Fotósorozat: A Fertő-tó varázsa – A természet ereje a beton világában | Sokszínű
A nádas szemmel láthatóan gyarapodott az utóbbi években.
A Fertő környékén a természet fokozatosan visszafoglalja magának a területet, amely valaha az övé volt - olvasható az Enyugat cikkében.
Töreki Tibor fotós ismét elindult szokásos év eleji nosztalgikus zarándoklatára a Fertő tóhoz. Ahogy már évek óta, most is kamerájával rögzítette a lezárt fertőrákosi öböl lenyűgöző panorámáját. Hiába a folyamatos kotrás és betonozás, a Fertő tó körüli növényzetet mindez láthatóan nem érinti; a természet időtlen szépsége továbbra is megmarad.
Természetesen a kerítésen túli világ rejtélyes, hiszen a kamera nem képes átlátni a határokat. Azonban világosan jelzi, hogy az egykori strand területe továbbra is elzárt, a kapu pedig szigorú őrizet alatt áll. Töreki Tibor néhány perc leforgása alatt négy autósnak is türelmesen elmagyarázta, hogy sajnos nem léphetnek a partra.
Nagyon régóta járok a kutyásokkal a Fertő-tóhoz, régi szokásunk január elsején az újévi séta. A 6 éve építési területté nyilvánított és lezárt part miatt megszűntek a baráti közös séták, de én kijárok minden évben. Először két rottweilerrel mentem, most pulival és tacsival járunk. Sajnos még mindig zárva van, de nagyon szép a tópartra vezető út mentén a Rákos patak csatorna is. Sok -ok madár, például ludak is nagy számban telelnek a tó környékén
- mesélte Tibor a Sokszínű vidéknek, miközben a naplemente fényei táncoltak a fák között.
A természetbarát azt is elmondta, hogy a korábban kikotort nád és vízinövény a több éve álló munkavégzés miatt újra kihajtott és szépen növekedik. Töreki Tibor számára úgy tűnik, lassan mintha visszavenné a természet a tájat. A téli fagyos zúzmarás táj különy élmény volt a fotósnak, sok szép felvételt sikerült készíteni az újabb séta alkalmával.
Évszaktól függetlenül sok kiránduló érkezik a tóhoz, de sajnos gyakran csalódottan távoznak. Ennek oka, hogy a tópart az utóbbi 6 évben lezárt építkezés miatt megközelíthetetlenné vált. Nem célunk a politikai diskurzus, csupán annyit szeretnénk, hogy újra birtokba vehessük kedvenc tavunk varázslatos környezetét.
- magyarázta a természetfotós.
A Fertő tó környéke és a közeli Sopron térsége igazi turisztikai paradicsommá vált. A kerékpárosok számára Sopronból kiindulva a Fertő tó felfedezése izgalmas kalandot kínál, míg a kirándulók az ország első tanösvényét digitális kalandtúra formájában járhatják be. A sekély vizű tó vize nyáron vonzó fürdőzési lehetőséget biztosít, és korábban évről évre tömegek keresztülöztek a Fertő tó strandjain. A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársainak kitartó munkájának köszönhetően az utóbbi években több védett madárfaj is újra elterjedt a térségben, így a természetkedvelők számára igazi élményt nyújt a vidék felfedezése.