Felfedeztek egy rejtélyes emberi közösség nyomait a tengerfenéken | 24.hu
Mintegy 140 ezer éves emberi csontokra bukkantak a Jáva-tenger mélyén, Indonézia partjainak közelében. Ezek a felfedezések egy eddig ismeretlen Homo erectus közösség létezésére utalnak, amely egy mostanra elmerült területen élt, és lehetséges, hogy interakcióba lépett más, modernebb emberi fajokkal is.
A felfedezésről készült tanulmány alapján a kutatók több mint 6000 állati fosszíliát fedeztek fel Jáva szigetének közelében, a Homo erectus maradványai mellett. A legutóbbi jégkorszak idején, amikor a tengerszint jelentősen alacsonyabb volt, Jáva és más indonéziai szigetek – mint például Borneó, Szumátra és számos kisebb sziget – egy hatalmas, összefüggő földterületet alkottak, amelyet Szunda-földnek hívunk.
A Live Science beszámolója szerint most felszínre hozott leletek arról tanúskodnak, hogy Szunda-föld hatalmas síkságokkal rendelkezett, amelyeket folyók szeltek keresztül. A folyók halak, teknősök, folyami cápák és vízilovak sokaságának adtak otthont, az alföldeken pedig elefántok, vízibivalyok, illetve Stegodonok éltek.
A Homo erectusok egy különleges völgyben éltek, amely ma Szunda-föld néven ismert, s amely a Jáva és Madura szigetek között helyezkedik el. Ez a terület ma víz alatt fekszik, de valaha gazdag élettel bírt. Az itt fellelt állati maradványok vágásnyomai arra utalnak, hogy az ősi emberek ügyes vadászok voltak, akik nem csupán teknősöket, hanem nagytestű állatokat is elejtettek, például a szarvasmarhákhoz hasonló tülkösszarvúakat.
Ez a Homo erectusokra nem jellemző szokás, ami arra utal, hogy a Szunda-földi populáció kapcsolatban lehetett más, modernebb emberfajokkal, amelyektől eltanulhatta vadászstratégiáikat.
A mintegy 2 millió évvel ezelőtt megjelent Homo erectus ("felegyenesedett ember") az emberi evolúció nagyon fontos lépcsőfokát jelentette. Ez volt az első emberfaj, amelynek testfelépítése már szinte teljesen olyan volt, mint a mai, modern embereké. Lábai már tökéletesen alkalmasak voltak a hosszabb távon történő gyaloglásra és a hatékony futásra is, aminek köszönhetően képes volt kivándorolni Afrikából és a világ jelentős részén megtelepedni. Mindössze százezer évvel afrikai feltűnése után már bizonyítottan jelen volt a Kaukázusban, a mai Georgia területén, később pedig számos más régióban is sikerült elterjednie, Nyugat-Európától egészen Dél-Kelet- és Kelet-Ázsiáig.
Ez a teljesítmény nem csupán a távolság miatt lenyűgöző, hanem azért is, mert a különböző földrészek klímája és élővilága drámaian eltér egymástól. Az erectus egyedei viszont úgy tűnik, rendkívül ügyesen alkalmazkodtak az új környezet kihívásaihoz.
Az adaptáció során jelentős szerepet játszhatott a fokozott agykapacitás, amely lehetővé tette számukra, hogy olyan szellemi képességekre tegyenek szert, amelyek korábban ismeretlenek voltak. Ennek nyomán körülbelül másfél millió éve új típusú kőeszközök készítéséhez kezdtek, amelyek révén rendszeressé vált a vadászat. Emellett számos más innováció is megjelent az életükben: például megtanulták a tűz használatát, és bizonyos kutatások alapján akár a művészetek kezdeti formáinak megjelenése is valószínűsíthető volt a közösségükben.
A Homo erectus évezredeken át uralta Ázsia területeit, ám idővel modernebb emberi fajok, mint a neandervölgyiek (Homo neanderthalensis) és a titokzatos gyenyiszovai emberek, fokozatosan kiszorították. A legfrissebb kutatások szerint a Homo erectus legnagyobb ellenállását Jáva szigetén fejtette ki, ahol még 108 ezer évvel ezelőtt is fellelhető volt. A faj kihalása egy lenyűgöző, közel 2 millió éves történet végéhez vezetett. Ezzel szemben a Homo sapiens, azaz mi, mindössze 250 ezer éve léptünk a színre, Délkelet-Ázsiába pedig 77 ezer évvel ezelőtt érkeztünk meg.
A 24.hu új cikksorozata, a Honnan jöttünk? az emberi őstörténetet mutatja be, az ember és a csimpánz utolsó közös ősétől kezdve egészen addig, amíg a Homo sapiens az egyetlen emberfajjá vált a Földön. A sorozat első része alább olvasható:
