Európa a megszokott kliséket hozta magával, de a taktikai világkiállítás színpadán mindez új dimenziókat nyer.

Nézzünk szembe a tényekkel: pénteken és szombaton egy különleges esemény zajlik az Egyesült Államokban, ahol először kerül megrendezésre a 32 csapatos klub-vb negyeddöntője. A brazil Fluminense a szaúdi al-Hilal csapatával mérkőzik meg, míg a Chelsea a brazil Palmeiras ellen lép pályára. Európa elitebb csapatai pedig egy izgalmas PSG-Bayern és egy Real Madrid-Dortmund rangadón feszülnek egymásnak.

Első pillantásra talán nem tűnik túl vonzónak a helyzet, de a nyolc legjobbnak ítélt csapat közül hat az öreg kontinensről érkezik. Valószínű, hogy a végső győztes is közülük kerül ki. Ugyanakkor a sorsolás struktúrájának hála, egy kisebb csapat is lehetőséget kap, hogy megmutassa magát az elődöntők színpadán.

Hogy gazdaságilag-erkölcsileg hányadán állunk ezzel a klubvébével, azt hírlevelében Kele János már megírta.

Első ránézésre talán felesleges részletesen elemezni a csoportkört: az európai csapatok dominanciája a játékosok minőségében és tudásbázisában gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen. A hosszú szezon végére a játékosok valószínűleg már alig várják, hogy véget érjen a küzdelem, és a nyaralásra összpontosítsanak. Képzeljünk el egy Inter vagy Manchester City játékost, aki krokodilkönnyeket hullatna azért, mert egy brazil vagy szaúdi csapat búcsúztatta őket: valószínűleg inkább a tengerparti napozásra gondolnak, mint a házi negyeddöntőkre.

Az elemzői világ nem tétlenkedik, még az uborkaszezon közepén sem, hiszen az agy folyamatosan dolgozik. De mit is csinál az ember, amikor a nyári szünet unalmas pillanatai köszöntenek rá 2025 júniusának végén? Nos, például a Mamelodi Sundowns és a Fluminense összecsapását követi figyelemmel. De ne rohanjunk ennyire előre, előbb nézzük meg a megszokott dolgokat. Európa nagyrészt jól áll a dolgokkal, köszöni szépen. A friss Bajnokok Ligája-győztes PSG például laza tempóban is simán dominálja a tornát, és szinte mindig a legjobb összeállításával lép pályára. Magabiztosan játszva alkalmazza a jól bevált 4-3-3-as rendszert, amelynek kreativitása és dinamizmusa idén minden trófeát elhozott számukra.

A szokásosan defenzív, körbeveréssel hazautazó Atléticót, és a háromból két amerikai csapatot is simán hazaküldte, ami nagyjából mindent elmondott az MLS-ről: sok levezető sztár, kevés minőség.

Csak egy apró homokszem zavarhatta meg a gépezetet a Botafogo ellen, ahol a brazil csapat rendkívül ügyesen alkalmazkodott a helyzethez. Még 25 százalékos labdabirtoklással is sikerült egygólos győzelmet aratniuk. A brazilok stratégiájáról és alkalmazkodásukról részletesebben is fogunk beszélni a későbbiekben.

Ami az európai csapatokat illeti, különösen izgalmas információk híján állunk.

A topfoci elsablonosodásáról itt és itt már korábban értekeztem, és a legtöbb topcsapat üzembiztosan hozta ezt. Szabályos, szögegyenes 2-3-5-ös vagy 3-3-5-ös felállás, vonalszélsők, passzok, passzok, passzok U-alakban; a nagy hőség és a kis presztízs egyiküket sem késztette örömfocira.

Bár Ait-Nouri érkezése és Doku átlós befelé futásai némi izgalommal kecsegtettek, a Manchester City úgy tűnik, egyelőre nem tudja levetkőzni a tavalyi év pozíciós dogmáit. Bár labdával még több emberük tartózkodik az ellenfél térfelén, a kontrákban ez bőven bekéri az árát, amit a Juventus és az al-Hilal többször ki is használt. A Bayern és a Chelsea is vonalszélsőkkel, robotpilóta-üzemmódban nyomta végig a csoportkört - az ellenfelek eleget hibáztak ahhoz, hogy kihasználják.

Európa U-alakú színpadán: sem a Manchester City, sem a Bayern München nem tudják levetkőzni a hagyományos szélsőjátékosok szerepét, ami jelentősen korlátozza a stratégiai variációkat, és így a játék dinamikája kiszámíthatóvá válik.

A három belső védővel, valamint szárnyvédőkkel játszó csapatokban lehetne több fantázia, ám Niko Kovac Dortmundja egyelőre nem tud szabadulni a statikus állófocitól, a Porto a BL-ben megszokott defenzív sablonfocival a csoportkört sem tudta túlélni, a Juventus pedig inkább letámadásból és kontrából tudott egy darabig helytállni a Manchester City és a Real Madrid ellen. Utóbbinál Xabi Alonso háromvédős kísérlete érdekesnek tűnik a fékezett habzású első meccs után, ám hiába a strukturális mozgások, a látványos futballhoz a kockázatos passzokat jóval többször be kell vállalni.

A Real Madrid ezen a képen hibrid, kissé aszimmetrikus szerkezetben, de bátor középső kombinációk helyett többet játszották a vonal mellé a labdát.

Az izgalmas foci – akár tetszik, akár nem – most ismét Brazíliából érkezik!

A Flamengo viszonylag szimmetrikus, tehát nem relacionista stílusban játszó csapata a Chelsea és a Bayern ellen is megmutatta, hogy képes versenyképesnek maradni a legjobbak között. A keskeny, a pálya közepére összpontosító 4-2-3-1-es felállásukkal és a pálya mélységében ügyesen rotáló játékosaikkal még nyomás alatt is bátran tudták kihozni a labdát. Azonban itt is a részletekben rejlik a titok; hiába a jól megszervezett, rendszerszintű játék, a hátul eladott labdákból a Bayern egy jóval unalmasabb játékkal is képes volt győzni.

Újra színre lépett az elmúlt évek elemzők által kedvelt csapata, a Fluminense. Fernando Diniz már nem irányít, és a csapat játéka is kissé megváltozott – a kapcsolt helyzetek sebessége csökkent, még a hosszú oldalforgatások sem számítanak már tabunak. Azonban az egymás közelében mozgó játékosok a rövid oldalon továbbra is ínycsiklandó kombinációkat tudnak bemutatni, akár a Dortmund ellen is. A Botafogóhoz hasonlóan a Fluminense is remekül alkalmazkodik a helyzetekhez: az Inter ellen szinte csak védekezve, de mégis sikerült győzelmet aratniuk. Christian Chivu alatt a csapat játékstílusából eddig csupán a védelmi blokkon kívüli passzolgatás maradt meg, míg a korábbi, rugalmas elmozdulásokra épülő taktika egyelőre háttérbe szorult.

Dél-Amerikából is bőven találni negatív példákat: a Palmeiras portugál edzője alatt sajnos eddig meglehetősen unalmas futballt játszik. Az argentin csapatoknál pedig idén a bilardista stílus uralkodik: a Boca Juniors és a River Plate négyvédős, túlnyomórészt védekező taktikája még a továbbjutáshoz sem bizonyult elegendőnek.

Flamengo labdajáték a Bayern ellen: a csapat szinte teljes egészében a középpályán helyezkedik el, visszahúzódva a saját térfelükre. Gerson, mint szabad jobbösszekötő, visszatér a középpályára, ahol a szűrőjével kényszerítő passzra játszik, majd egy dinamikus áttörés következik a középső zónában.

A Fluminense aszimmetrikusan a pálya egyik oldalához igazodik, kényszerítő játékot alkalmazva, majd átlósan passzol. Egyszerűbb lett a megoldás, mint korábban, de még mindig lenyűgöző a kivitelezés.

Az ázsiai és afrikai csapatokat - ahogy azt a világbajnokságokon megszokhattuk - könnyedén elintézhetnénk egy laza kézlegyintéssel, ha nem lenne a mezőnyben két igazán figyelemre méltó együttes. Az egyik természetesen az al-Hilal, amelynek irányítását az Intert elhagyó Simone Inzaghi vette át. Bár az al-Hilal meccseiken viszonylag sok időt töltenek labda nélkül, az olasz tréner négy védő és szélsők alkalmazásával próbálja megvalósítani azt a dinamikus, ugyanakkor rendkívül rugalmas játékstílust, amelyet az Internél öt védővel, szélsők nélkül láthattunk.

A fedélzeten olyan legendás egykori topligás játékosok állnak mellettünk, mint a hírhedt jobbhátvéd, Joao Cancelo, aki nem éppen a megbízhatóságáról híres, valamint a remek formában lévő ex-Lazio irányító, Sergej Milinkovic-Savic. Érdekes módon, amikor a falakat találkozónk során megpróbáltuk áttörni, a legjobb pillanataink a Real Madrid ellen vívott első összecsapásunk során születtek.

Inzaghi-féle elmozgó játék négyvédős változatban, szaúdi kiadás: a szélső befelé mozog, a szélső védő mögékerül. Egyszerű, de nagyszerű kombináció, a topfoci mégis mintha elfelejtené.

A másik pozitív meglepetés pedig a dél-afrikai Mamelodi Sundowns, a kispadon a portugál Miguel Cardosóval. A sárga-zöldek nem vicceltek, minden meccsen bátran beleálltak a saját játékukba, ami leginkább egy brazil 4-2-3-1/4-3-1-2-höz hasonlít, és diagonálisan lejt a pálya egyik oldala felé. Ebben sokat segít a brazil Lucas Ribeiro, aki a jobbszélről visszalépve rombuszt alakít ki. A gond náluk is a megvalósításban van: két eladott labdából is gólt kaptak a Dortmund elleni látványos, 4-3-as meccsen. A szintén labdabirtokló Fluminensét is képesek voltak teljesen labda elleni játékra kényszeríteni, ám felállt fal ellen már hiányzott a lendület.

Összességében tehát nem estünk ámulatba az eddigiektől: Európa a szokásos sablont hozta, a világ többi része viszont minden erőforrást tekintve nagy lemaradásban van. Taktikai világkiállításnak azonban megfelel a klubvilágbajnokság, és jó volt látni néhány ismeretlenebb, de jól futballozó kiscsapatot.

Pénteken és szombaton negyeddöntők. Vigyázó szemünket a brazilokra és a szaúdiakra vessük.