Garfield: Egy átlagos, klisés családi mese, ami nem hoz újat a tártartalmába.
Mark Dindal rendezésében a klasszikus Jim Davis képregényhős, Garfield új köntöst kap, amelyben a modernizálás jegyében egy izgalmas családi háttér és akciódús cselekmény is helyet kap. A film színes, barátságos atmoszférát teremt, amely vizuálisan lenyűgöző és dinamikus, de sajnos túlságosan is a biztonságos megoldásokra támaszkodik. A régi, lusta és cinikus Garfield helyét egy sablonos hősút veszi át: váratlanul felbukkan Garfield rég nem látott édesapja, Vic, aki egy gonosz macska utasítása alapján rábízza fiára, hogy együtt hajtsanak végre egy tejrablást, amelynek célja Vic múltbeli hibáinak helyrehozása. Bár a karakterek – különösen a fiatal Garfield és Odie – szerethetőek, a legtöbb szereplő két dimenziós marad, és a mögöttes motivációk is felszínesnek hatnak. Az eredeti Garfield szelleme mintha háttérbe szorulna a modern elvárások és klisék mellett.
Chris Pratt szimpatikus hangot ad Garfieldnak, ahogy Samuel L. Jackson is hozza Vic vagány figuráját, a mellékszereplők azonban ritkán maradnak emlékezetesek. A forgatókönyv egy generikus heist-filmes dramaturgiát követ, tele kimódolt jelenetekkel, felesleges lelkizéssel és gyenge poénokkal, a tempó pedig csak a legfiatalabbak tűréshatárához igazodik. Rendezés és animációs munka szempontjából korrekt, de sem stílusban, sem hangulatban nem képes igazán visszaadni az eredeti Garfield egyedi báját. Objektíven nézve a Garfield 2024 egy középszerű, sablonos családi animáció, amely működhet kikapcsolódásként kisebb gyerekeknek, de az eredeti Garfield-rajongók vagy a tartalmasabb animációkra vágyók számára csalódás.
Szubjektíven nézve aranyos, néhol megnevettet, de többségében felejthető próbálkozás, mely épp csak érinti az alapanyag varázsát. Elsősorban az új, fiatal nézőknek, illetve családoknak szóló matiné; a klasszikus képregény- vagy Garfield-rajongók kevésbé találják meg benne azt, amit szeretnek.
