Bár mindent elkövetett, hogy a karrierje csúcsaira juthasson, végül a legdrágább áldozatát, a gyermekét is fel kellett áldoznia. Az élete végén azonban szegénység és betegség árnyékában távozott a világból.

Mintha a Trapézon tüllben című előadás minden egyes jelenete kifejezetten Bordás Barbarának és Kékkovács Marának készült volna, annyira tökéletesen beleélkeznek a szerepeikbe. A valóság pedig éppen ezt mutatja: Göttinger Pál kifejezetten nekik írta ezt a darabot, amelyet magánfinanszírozás keretein belül mutattak be az Art-Színtérben. Csodálatos produkció született Őze Áron rendezésében, két tehetséges színésznővel, tele humorral és még több érzelemmel.

A parányi színpadon három "munkaállomás" teremt különös atmoszférát. Az első egy pasztell árnyalatú, letisztult asztalka, mellette vizeskancsóval, mögötte pedig egy állványon pihenő lavór. A fogas mellett mintha a hétköznapok egyszerűsége elevenedne meg. A második állomás egy sötétbarna íróasztal, amely már a kifinomultságot és eleganciát sugallja. A sarkában álló üveg talán whisky-t rejt, míg a zöld lámpa lágy fénye egy ügyvédi iroda komoly hangulatát idézi. A harmadik munkaállomás egy fehér színházi öltözőasztal, amely a primadonna sminkes kellékeivel van tele, és a tükörben a fények játékától csillogó arcok tükröződnek.

Ezeken a különleges helyszíneken ismerjük meg először a szerelőket. Itt találkozunk Sipos Ilkával (Bordás Barbara), az erdélyi lánykával, akit a szappanszag leng körül, és aki egy egyszerű bogáncsvirágot imád. Ez a virág a nagy művésznő szemében nem több, mint egy gúnyos megjegyzés, amely az alacsonyabbrendűség érzését sugallja. Ilka éppen levelet ír egy rusztikus asztalnál ülve, amikor rátalálunk. A színházi öltöző pedig Sáskáné Koronka Boglárka (Kékkovács Mara) birodalma. Itt ül, mint egy varázslatos királynő, hiszen ő a színház legfényesebb csillaga, akit a nézők ünnepelnek, és akit virágcsokorral köszönt az igazgató. Nem ritka, hogy Csigaházy (Józan László) is felkeresi, aki, mint sejthetjük, nem a férje, de minden bizonnyal szorosabb a kapcsolatuk, mint amit a látszat sugall.

Az erőviszonyok adottak, a színház csillogó világa után ácsingózó, tenyeres-talpas és erőteljes tájszólással beszélő Ilka kóristalányként is csupán a hátsó sorban kaphat helyet, oda is csak protekcióval, míg Boglárka magabiztosan állhat a színpadon, és az öltözőjében is ereje teljében oszthat ki bárkit, aki kevésbé okos, ügyes, tehetséges - például Ilkát. Csigaházy pozíciója is biztosnak látszik, nem zavarja Boglárka férje, előadás után együtt vacsoráznak, jönnek-mennek a primadonnával.

Az élet azonban változik, sőt néha fenekestül felfordul. A kezdetben bizonytalankodó pályatárs erőre kaphat, a kitartónak tűnő lovag kikacsingathat, a feltétel nélkül rajongó igazgató bekeményíthet, miközben telnek az évek, és senki nem lesz fiatalabb. Csodák is történhetnek, a szegény beköltözhet egy villába - de a csodáról gyakran kiderül, hogy csak szemfényvesztés, és mindennek megvan az ára.

A két színésznő, Sipos Ilka és Sáskáné Koronka Boglárka, nem létező karakterek, ám életútjukban ott visszhangzik a valóság, hiszen korábbi nagy művészek, mint Jászai Mari, Fedák Sári, Prielle Kornélia és Blaha Lujza pályatársai voltak. Ilka és Boglárka sorsa lenyomatot ad a múlt nagyjainak életébe, és bepillantást nyújt abba, hogy milyen megpróbáltatásokon kellett átkelniük mindazoknak, akik elősegítették a színművészet fejlődését. Ezek az emberek, akikről ma már utcák és terek viselik nevüket, talán nem is sejtették, hogy boldogságuk mértéke milyen sokszor feláldozott álmokkal és kompromisszumokkal van tele. Hiszen hiába volt valaki a siker csúcsán, ha a karrierért cserébe a családját vagy a személyes boldogságát kellett hátrahagynia – sok esetben a vége szegénység és betegség lett.

A darab egy varázslatos utazásra hív minket a Nemzeti Színház hősi időszakába, a "zengeráj" világába, ahol a két színésznő szívhez szóló előadásában felcsendülnek Eisemann, Strauss, Bizet, Kacsóh Pongrác, Puccini és Zerkovitz felejthetetlen slágerei. Habár a dalok és a szóhasználat a századforduló szellemiségét idézik, Őze Áron rendezésének köszönhetően az előadás friss és kortárs hangvételt kap. A rendező finoman ironikus távolságot tart a korabeli manírokkal szemben, miközben szeretetteljesen bánik a szereplőkkel, akik bátran vállalják öniróniájukat. Az egész produkció tele van humorral és vidámsággal, amely lehetővé teszi, hogy a közönség egy jókedvű nevetés kíséretében élvezze ezt a különleges élményt.

Göttinger Pál mesterien alkotta meg ezt a művet, amely világosan rávilágít arra, hogy a mai primadonnák is hasonló nehézségekkel küzdenek. Ugyanolyan dilemmákkal szembesülnek, amikor a gyermekeik elhelyezéséről kell dönteniük, miközben a csillogó színpadi díszletek között állnak. A versengés és a szakmai irigység itt is jelen van, és a női szolidaritás csak ritkán, pillanatokra bontakozik ki. A férfiakkal való kapcsolatok sem egyszerűsödtek: legyenek akár főnökök, vagy a nőket manipuláló udvarlók, esetleg olyan férjek, akik nem igazán támogatják a feleségeik karrierjét, a helyzet mindenképpen bonyolultabbá vált.

Nem úgy foglalunk helyet a nézőtéren, mintha egy távoli, fantáziadús világot figyelnénk, és ámulva csodálnánk, milyen életet él egy színésznő. Amikor Boglárka levelet ír az igazgatónak, nem az a kép él bennünk, hogy egy primadonna igyekszik megőrizni a pozícióját, hanem sokkal inkább az, hogy ő egy ember, aki küzd az álmaiért, és az érzései, félelmei, valamint vágyai tükröződnek a szavakban.

Az élet sokszor olyan, mint egy kegyetlen verseny, ahol folyamatosan próbára tesznek minket. Nap mint nap bizonyítanunk kell, hogy képesek vagyunk megbirkózni a kihívásokkal, amelyek nem csupán a színészek világát érintik. Mindannyian ott állunk a trapéz peremén, tüllbe burkolva, és igyekszünk elegánsan és bátoran egyensúlyozni. Közben el kell terelnünk a figyelmünket a szédítő mélység felé, ahol a magány, a félelem és a kiszolgáltatottság vár ránk.

A két színésznő egyaránt lenyűgöző, mindegyikük saját egyedi varázsával bűvöli el a közönséget. Bordás Barbara csodálatosan hozza életre Ilkát, a művészvilágban még tapogatózó, de hatalmas szívű karaktert. A kedvessége és a szerethetősége átsüt a színpadon, még akkor is, amikor éppen valaki lelkén lépked át. Kékkovács Mara Boglárkája viszont egy másik dimenziót képvisel: rendkívül intelligens, és bár néha talán könnyebb lenne naivnak tűnni, ő inkább a büszkeségét védi, miközben belső esendősége időnként felszínre tör. Ráadásul mindketten gyönyörűen énekelnek, amit Szekeres László zongorajátéka kísér. Már csak emiatt is érdemes élőben átélni az előadást, de a valódi varázs abban rejlik, ahogyan a két színésznő egymásra építve, egyedülálló módon meséli el a történetet.

A két nő között ügyes kötéltáncot jár Józan László karaktere, Csigaházy. Nevének jelentése is árulkodó: szívesen hintázik a vonzalmak között, de ha a helyzet túl forróvá válik, hajlamos kereket oldani vagy visszahúzódni a csigaházába, hogy átgondolja a következő lépéseit. Józan László Csigaházyja egy sima modorú manipulátor, aki mesterien mozgatja a nőket és a munkaadókat, hogy hosszú távú érdekei érvényesüljenek. Különösen figyelemre méltó, hogy a darab "emléket állít" a korabeli nők körüli férfiaknak is, akiket a történelem lapjai elfelednek, pedig egy férfidominanciára épülő társadalomban az ő kezükben van a hatalom.

Az előadás különlegessége abban rejlik, hogy Göttinger Pál a kiváló primadonnák, Bordás Barbara és Kékkovács Mara felkérésére alkotta meg ezt a művet. A két tehetséges művésznő, akik a Budapesti Operettszínház színpadán ragyognak, úgy döntöttek, hogy egy olyan darabot szeretnének bemutatni, amely nemcsak a nagy elődök emlékét idézi fel, hanem arra is rávilágít, hogy mindez a mai napig él és virágzik. Ez a vállalkozás nemcsak a múltat tiszteli, hanem a jelenben is folytatja a hagyományokat, megmutatva, hogy a művészet mindig is kapcsolatban állt a kor szellemével.

A "Trapézon tüllben" (alcíme: primadonnák zenés játéka egy részben) egy igazán különleges magánprodukció, amely saját forrásból valósult meg, és az Artist Center Agency közreműködésével került színpadra az Art-Színtér varázslatos világában. A két tehetséges színésznő nem csupán a főszereplők, hanem a produkció producerei is, ami olyan merész vállalkozás, mint a magasban, áttetsző tüllben énekelni egy lengő trapézon.