Felzárkózás helyett lecsúszás: Magyarország versenyképessége két kulcsfontosságú területen is veszélybe kerül.

A magyar egészségügyi rendszer legfontosabb és sürgető kérdéseivel foglalkozunk a Private Health Forum keretein belül, amely szeptember 30-án várja az érdeklődőket. Ne hagyd ki ezt a nagyszabású, innovatív eseményt, ahol a magánegészségügyi piac legfrissebb trendjeivel és újdonságaival ismerkedhetsz meg! Regisztrálj most, hogy részese lehess ennek a különleges találkozónak!

A KRTK legújabb Munkaerőpiaci Tükör című tanulmánykötetében részletes elemzés készült a hazai egészségügyi és oktatási költségek szerkezetéről és regionális összehasonlításáról. Ezek a területek jelentős anyagi terhet jelentenek a háztartások számára, valamint a központi költségvetés szempontjából is kiemelkedő fontossággal bírnak. Az időbeli változások nem csupán az ország emberi tőkéjének állapotáról, hanem versenyképességéről is árulkodnak. A regionális szomszédainkkal való összehasonlítás pedig még egyértelműbb képet ad a helyzetről, hiszen azt mutatja, hogy Magyarország lassan, de biztosan lemarad a környező országokhoz képest.

Kizárólag oktatási intézményekre hazánk átlagosan a GDP 3-3,5 százalékát költötte a vizsgált 2012 és 2021 közti időszakban. Ez már 2012-ben is jelentősen elmaradt Európa fejlettebb országaitól (mely a GDP 6 százaléka körül mozgott), míg az egykori szocialista országok csoportjában a középmezőny alján helyezkedett el. Míg Cseh- és Lengyelország a vizsgált évtizedben képest volt felzárkózni az európai uniós átlaghoz, addig a magyar kormány kiadásainak aránya kisebb kilengések mellett állandó maradt. A 2021-es adatokat tekintve hazánk csak Litvániát, Romániát és Bulgáriát előzi meg, ám közülük talán csak Románia fog várhatóan mögöttünk maradni a közeljövőben. A pedagógusi életpálya reformja, és a keretében megvalósult átfogó béremelés javította a költségvetési statisztikákat is, ennek hatása azonban csak később, az adatok frissülésével lesz látható.

Oktatási intézményekre fordított közkiadások a GDP százalékában a közép-kelet-európai régió országait tekintve

Nemzetközi összehasonlításban nagyon hasonló képet mutat a teljes oktatási közkiadás GDP-hez viszonyított aránya is, mely az oktatási rendszerhez kapcsolódó költségek mellett tartalmazza a háztartásoknak nyújtott egyéb támogatásokat is, mint például ösztöndíjak, lakhatási- és étkezési támogatások. 2012 és 2021 között a mediterrán és nyugati országok GDP-arányos oktatási kiadásai jellemzően elérték a 9 százalékot, a magyar kormány azonban végig sokkal visszafogottabban költekezett (6-7,5 százalék). A két említett ország esetében ugyanakkor a multinacionális vállalatok és a külföldről beáramló munkaerő az EU-s átlagot messze meghaladó GDP-növekedést tett lehetővé, mely magyarázatot adhat a ráfordítások alacsony arányára. A posztszocialista országokat nézve sem kedvezőbb Magyarország pozíciója, ugyanis a vizsgált időszakban a többi országtól leszakadva Romániával felváltva foglalta el az utolsó helyet. A helyzet 2016 után vált igazán drámaivá, amikortól kezdve egy 1,5-2 százalékpontos szakadék állandósult a két sereghajtó nemzet és a kiadásaikat fokozatosan felzárkóztató többi posztszocialista ország között.

A posztszocialista országok államháztartási kiadásaiban a teljes oktatási közkiadások arányának (százalékos) vizsgálata fontos mutatója a társadalmi és gazdasági fejlődésnek. Ezen arányok alakulása tükrözi a kormányok prioritásait az oktatás területén, valamint a jövő generációk képzésére és tudásának fejlesztésére fordított erőforrásokat.

A nappali egyenértékes tanulóra jutó közkiadások dollárban kifejezett mértéke a vizsgált időszak alatt kedvező irányba változott: hazánk az OECD átlagának 50%-áról 75%-ra emelkedett az elmúlt tíz évben. Ez a pozitív tendencia a regionális összehasonlítások során is megfigyelhető, hiszen Bulgária és Románia jelentős lemaradása mellett Magyarország folyamatosan megelőzte Horvátországot és Lettországot 2012 és 2021 között.

A KRTK tanulmánykötete rávilágít, hogy Magyarországon az állami kiadások alacsony szintjét a magánszektor sem tudja igazán kompenzálni. Molnár György 2010 és 2020 közötti időszakra vonatkozó elemzése szerint a hazai háztartások átlagosan a fogyasztásuk mindössze 1%-át fordítják oktatásra, ami körülbelül a GDP fél százalékának felel meg. Ezen ráfordítások a fogyasztási főcsoportok között a legkisebbnek számítanak. A magyar családok legnagyobb részesedést a magántanárokra költik, mellette a fizetős felsőoktatás, valamint az általános és középiskolai képzés következik. Különösen figyelemre méltó, hogy a magántanárok esetében az idegen nyelv oktatására szánt kiadások a teljes összeg 44%-át alkotják. A háztartások kiadásait nagymértékben befolyásolja a rendelkezésre álló jövedelem, ami jól tükrözi, hogy a legfelső jövedelmi ötöd a legnagyobb arányban, 31%-ban költ magántanárokra és felsőoktatásra, míg a többi jövedelmi csoport esetében ez az arány minden esetben 10% alatt marad.

Az alacsonyabb társadalmi rétegek előtt álló korlátozott lehetőségek miatt elengedhetetlen, hogy a kormány nagyobb mértékben vállaljon szerepet. Jelenleg azonban nem láthatóak olyan jelek, amelyek arra utalnának, hogy ez a szükséglet prioritást élvezne.

Az egészségügyi kiadások nemzetközi összehasonlítása az oktatás területén levonható következtetésekhez hasonló eredményekre vezet. A 2001 és 2022 közötti időszakban az európai országok GDP-arányos egészségügyi költéseinek változékonysága jelentősen megnövekedett, azonban az államok pozíciói egymáshoz képest alapvetően nem módosultak. Magyarország esetében a GDP-arányos egészségügyi kiadások az első gyors növekedést követően a 2005 és 2008 közötti időszakban drasztikusan csökkentek. Ezt követően, egy rövid stagnálást követően, 2011-től 2019-ig tartó időszakban folyamatosan mérséklődtek a ráfordítások. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Magyarország 2022-re az európai rangsor hátsó régiójába került, körülbelül 5 százalékos GDP-arányos egészségügyi kiadással. A koronavírus-járvány utáni intézkedések ugyanakkor jelentős növekedést hoztak a kiadásokban, de a 2005 és 2022 közötti időszak során Magyarország a régiós éllovas pozíciójából a középmezőny aljára süllyedt. 2022-ben hazánk az ukrán háborúval sújtott Ukrajnán kívül csupán Romániát és Lengyelországot tudta megelőzni, míg Litvániával egy szinten állt.

A statisztikák szerint az egy főre jutó kiadások alakulása is hasonló tendenciát mutat, ahol megfigyelhető, hogy a régiós középmezőny éléről egyre inkább a legalsó szegmensbe kerültek.

Míg a nyugati és mediterrán országok közül csupán Görögországot tudtuk hátrahagyni, amely az elmúlt évtizedben komoly gazdasági válságot és költségvetési megszorításokat élt át.

Egészségügyi közkiadások a GDP százalékában az 1990 előtti európai piacgazdaságokban és Magyarországon

Az egészségügyi célú lakossági kiadások mértéke egy aggasztó tendenciát mutat: az Eurostat 2010-es és 2015-ös felmérése alapján Magyarország a 29 adatszolgáltató ország közül a 10-11. helyet foglalta el, azonban 2020-ra a 18. helyre csúszott vissza. A vizsgált időszak átlagát nézve a háztartások egészségügyi kiadásai a fogyasztásuk 5%-át tették ki, ami a GDP 2,5%-ának felel meg. A kiadások összegén kívül figyelemre méltó azok megoszlása is, amely a többi posztszocialista országhoz hasonlóan a gyógyszerek dominanciáját mutatja: 2019-es adatok alapján a gyógyszerekre fordított költés közel 63%-ot tett ki. Az egészségügyi kiadások szerkezete szempontjából a háztartások vagyoni helyzete is jelentős szerepet játszik: míg a legszegényebbek elsősorban gyógyszerekre költenek, addig a jövedelmük alapján jobb helyzetben lévő csoportoknál ez az arány 50% alá csökken, és a fog- valamint szakorvosi ellátások iránti kereslet egyre nő. Az állami szerepvállalás csökkenése az egészségügyi szektorban is jól megfigyelhető, amit a kórházon kívüli szolgáltatások térnyerése is tükröz: a magánegészségügyi szektorra fordított kiadások aránya a 2010-es 13%-ról 2020-ra 24%-ra emelkedett.

Bár a magyar oktatás és egészségügy területén tapasztalható alacsony állami támogatások mögött részben a költségvetés kamatkiadásai és a gazdaságélénkítő intézkedések állnak, az elmúlt tíz év tendenciái komoly aggodalmakra adnak okot. Ahogyan azt Semjén András is hangsúlyozta az elemzésében,

Hazánk továbbra is jelentős lemaradásban van a fejlett európai országokhoz képest, és az ezredforduló óta nem tapasztaltunk lényeges előrelépést ebben a tekintetben. Ez a hátrányos helyzet világosan rámutat arra, hogy az emberi tőke fejlesztése és fenntartása Magyarországon nem képezi a kormányzati politikák középpontját.

Az említett szektorokba áramló források grafikonjai nem tartalmaznak egyértelmű trendet, ami a hosszú távú stratégiai tervezés hiányára utal. Bár jelenleg Magyarország még a közép-kelet-európai régió középmezőnyének aljához tartozik, a 2010 és 2020 közötti trendek negatív irányba mutatnak.

A nemzetközi összehasonlítások is megerősítik azt a tényt, hogy a magyar egészségügyi és oktatási rendszerek állapota romlik. Ennek következtében a hazai munkaerő versenyképessége is csökken, ami aggasztó jelenség a jövő szempontjából.

Mivel ez a tényező alapozza meg a gazdasági növekedést, elengedhetetlen, hogy a két szektor átfogó fejlesztésére egyre sürgetőbb igény mutatkozzon a felzárkózás érdekében az európai uniós szinthez.