecsetben köszönti a hívőket az Asúra ünnepét megelőző napon tartott szertartáson. A vallási vezető utoljára egy felvett beszédben volt látható az Izraellel június 13-án kezdődött katonai konfliktus során.
A 12 napos háború idején Hamenei csupán három alkalommal jelentkezett videóüzenetekkel a televízió képernyőjén.
A vezető valószínűleg egy bunker mélyén húzta meg magát a háború idején, és még néhány nappal a konfliktus vége után is ott maradt. Szombati feltűnése óriási szenzációt keltett az iráni médiában, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság elé lépett.
Hamenei nyilvános feltűnése egybeesik a síita muszlimok számára kiemelten jelentős gyászidőszakkal, a Muharram hónappal. E hagyományos időszak eseményein a legmagasabb rangú vezetők, így a legfőbb vallási vezető is aktívan részt vesz. Az Asúra ünnepe, amely során Mohamed próféta unokájának, Huszeinnek a tragikus halálára emlékeznek, idén július 6-án kerül megrendezésre.