Hegedűs: Von der Leyen bejelentette, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megemelt költségvetést tervezett.


Szerdán mutatta be az Európai Bizottság a javaslatát az Európai Unió következő, 2028-tól induló hosszú távú költségvetésére. Bár állásfoglalásokkal, nyilatkozatokkal, fenyegetésekkel már eddig is ment a helyezkedés, Piotr Serafin költségvetési biztos bejelentése után indul be igazán vita a hivatalos nevén Többéves Pénzügyi Keretről. Ez nem csak egy óriási, a mostani időszakban több mint 1,2 ezer milliárd eurós, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 480 ezer milliárd forintot érő pénzhalmot jelent - írta a Telex.

Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője és külpolitikai szakértő, a Klubrádió Reggeli gyors csütörtöki műsorában kifejtette, hogy a korábban említett 1200 milliárd forintos keretösszeget sokan irreálisnak gondolták. Ehhez képest Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a költségvetés mértéke elérheti a 2000 milliárdot.

Ez a költségvetés az európai bruttó nemzeti jövedelem 1,23 százalékát képviseli [a hvg.hu 1,26 százalékot említ], ami további állami befizetési hozzájárulást fog jelenteni. Mivel a nagy befizető országok nem akarnak többet hozzájárulni a közös kasszához, ezért a saját források tekintetében is jelentős előrelépést szeretne elérni az Európai Bizottság. Öt darab új saját forrást nevezett meg Ursula von der Leyen:

Hegedűs megjegyzése szerint a helyzet az, hogy e javaslatok összesítve körülbelül nem érik el a száz milliárd eurót, így a költségvetésnek csupán 5 százalékát sem teszik ki.

Azt gondolja, hogy a kétezer milliárdos főösszeg nem lesz tartható a tárgyalások során, és a tagállamoknak nagyon kényelmetlen döntést kell majd hozniuk hozzájárulásuk mértékéről, és arról, hogy mennyiben engedik ki a kizárólagos adóhatósági hatáskört a kezükből.

A költségvetésben emellett láthatunk egy 20 százalékos csökkenését az agrár kifizetéseknek, illetve a kohéziós kifizetéseknél majdnem 40 százalékos csökkenés vehető észre, ugyanis a jelenlegi költségvetés jövőorientált, és sokkal inkább a kutatás-fejlesztési, versenyképességi területek azok, melyeknél jelentős növekedések voltak.

Related posts