Halála előtt Sinkovits Imre megható búcsút vett a nézőktől.
Sinkovits Imre számos emlékezetes alakítást nyújtott filmekben is
Talán a nagyapja, Sinkovits Vince ösztönözte őt a színjátszás irányába. Estéről estére mesélt az unokájának az 1848-as szabadságharcról, az I. világháborúról, és a magyar történelem gazdag szövetéről. Családjuk nem volt különösebben kiemelkedő, Jenő, az édesapa vendéglőként biztosította a megélhetést, míg Terézia, az édesanya varrással igyekezett kiegészíteni a családi jövedelmet. Imre, az elsőszülött fiú, már gyermekként magába szívta a hazaszeretetet, szülei tisztességre és becsületre nevelték őt. A dacos és erős fiúból végül igazi hazafi és az ország egyik legkedveltebb színésze vált. Felejthetetlen alakításait a mai napig láthatjuk a televízió képernyőjén: a Tizedes meg a többiek, az Egri csillagok, vagy éppen a Két félidő a pokolban. Tucatnyi főszerep mellett ő volt Törpapa hangja is a Hupikék törpikékben. Szó szerint élete végéig színpadon állt, és művészete örökre nyomot hagyott a magyar kultúrában.
- Azon a hideg, januári napon épp az Árpád hídon autóztam. Aján Tamással kellett volna találkoznom, amikor felhívott az anyósom. A hangja remegett, s alig hallhatóan azt mondta: épp most hal meg a Papa. Azonnal elindultam hozzájuk, s mint az őrült úgy vezettem. Amikor felértem a lakásba, az orvos az apósom életéért küzdött. Sokkoló látvány volt. Közelebb mentem, próbáltam volna segíteni, életben tartani ezt a csodálatos embert, akitől rengeteget tanultam, de az orvos a vállamra tette a kezét, és csak annyit mondott: részvétem! Hihetetlen, hogy ennek már 24 esztendeje. De a képek arról a napról kitörölhetetlenek. Sinkovits Imre befogadott a családjába, miután egy demizson bort elkortyolgattunk, s átbeszéltük az élet nagy kérdéseit, hozzám adta a lányát, Marcsikát, aki azóta is életem párja. Nincs olyan nap, hogy valahogy ne kerüljön szóba ez a csodálatos színész, az apósom.
Hegedüs Csaba, a magyar sporttörténelem egyik legfényesebb csillaga, aki a századik olimpiai aranyérmet hozta haza hazánknak, München bajnoka, ezt a fájdalmakkal teli üzenetet osztotta meg. A világklasszis birkózó nem csupán a szőnyegen küzdött, hanem életének számos nehézségét is magával hordozza. Szívében ott él a veszteség: nemcsak szüleit, hanem apósát, anyósát és legdrágább kincsét, fiatal lányát, Olimpiát is el kellett búcsúztatnia, aki tragikus módon szívinfarktusban hunyt el. Az élet súlyos terhe nem kímélte egészségét sem; többször is kórházi ágyra kényszerült, a Covid-19 elleni harca is próbára tette. De talán még ennél is nehezebb volt számára, hogy felesége, Sinkovits Imre lánya - akit ő szeretettel Marcsikának hív - még nála is mélyebb fájdalmakkal néz szembe.
Az egészségi állapotom annyira megromlott, hogy két évvel ezelőtt kénytelen voltam abbahagyni a naplóírást, amelyet még 13 éves koromban kezdtem el. Azóta 44 vaskos füzetet töltöttem meg gondolataimmal és élményeimmel. Sajnos, a jelenlegi állapotom sem kedvező: köhögés, fulladás, ingadozó vérnyomás és gyakori szédülés gyötri a mindennapjaimat. Orvosról orvosra járok, de senki sem tudja megmondani, mi állhat a rosszulléteim hátterében. Volt, aki azt feltételezte, hogy mindez a poszt-Covid szindróma következménye, és hogy a sok megpróbáltatás, amit átéltem, sokkhatást gyakorolt a szervezetemre. De nem hagyom, hogy ez letörjön; Csaba és a gyerekeim folyamatosan mellettem állnak, támogatnak mindenben. Mindennap megemlékezem az elveszített lányomról és édesapámról. A karácsonyfánkon, amely márciusig díszíti a szobát, mindkettőjük fényképe ott van, és az ágyam mellett édesapám hatvanéves állólámpája áll. Olimpia köpenyét és trikóját folyamatosan magamnál tartom. Jólesik, hogy édesapámat nem felejtették el, és rendszeresen vetítik a filmjeit. Noha 24 év telt el azóta, hogy elment, a hiánya még mindig éles fájdalmat okoz, és esténként gyakran beszélgetek hozzá - idézte fel emlékeit Sinkovits Mariann.
