Kocsis Krisztián megosztotta gondolatait édesapja életművének örökségéről.

Ma zivatarok és jégeső várható, ezért figyelmeztetést tettek közzé öt vármegyére. Érdemes körültekintően eljárni!

Ez az amerikai intézmény elsősorban a jazz és a kortárs popzenei képzéséről híres, de számomra egy különleges kihívást jelentett, hogy felfedezzem, vajon képes vagyok-e ezen a területen is helytállni. A felvételi vizsgám során Liszt X. rapszódiáját adtam elő, majd egy tanár által megadott témára kellett improvizálnom, végül pedig hallás után visszajátszani különböző akkordokat. 2022 szeptemberében kezdtem el a tanulmányaimat, és a Zeneakadémiához hasonlóan itt is sikerült fele annyi idő alatt végeznem, mivel egy év leforgása alatt három szemesztert is teljesítettem. Ez igencsak megterhelő volt, mert a Berklee nem ismeri el a Zeneakadémián már elvégzett zenei tantárgyakat. Jelen pillanatban tehát három diploma boldog tulajdonosa vagyok, és büszkén mondhatom, hogy mindegyiket kitüntetéssel szereztem meg. Ezen kívül az elmúlt három évben három különböző zenei díjat is elnyertem.

Milyen érzések kavarognak benne a tengerentúlon?

Amint megérkeztem, lenyűgözött, mennyire barátságosak az emberek. Bárhová is léptem, mindig megkérdezték, hogy érzem magam, vagy hogyan telt a napom. Különösen jól esett, hogy a tanárok egyenrangú partnerként kezelnek, és az oktatási környezetből hiányzik a hatalmaskodás és a rettegett tekintélyelvűség. Talán a legszembetűnőbb eltérés az, hogy itt a tanárok nem rivalizálnak a diákokkal, még ha a bürokrácia itt is éppúgy megnehezíti a gyors megoldásokat, mint otthon.

Korábban említette, hogy lehetséges, hogy új irányba tereli a karrierjét...

Az úri szabó projekt sajnos kudarcba fulladt, miután világossá vált, hogy hazánkban nem áll rendelkezésre a szükséges képzés. Az otthoni ismerőseim közül csupán néhány emberrel tartom a kapcsolatot, de ennek ellenére folyamatosan figyelemmel kísérem a hazai történéseket.

Van-e friss fejlemény az édesapja öröksége kapcsán? A legutóbbi hírek alapján a rendkívül értékes hagyatékot egy bérelt budaörsi lakásban őrzik.

Az ő öröksége rendkívüli jelentőséggel bír számomra, és csupán remélni tudom, hogy egyszer valóban méltó kezekbe kerül. Sajnos, a pozitív elképzelések ellenére az emlékház megvalósítása elmaradt, de talán egy napon valaki felfedezi, mennyire értékes a munkássága, és a jövőben megérdemelt elismerésben részesül.

Hogyan emlékezik vissza az édesapjára, mint a magyar zongorairodalom egyik legkiemelkedőbb alakjára?

Kisgyermekkoromban gyakran anyámra pillantottam, hogy kiderítsem, apám valóban mérges-e, vagy csupán morózus hangon beszél hozzám. Apám egy olyan figura volt, aki sosem fukarkodott a szavakkal; mindig őszintén kifejezte gondolatait, még akkor is, ha ezzel másoknak fájdalmat okozott, vagy esetleg megalázónak tűnt az, amit mondott. Az életében a zene mindig a legfontosabb helyet foglalta el, és ezt vagy el kellett fogadnia valakinek, vagy le kellett mondania róla. A középszerűséget egyértelműen megvetette, és biztos vagyok benne, hogy ma is így lenne, de azt is tudom, hogy rengetegen tisztelték és szerették őt.

Mint szülő, milyen volt Kocsis Zoltán?

- Rengeteg személyes emlékem van róla. Emlékszem arra, amikor apa "csukafejest" ugrott a kis medencénkbe, amelyből kiöntött a víz, illetve arra, amikor körbeültük a szalonnasütőt, mert imádta a sült szalonnát és hagymát, de a gulyást is, amit anya főzött. Nem volt a hagyományos értelemben vett apa típus, nem járt például szülői értekezletekre sem. Minden gyakorlati dolgot anya intézett, de gondoskodott a családjáról.

Hogyan fejlődött a zenei kapcsolatuk?

Kettőnk kapcsolata - ahogy édesanyám meséli - akkor indult el, amikor először ölébe vont, körülbelül másfél éves koromban. Ekkor figyelhettem, ahogy az átiratait készíti, és azonnal sírni kezdtem, amikor abbahagyta a munkát. Apa szerint ezek a könnyek ösztönözték őt, hogy újra és újra átiratokba fogjon. Később rendszeresen együtt jártunk le a zeneszobába, ahol különféle felvételeket hallgattunk, a partitúrákat szorosan fogva a kezünkben. Időnként tett egy-egy megjegyzést, amelyek mindig alapvető fontosságúak voltak számomra. Ezért töltöttem az első hét évemet ebben a zeneszobában; számomra ez volt a világ legérdekesebb helye. Már fiatalon megtanultam kezelni a berendezéseket, míg más gyerekek a játszótéren játszadoztak, nekem a zenék varázslatos birodalma jelentette az igazi élményt, felfedezve apám hatalmas gyűjteményét. A tudásom legjavát tőle szereztem, de nem közvetlenül. Apa sosem akarta rákényszeríteni a dolgokat, inkább teret adott nekem, hogy a saját utamat járhassam.