Ulászló házasságának vége Mátyás király özvegyével egy különös történet, amely számos politikai és személyes szálat fon össze. Az események hátterében nemcsak a két uralkodó közötti hatalmi játszmák álltak, hanem a személyes kapcsolatok és érzelmek is jel
Az ügy Európa-szerte hatalmas felháborodást keltett, Beatrixot pedig vagyonától és méltóságától megfosztva kényszerült elhagyni Magyarországot.
Mátyás király 1490-es halála után a magyar trónért való harc fokozatosan eszkalálódott, számos szereplő színre lépett a hatalomért. Noha Mátyás törvénytelen fiát, Corvin Jánost választotta utódjának, viszonylag hamar világossá vált, hogy ő csupán csekély támogatottsággal bír az ország befolyásos arisztokratái között. Ezzel szemben Beatrix királyné, aki gyermek nélkül maradt, kedvező pozícióban volt, mivel saját érdekeit szem előtt tartva igyekezett megszerezni Mátyás örökségét.
A királyné már korábban is igyekezett a helyzetet a saját javára alakítani, számos főurat sikerült a maga oldalára állítania, és az esztergomi prímási székbe még az akkor mindössze ötéves Estei Hippolitot is beültette. Az 1490-es királyválasztó gyűlés során azonban világossá vált, hogy az ország határain túl komoly, sőt túlzottan erős riválisokkal kell szembenéznie: Habsburg Miksa főherceg és Jagelló Ulászló cseh király személyében, akik nem riadnak vissza attól, hogy fegyveres erővel érvényesítsék trónigényüket. A magyar arisztokrácia körében Ulászló élvezett nagyobb népszerűséget, ám a hatalmi viszonyok viszonylag kiegyenlítettek voltak. Mind Beatrix, mind Ulászló egyértelműen ráébredtek arra, hogy a legnagyobb esélyük az ország irányításának megszerzésére a szövetségben rejlik.
Mi lenne még méltóbb a szövetség megkoronázására, mint az özvegy királyné és a még házasságban nem élő király egyesülése?
Létre is jött a megállapodás, miszerint Beatrix elismeri Ulászló trónra lépését, amennyiben az elveszi őt. Ennek értelmében az 1490 szeptemberében megkoronázott Ulászló október 4-én egybe is kelt Beatrixszal, ám elég furcsa körülmények között. A szertartásra ugyanis a királyné esztergomi lakhelyén, néhány tanú előtt került sor, a férj a frigy elhálása nélkül rögtön el is utazott, a párt összeadó Bakócz Tamás püspök pedig többször is hibázott a szertartás során.
Mindez nem véletlenül történt, ugyanis Ulászló és magyar szövetségesei, köztük éppen Bakócz, már ekkor azt tervezték, hogy a házasságot később felbontatják, a király ugyanis valójában Sforza Bianka milánói hercegnőt nézte ki magának feleségül, és semmiképpen sem akart egy minden bizonnyal meddő asszony mellett lekötve maradni.
Beatrix segítségével Ulászló gyorsan túljutott riválisaival, és végül a Habsburgokkal is békét kötött. Hatalmának megszilárdulása után azonban már nem volt szüksége Beatrixra, aki így kiszolgáltatott helyzetbe került. Egyre fokozódó kétségbeeséssel próbálta rávenni a királyt, hogy teljesítse be a házasságot, de amikor világossá vált számára, hogy csupán eszközként használták, már csak azt kívánta elérni, hogy Ulászló térítse meg az elmúlt évek során felmerült költségeit.
A 1492-es országgyűlés határozatának nyomán, amely felszólította a királyt, hogy keressen feleséget, aki biztosíthatja az utódlást, Ulászló végül letett a titkolózásról. Beatrix, aki fényűző életmódjáról és meddőségéről volt híres, eljárást indított a pápánál a házasság felbontása érdekében. Eközben a nápolyi rokonság sürgette az egyházfőt, hogy emlékeztesse Ulászlót házassági kötelezettségeinek teljesítésére. VI. Sándor első körben, 1495-ben, a házasság fenntartása mellett döntött, de amikor Ulászló 1500 elején békét ígért az Oszmán Birodalommal, a pápa engedett a nyomásnak. Végül, 1500. április 3-án, a pápai konzisztórium hosszú vitát követően érvénytelenítette a házasságot.
Az Európa szerte vitákat és megdöbbenést kiváltó botrány véglegesen véget ért, Beatrix pedig az ősz beköszöntével, vagyonát és méltóságát elveszítve, elhagyta Magyarországot.
