"Kiderült, hogy pornográf tartalmakat nézett – ez valóban ciki. De nem a nőnek kellene szégyenkeznie ebben a helyzetben."

Nyár közepén, amikor a politikai élet általában lelassul, hirtelen berobbant a hír, ami felkavarta a magyar sajtó állóvizét: a Tisza Párt egyik női önkéntesét "lebuktatták", mivel kiderült, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kormánymédia persze kapva kapott az alkalmon, hogy az ügyet arra használja, hogy bemutassa: nem csupán egy emberről van szó, hanem a teljes párt, s így az egész ellenzék is romlott, gátlástalan és erkölcstelen. Mint valami árnyékos világ, ahol a pornósok uralkodnak. Az események tükrében különösen beszédes, hogy a Tisza Párt sem állt ki határozottan a nő mellett, csupán annyira futotta tőlük, hogy megjegyezzék: "képtelenség mindenki múltját leellenőrizni". De vajon mi lett volna, ha mégis megtehették volna? Talán akkor a volt pornósok is részt vehetnének a kampányban, szórólapokat osztogatva, hiszen mindenki múltja formálja a jelennét... vagy mégsem?

Pár héttel később, amikor már úgy tűnt, végre véget ért ez az őrület, a kormány hivatalos erkölcscsője, a keresztény értékek védelmezője, Semjén Zsolt előállt egy kijelentéssel – amelyet szó szerint idézünk, hiszen ez egy fontos kordokumentum, mottó és epigramma is egyben –, miszerint:

Örömmel mondhatom, hogy végül sikerült kifejezni a gondolataimat elegánsan.

Semjén egyfelől jelöltnek nevezte a nőt, holott csupán önkéntes tevékenységet végzett, de ez még nem minden: összekapcsolta a prostituáltak és a pornószínésznők fogalmát, ezzel pedig a klasszikus férfi szemléletet tükrözte. Az ő elképzelése szerint ezek a szexuálisan liberális nők anyagi haszonért fekszenek le bárkivel (a prostituáltak a négy fal között, esetleg autók hátsó ülésén, míg a pornószínésznők a kamera előtt), majd úgy tesznek, mintha ez semmit sem árulna el róluk, és még ők kérik számon a társadalom ítélkezését. Pedig, ahogy a régi magyar bölcsesség tartja – és ezt bátran kimerem mondani – aki erre az útra lép, ne csodálkozzon, ha a következményekkel szembesül.

Néhány nappal ezelőtt a kormánnyal mérsékelten szimpatizáló teológus, Perintfalvi Rita neve került a hírek középpontjába, miután egy erkölcsileg megkérdőjelezhető hírportál – amely rendszerint olyan címsorokkal operál, mint cigánybűnözés, zsidóbűnözés, migránsbűnözés és antimagyarizmus – leleplező cikket közölt róla. A cikkben egy 25 éves osztrák pornófilmből származó képernyőfotók jelentek meg, mindez kitakarás és blőrözés nélkül.

A szélsőjobbos sajtó természetesen azonnal lecsapott a történetre, és most már a komolyabb médiumok is foglalkoznak vele, bár ők inkább kritikus megközelítéssel. Figyelemre méltó, hogy Perintfalvi úgy érezte, Facebook-posztok sorozatával kell megvédenie az álláspontját; ez a vád, bármennyire is abszurd, olyan súlyos, hogy nem lehet elintézni azzal, hogy "hagyjuk már ezt a butaságot!"

Nincs mese, ez a hatalom jelenlegi eszköze, amellyel el kívánja némítani a női hangokat: a pornográf vád. Ezt a fogalmat nem is szükséges részletezni, a közönség többsége számára magától értetődő.

Ha már ennél a témánál tartunk, érdemes megemlíteni a pártja mellett a politikai és ideológiai környezetét is. (Szájert és Borkait most inkább hagyjuk, az egy teljesen más történet!)

A valóság ezzel szemben a létező kutatások összessége szerint pontosan az ellentétét mutatja.

A pornóipar a világ egyik legnagyobb, legnagyobb bevételt generáló ágazata; nehéz pontosan megbecsülni a forgalmát, de egyértelmű, hogy a film-, zene- és videojáték-ipar összesített nyereségét is meghaladja. A fotográfia és a film megjelenése óta a pornográf tartalom is jelen van, és az azóta meggazdagodott producerek, valamint cégtulajdonosok folyamatosan azon munkálkodtak, hogy a pornográf tartalom az életünk természetes, szerves részévé váljon. Egy 2020-as, a Covid előtt készült amerikai kutatás szerint a férfiak több mint 90, a nők pedig több mint 60 százaléka nézett pornót az azt megelőző hónapban. A férfiak 10, a nők 3 százaléka pedig saját bevallása szerint pornófüggőséggel küzd; ezek az arányok valószínűleg más régiókban is hasonlóan alakulnak.

A legtöbben úgy vannak vele, hogy "nincs vele semmi baj, amíg túlzásba nem viszik", mármint a fogyasztást. Sok coach, életstílus-influenszer, sőt, komoly terapeuta is ajánlgatja: szerintük bizonyos helyzetekben még segíthet is, például a párok használhatják közösen segédeszközként, illetve kommunikálhatják közben, hogy mire vágynak. A helyzet azonban az, hogy

A pornóipar egyik legnagyobb illúziója, hogy ez csupán egy játékos, szórakoztató tevékenység, amely bátran bontja le a tabukat, és amelyben nincs semmi megvetendő. Aki másképp vélekedik, azt prűdnek vagy maradinak bélyegzik, aki nem képes felfedezni (vagy talán nem is akarja felfedezni) az igazi élvezeteket. Hiszen végül is, ez csak a szex, nem igaz?

Mint minden szórakoztatóipari szegmens, a felnőttfilmek világa is megteremtette a maga ikonikus alakjait, akik köré a pornósztárság irigylésre méltó celebtársadalma épül. Ezek a sztárok ragyogást, rajongói szeretetet és az elismerésért végzett kemény munka gyümölcsét, a jelentős gázsikat ígérik. A helyzet azonban mára megváltozott, különösen a webkamerás szolgáltatások robbanásszerű elterjedésével. Mostanában inkább azt hallani, hogy a pornóiparban dolgozó nők a saját választásukból, önálló vállalkozóként tevékenykednek a "felnőtt tartalomgyártás" terén, és ha elég ügyesek, akár tisztességes megélhetést vagy karriert is építhetnek. Az igazság azonban egészen más: a valóságban sok esetben a megélhetésükért folytatott harc során a nők nemcsak hogy nem függetlenednek, de újra és újra beleesnek a kizsákmányolás csapdájába. Az üzleti modell lényege, hogy már nem szükséges őket beszervezni vagy kizsákmányolni – elegendő, ha azt sulykolják beléjük, hogy ideje felnőttként gondoskodniuk magukról. Így végül saját magukat manipulálva válhatnak a rendszer áldozataivá, anélkül, hogy észrevennék, mi is történik valójában.

Néhány évvel ezelőtt több kreatív stúdió kezdett el tartalmakat készíteni, amelyek új megközelítéseikkel és innovatív ötleteikkel hódították meg a közönséget.

koncepciójával; ezek a filmek elvileg a szereplők lelkes beleegyezésével, a határaik tiszteletben tartásával készülnek, az aktust pedig valódi örömforrásként, nem lélektelen döngetésként ábrázolják. Ez a műfaj egyre népszerűbb, az ilyen videókat már a mainstream pornóoldalakon is meg lehet találni, ha az ember átgörget négyszáz TEEN PUSSY GETS DESTROYED BY BBC és MATURE SLUT CAN'T GET ENOUGH OF MY COCK címen és témába vágó thumbnailen, de ettől még ez is ugyanazt a rettenetes rendszert szolgálja és építi, amelyben az emberi test használható, fogyasztható termék, árcédulával és azzal a pusztító alapgondolattal, hogy én ezeknek a testeknek a birtokosa vagyok, még ha (szerencsére és egyelőre) csak passzív befogadóként is.

Valójában az etikus pornófogyasztás fogalma is vitatható. A pornográfiában nem találhatóak árnyalatok vagy árnyalt nézőpontok; csupán a kizsákmányolás és a tárgyiasítás dominál. Ez a jelenség a pornó lényegét képezi, függetlenül a kereslet és kínálat dinamikájától.

A legmegdöbbentőbb az, amikor férfiak, akik felháborodnak, amiért férfi létemre megkérdőjelezem a női testek felhasználásának jogait, azzal próbálnak védekezni, hogy „aha, honnan tudod, hogy nem élvezik?!”. 2025 van, és a világ tele van információkkal: mindenki hozzáférhet különféle kutatásokhoz és túlélők beszámolóihoz, amelyek feltárják, hogyan működik ez az ipar, és kik állnak a háttérben. Elolvashatjuk, milyen hatással van ez az emberek testére és lelkére, mit jelent a pornós PTSD, hányan veszítik el életüket, és milyen szoros kapcsolat fűzi a pornóipart a nők kereskedelméhez, amit sokan csak szexmunkának neveznek.

Az, hogy a pornó jó dolog, pont olyan abszurd és hazug, mint a tény, hogy Kovi a mai napig szükségszerűen rámenős, de laza és jó fej üzletemberként él a köztudatban, akivel a férfiak többsége gondolkodás nélkül leülne sörözni, mert nyilván "elképesztő sztorijai vannak".

Ha helyesen értelmezem, a tiszai önkéntes is egyfajta túlélő.

Olyan világban élünk, ahol a férfiak szabadon fogyasztják (adják-veszik) a nők testét, majd amikor a hatalom pornózással vádolja a nőket, lelkesen beszállnak a kollektív megbélyegzésükbe. És olyan világban, ahol a nők úgy küzdenek a patriarchátus ellen, hogy közben jóváhagyják és népszerűsítik a pornót, mint a felszabadulás és önrendelkezés terepét. Azt a pornót, amely úgy ábrázol lazán és magától értetődően kétszemélyes vagy - ami még népszerűbb! - csoportos erőszakot, hogy a szereplők úgy tesznek, mintha élveznék, majd azt hazudják, hogy ez is szex, sőt, ez az igazi szex. Ám amikor nőkről kiderül, hogy "pornós múltjuk van", nem a rendszert gyűlöljük, hanem az áldozatait és a túlélőit.