Először történt meg, hogy az autóakkumulátorok ára átlépte a jelentősnek számító 100 dollár/kilowattóra határt.


Kínában már-már elérte az árparitást a hagyományos autókhoz képest.

A Bloomberg New Energy Finance (BNEF) friss elemzése szerint az akkumulátorok globális átlagára a vártnál is nagyobb mértékben csökkent 2024-ben, elérve a 115 dolláros szintet kilowattóránként - írja a Villanyautósok oldal. Ez a 2023-as adatokhoz képest 20 százalékos áresést jelent, amit több tényező együttese okozott: a túlkapacitás, a méretgazdaságossági előnyök, az alapanyagárak csökkenése, valamint az olcsóbb lítium-vasfoszfát (LFP) technológia térnyerése. Az elektromos járművek piacának lassulása szintén jelentős hatással volt, különösen a korábbi, optimistább várakozások fényében.

A kínai piac továbbra is a globális árverseny élvonalában áll, hiszen az akkumulátorok átlagára itt mindössze 94 dollár/kWh, míg az Egyesült Államokban és Európában ezek az árak jelentősen magasabbak: 123 és 139 dollár/kWh. Ez a különbség jól mutatja a kínai ipar versenyképességét a nemzetközi piacon.

Az elektromos járművek számára gyártott akkumulátorok ára először csökkent 100 dollár/kWh alá, elérve a 97 dolláros szintet, ami egyes régiókban megteremtette az árparitást a hagyományos belső égésű motoros autókkal.

A jelenlegi helyzet szerint az európai és amerikai piacok még mindig magasabb árakat mutatnak, amelyet elsősorban a kisebb volumenű gyártási folyamatok és a magasabb költségek magyaráznak. A Bloomberg New Energy Finance (BNEF) előrejelzései alapján azonban a következő évek során az olcsóbb akkumulátorok megjelenése fokozatosan mérsékelheti a globális árkülönbségeket.

Related posts