Fürjes Balázs felfedte, mi áll a Duna Arénában megdöntött számos világcsúcs hátterében.


Mára egyértelműen kijelenthető: a Duna Aréna a leggyorsabb versenymedence a világon. Itt születik a legtöbb világrekord - a tegnap zárult rövidpályás világbajnokságon (melyen 195 ország indult!) 30 világcsúcsot döntöttek meg az úszók, így az uszoda 2017-es megnyitása óta összesen 63 világrekord tanúi lehettek a Duna Aréna szurkolói. Egyébként csak ezen a vébén a világrekordok mellett 63 kontinentális csúcs is született (Kós Hubert például Európa-rekorddal nyerte a 200 méteres hátúszást), és 13 junior világcsúcs is.

Bob Bowman, Michael Phelps korábbi edzője, valamint a négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand és az idei olimpiai és Európa-bajnoki aranyérmet szerző Kós Hubert jelenlegi trénere is kifejezte véleményét szombaton. Szavai szerint "ez az Aréna valóban a világ legjobb uszodája, a szervezők által biztosított körülmények pedig annyira kiemelkedőek, hogy a versenyzőknek csupán annyira kell figyelniük, hogy a legjobbat hozzák ki magukból."

Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda edző, rendkívül pozitív véleményt nyilvánított a Duna Aréna megnyitásakor: "Örömmel mondhatom, hogy eddigi pályafutásom során rengeteg különböző uszodában játszottunk a válogatottal, de ilyen kiemelkedő színvonalú létesítménnyel még nem találkoztam. A Duna Aréna a legjobb tulajdonságait ötvözi egy uszodának és egy NBA-s kosárlabda-arénának, és ezt nagyon ügyesen sikerült megvalósítani. Biztos vagyok benne, hogy itt sok magyar győzelemnek fogunk még örvendeni."

Mi rejlik a Duna Aréna titkában? E kérdés köré szerveztük beszélgetésünket Fürjes Balázzsal, aki jelenleg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyetlen állandó magyar tagja. Korábbi tapasztalatai közé tartozik a nemzetközi elismerésekkel büszkélkedő Puskás Aréna, a Groupama Aréna, az MVM Dome és a Nemzeti Atlétikai Központ irányítása, valamint a vizes központ tervezésének és megvalósításának vezetése is.

A medence gyorsasága magyar mérnöki bravúr. Tudatos döntések gyümölcse. A munka legelején megkértük a tervezőket, hogy alaposan tanulmányozzák és mutassák be nekünk Észak-Amerika, Ázsia és Európa legjobb medencéit. Mérjék fel: mi tesz egy versenymedencét különösen is gyorssá? Az alapos munka eredménye világos volt: mélység, mind a négy oldal felé való vízfeszítés - a megszokott két irányú helyett! - és a vízáramlás maximális optimalizálása, többek között a medence aljára és nem oldalára elhelyezett fúvókákkal. Mi pedig a tervezés során ötvöztünk mindent, amit megtanultunk a világban."

A munka kezdetén tudatosan meghozták a döntést: Budapesten szeretnék megépíteni a világ legjobb versenyuszodáját és leggyorsabb versenymedencéjét. Céljuk, hogy számos világsztár sportoló, köztük magyar versenyzők, világcsúcsokat döntsenek a Duna Arénában. Ez nem csupán a rendezett világesemények sikerességét növeli, hanem emlékezetessé is teszi őket. Ráadásul évtizedekre szóló, felbecsülhetetlen városmarketing lehetőséget teremt: olimpikonok és világbajnokok megjelenésével Budapest neve számos nyelven, milliárdokhoz eljutva, pozitív kontextusban jelenik meg, legyen szó akár írásról, akár szóbeli említésekről.

Miután elkészült a gyorsasági-faktorokat és a világ vezető versenyhelyzeteit bemutató mérnöki tanulmány, a tervezőkkel közösen megalkottuk a mi medencénk tervét. Ebben különösen fontos volt a 3 méteres vízmélység meghatározása - ezt egyszer lehet jól eltalálni, utólag lehetetlen vagy elképesztően drága változtatni rajta. Tényleg nincs semmi ördöngösség, mindig is a munkában hittem a duma helyett. Alapos, kitartó, profi munka és összpontosítás, mint a sportban. Ez a siker receptje

- mondta el Fürjes.

Arra pedig már kevesen emlékeznek, hogy - amint azt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Julio Maglione, a World Aquatics akkori elnöke is elmondta - a 2017-es budapesti úszó világbajnokságon az első világrekord nem a medencében, hanem a szárazon született. Soha, sehol, senki nem épített föl olimpiára és világbajnokságra alkalmas úszóközpontot olyan gyorsan, mint a magyarok a Duna Arénát. És mivel a minőség is világszínvonalú, a hangulat is fergeteges, nem csak a világ legjobbjai szeretnek itt versenyezni, de a Duna Aréna megnyitása után a tokiói, a párizsi és Los Angeles-i olimpiák szervezői is eljöttek tanulmányozni a létesítményt és elkérték annak tervrajzait.

És még lehetett volna több is, de Kós Hubert két századmásodperccel elmaradt a 200 hát rekordjától, így ő eddig egy, a 2021-es Eb-n úszott junior világrekordot és a mostani Európa-csúcsot mondhatja magáénak a Duna Arénában; világrekordot itt másik olimpiai bajnokunk, Milák Kristóf döntött még a 2022-es vb-n (2017-ben ő is junior világrekordokkal kezdett).

Három év nem hosszú idő: 2027-ben ismét nagypályás világbajnokságot rendez Budapest, Kós Hubert akkor még csak 24 éves lesz, a legjobb kor - azaz a legjobbkor rendeznek a Duna Arénában újabb vébét, hogy végre ő is csúcsot úszhasson a 4-es pályán. Ahogy a múlt héten is láttuk, a közönségen nem fog múlni. Ha Budapest, akkor garantált a teltház és garantáltan zúg a hajrá magyarok.

Cikkünk írója, aki a Budapest 2024 rövidpályás úszóvilágbajnokság sajtófőnökeként tevékenykedik, a Nemzeti Sport külső munkatársaként is ismert.

Related posts