Kincses Gyula: Érdemes lenne megfontolni, hogy a közegészségügyi rendszerben elérhetővé tegyük a szabad orvosválasztás lehetőségét.


A MOK korábbi elnöke szerint az egészségügy a ciklus utolsó, kampánnyal terhelt részében kvázi parkolópályára kerül: a kormány ezzel kapcsolatos tevékenységét "a botránykerülő lázas semmittevés fogja jellemezni".

"Széttöredezett az ellátórendszer, egyre erősebben érezhető a humánerőforrás, ezen belül is a szakdolgozó-hiány, valamint a köz- és magánellátás viszonyának rendezetlensége - ez a három, talán legfontosabb probléma, amelyre a kormányzatnak 2025-ben megoldást kellene találni" - jelentette ki a Népszavának adott interjújában Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara előző elnöke.

Kincses a lapnak arról beszélt, hogy a politika korán váltott kampányüzemmódra, így a választásokig hátralévő időt "a botránykerülő lázas semmittevés fogja jellemezni", ugyanis az szerinte a ciklus vége felé általános szabály, hogy senki nem mer komolyabb dolgokba belevágni. "Az egészségügyben bármilyen szükséges és szakmailag megfelelő átalakítás is szokásokat sért, konfliktushoz vezet az elején, miközben az eredmény vagy jön, vagy nem, illetve az csak később érezhető. Másrészt az átalakításhoz, átszervezéshez pénzre van szükség, az meg nincs" - tette hozzá. Sok pénzért balhét venni: ez nem a választás előtti időszak vágya. Szerinte legfeljebb közérzetjavító intézkedések - mint volt a kórtermek kampányszerű kifestése - történhet, illetve kisebb, amúgy hasznos, de pénzbe nem kerülő korrekciók várhatók - mondta.

A MOK volt vezetője beszélt arról is, hogy a köz-, illetve a magánellátás viszonyában szabályozott, tisztességes együttműködés lenne a legjobb, hiszen szerinte a két szektor nem konkurense, hanem kiegészítője egymásnak. Szerinte például lehetővé kellene tenni, hogy a két szektor között az orvosok legálisan utalhassák oda-vissza a betegeket.

Kincses javaslata szerint érdemes lenne átgondolni, hogy a közegészségügy keretein belül is lehetőség nyíljon az orvosválasztás megvásárlására mint személyre szabott szolgáltatásra. Ezzel a lépéssel elérhetővé válna, hogy az orvosok ne kényszerüljenek a magánegészségügybe menekülni a jövedelmük növelése érdekében. Így ugyanis az eredeti munkahelyükön, kórházi környezetben dolgozhatnának extra díjazásért. Kincses meglátása alapján ennek következtében az orvosok, sőt a kórházak is stabilabb anyagi helyzetbe kerülhetnének, miközben a betegek csupán a magánegészségügyi szolgáltatások díjának töredékéért juthatnának hozzá a szükséges orvosi ellátáshoz.

Related posts