Harsányi Gábor életében a felesége szerepe rendkívül meghatározó, hiszen számtalan dolgot neki köszönhet.

Szeretné folytatni a Jó estét nyár, jó estét szerelem című filmet, amelynek főszerepe elindította a karrierjét.

- Nos, egy kicsit meglepő, de büszkén tekintek a koromra. Úgy érzem, hogy az emberek megbecsülnek, tisztelnek és szeretnek, ami igazán különleges számomra. Az életművemre visszagondolva, úgy érzem, hogy valami igazán szép dolgot alkottam. Ráadásul még rengeteg tervem van, így még korántsem értem a végére!

Persze! Íme egy egyedibb változat: - Te vagy az a fajta ember, aki mindig készen áll az ünneplésre?

- Nagyon szűk körben, csendesen, kicsit visszavonultan, elmélkedve, néha elérzékenyülve, hogy miként lehetett ezt megélni. Persze 30-40 évvel ezelőtt még a múlt században azért volt nagy banzáj, de akkor is elsősorban a család részéről.

- Nézzünk vissza erre a nyolcvan évre! A II. világháború vége után pár hónappal született, egy nehéz időszakban. Érezte ezt a gyerekkorában?

Kisgyermekkoromra visszagondolva, egy különös szomorúság fog el a családom története miatt. Édesapám polgári bíróként dolgozott, de az ötvenes évek hajnalán ez a titulusa nem védte meg őt a sors kegyetlenségétől, és elbocsátották az állásából. Új munkája a Csepeli Sportegyesület szertárosaként indult, ami bár neki nem volt igazán örömteli, számomra mégis egy boldog időszak kezdetét jelentette. Állandóan vele lehettem, és a sport világában kalandozhattam.

- Igencsak megérintette, igaz?

- Ő nem kesergett, négygyermekes családapa volt, aki tette a dolgát. Sok mindent megélt, világháborúkat, forradalmat, és mindeközben ember maradt az embertelenségben. Nagyon büszke vagyok az édesapámra. Szerencsére 56 után konszolidálódott a helyzete, mert azokat a bírókat, akik nem politizáltak, nem tartoznak semelyik párthoz, visszavették. Egy időben arról volt szó, hogy esetleg én is követtem a pályán, ahogy a testvérem, de aztán kiderült, hogy ez nekem nagyon nem való.

Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy a színészet mégiscsak a megfelelő út?

Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor a Budai Nagy Antal Gimnáziumban egy különleges irodalomtanárom, Rádics Károly, a neves Mikszáth-kutató, megalapította az önképző kört. Ő gyűjtötte össze azokat a fiatalokat, akik szenvedélyesen szerettek írni. Rádics tanár úr volt az, aki beküldte az egyik novellámat a Rádióhoz Padisák Mihálynak egy pályázatra, amelyen végül harmadik helyezést értem el. Az eredményem jutalma az volt, hogy a novellámat dramatizálták a rádióban, és meghívtak a felvételre, ahol Bodrogi Gyula is szerepelt. Ez az élmény örökre bennem marad.

- Igazán figyelemre méltó ihletforrás...

- Nem bizony. Onnantól kezdve elkezdtem színházba járni, gyűjtöttem a kis pénzemet, hogy legalább a kakasülőre fel tudjak ülni, faltam a verseket, a gondolkodókat, mindent, ami a színészettel kapcsolatos, és hál' Istennek fölvettek a Színművészeti Főiskolára.

- Bodrogi Gyula tudja, hogy miatta lett színész?

Természetesen, itt van egy egyedi változat: - Igen, ő volt az oka, hiszen abban a pillanatban, amikor az a felvétel készült, valami különleges érzés kerített hatalmába. Egyszer megosztottam vele a gondolataimat, és a válasza büszkeséggel töltött el. Azóta rengeteget dolgoztunk együtt. Az írás mindig is fontos maradt számomra; az évek során több könyvet és színdarabot alkottam, és most már az Írószövetség tagjaként tevékenykedem. De a szívem mélyén a színészet iránti szenvedélyem él tovább.

- Hatalmas legendákkal dolgozott együtt. Tudott tőlük tanulni?

- A Thália Színházban mindhárom példaképemmel együtt dolgozhattam. Egyikük Latinovits Zoltán, akinek fantasztikus energiája volt, és hihetetlenül intellektussal játszott. Aztán Szabó Gyula, aki csodálatos, ösztönös, mégis tudatos színész volt és Somogyvári Rudolf, akinek hatalmas technikai tudása volt. Figyeltem őket, beszéltem is velük nagyon sokat, "magamba szívtam őket" a problémáikkal, a küzdelmeikkel együtt, amiket sokszor a történelem, az élet produkált, hiszen mindegyiküknek megvolt a maga keresztje. Latinovits élete szomorú véget ért, pedig rendkívül melegszívű, jó ember volt, igaz, kicsit hirtelen haragú és maximalista. Számára egy gesztus, egy mozdulat mindennél többet ért a színpadon. Amikor megbetegedett - mentális, pszichés problémái voltak - akkor én vettem át tőle az az őrnagy szerepét a Tótékban.

- Addigra már túl volt a Jó estét nyár, jó estét szerelem és az Egy óra múlva itt vagyok sikerein. Érezhető volt ez a színházi népszerűségén is?

- Ismertek, de azért a színházművészet olyan, mint a homokba írt üzenet, amelyet elvisz az árapály. Kevés előadásról készül felvétel, ami kicsit fájdalmas is, mert hatalmas alakítások merültek így feledésbe.

Amikor elérte ezeket a jelentős sikereket, a párja már mellette állt?

Későn léptem a házasság küszöbére, már 33 évesen. Az én szakmám világában rendkívül nehéz megfelelő társra bukkanni. Óriási szerencse és sok egybeesés szükséges ahhoz, hogy minden klappoljon. Eddig, bevallom, minden egyes pillanatot maximálisan kihasználtam, de aztán egy nap megérkezett Ő, és minden megváltozott.

Mivel ragadta meg Ildikó figyelmét?

- Azt gondolom, a türelmével, a szeretetével, azzal a bölcsességével, ahogy rám hangolódott. Ő egyébként bizonyos szinten áldozata is lett a szakmámnak, mert elhanyagolta a saját művészi elképzeléséit. Gobelines volt, de abbahagyta, mert ahogy jöttek a gyerekek, én nem voltam mindig ott, főleg hétvégén. Próbáltam persze, volt, hogy úgy tanultam a szövegeket, hogy közben rajtam mászkáltak, tépték-húzták a könyvet, egyikük a nyakamban, másikuk kérdezgette: te akkor most gonosz leszel? Ehhez kellett egy összetartó erő, egy olyan családanya, aki kézben tudta tartani az egészet. Jó apa voltam, úgy gondolom, hogy mindent megtettem, és ezt igazolja az is, hogy mindhárman magasan kvalifikált iskolát végeztek. A lányaim már révbe értek, a fiam még nem találta meg az igazit, de legalább keresi. A feleségem számára pedig boldogság, hogy büszke lehet a férjére.

- Az ön szájából hangzik el magyarul a talán legtöbben idézett mondat az Igazából szerelem című filmből: "Ne vegyetek drogot. Legyetek popsztárok és megkapjátok ingyen". Szeret szinkronizálni?

Először életem során a "Tombol a Hold" című filmben kaptam meg a lehetőséget, hogy Malcolm McDowellt szinkronizáljam, aki valódi zseni a színészet világában. A szinkronművészeti pályafutásom során - hiszen ez valóban egyfajta művészet - különösen élveztem, amikor a Casinó című filmben Joe Pescinek kölcsönözhettem a hangomat. Szinkronizálás közben mindig arra törekszem, hogy az eredeti színész minden aspektusát hűen kövessem: a mimikáját, a mozgását, a ritmusát, a hanghordozását és a hangsúlyait. Sőt, még azt is próbálom megérezni, hogy miként érezhetett az adott pillanatban.

Az Ön generációjára jellemző, hogy mindig mozgásban van, és nehezen áll meg egy pillanatra. Ön is sok időt tölt a munkával?

Az utóbbi időszakban az általam készített művekkel jártam az ország különböző tájait, de már nem igazán vágyom hosszú utazásokra. Az autóban töltött sok óra nem éppen kedvencem, ráadásul az egészségemnek sem válik javamra. Igaz, igyekszem aktívan tartani magam, de a hosszú ülések alatt az ember vére mintha besűrűsödne, ami nem éppen előnyös.

- Nehezen éli meg, hogy a teste már néha tiltakozik?

Nem lehet teljesen elkerülni a helyzetet, csupán halaszthatjuk a döntéseink következményeit. Stabilizálhatunk egy állapotot, amelynek elengedhetetlen része, hogy figyelmet szenteljünk magunknak, rendszeresen részt vegyünk szűrővizsgálatokon, és betartsunk néhány alapvető egészségügyi tanácsot.

- Önnek mik a praktikái?

- Először is, a napi séta, ez nagyon fontos. Aztán szintén naponta elmélkedéssel egybekötött légzőgyakorlatok, ez rendben tartja az agyat. Harmadszor, reggel és ha bírja az ember, este hideg-meleg váltózuhany. A lábszárral kezdve egészen a fül mögöttig. Emellett pedig mindennap át kell mozgatni a végtagokat, izmokat.

Hogyan illeszkedik az édességfüggőség ebbe a rendszerbe?

Ez egy jogos kérdés. Úgy vélem, ami jogosan kijár, az kijár. Viszont igyekszem tudatosan kezelni a helyzetet: amikor megmérem a cukorszintemet, és az eredmény nem kedvező, akkor egy ideig lemondok az édességekről. Tudom, hogy nem könnyű, de ha szükséges, megpróbálom betartani.

- Utalt rá, hogy számos izgalmas terve van a tarsolyában. Megosztaná velünk részleteket ezekről?

Régi vágyam, hogy megalkossam a "Jó estét nyár, jó estét szerelem" folytatását. A történetet már megírtam, és a végkifejletben a Sötétruhás fiú börtönbe kerül. Én azonban úgy képzelem el, hogy negyven év elteltével szabadul, és szembesül a megváltozott világgal. Szeretném, ha a történet mélyen tükrözné az idő múlásának hatásait, de ha az időm véges lenne, akkor a "Fecsegő kulisszák" című legújabb könyvemben részletesen kifejtem ezt a cselekményt. Ezen kívül van egy másik álmom is, amely a "Börtönszínház" című darabom körül forog. Ezt a művet 2009-ben mutattuk be angol nyelven a Midtown International Theatre Festivalon New Yorkban, ahol elnyertem a fesztivál színészi nagydíját. Nagyon örülnék, ha ebből a darabból filmet készíthetnénk, hogy még szélesebb közönséghez eljuthasson.