Kovács Lajos: A rossz zsaru szerepe sokkal inkább magával ragadott Kovács Lajos elmondta, hogy a "rossz zsaru" karakter megformálása sokkal izgalmasabb kihívás volt számára. A 24.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy a komplex érzelmek és a határok

Interjú Dr. Kovács Lajossal – a gyilkossági ügyekre specializálódott, nyugalmazott rendőrnyomozó ezredessel, aki számos emlékezetes és hírhedt eset felderítésében játszott kulcsszerepet. Egyszer, amikor egy autólopásokkal foglalkozó kollégájával beszélgetett, így fogalmazott: "Veled ellentétben engem nem vonzanak az autók, kivéve, ha egy hullát találunk a csomagtartóban. Mert akkor aztán valóban felcsillan az érdeklődésem."

Induljunk el a bevezetőben említett idézet kapcsán. Ez a megközelítés egy különleges perspektívát tükröz, és merem állítani, hogy egyfajta intenzív monomániát sugall.

Az is voltam mindig, a szakmám megszállottja, ezt büszkén vállalom. Apám is rendőr volt, habár egészen más területen dolgozott, ő kitartóan próbált lebeszélni, hogy ezt a pályát válasszam: család- és lélekölő dolog, ezt hajtogatta folyton. "De, ha mindenáron rendőr akarsz lenni, fiam, akkor válaszd az életvédelmi szakterületet, mert a gyilkosság a bűncselekmények királynője." És igaza lett. Ez egy nagyon szép és nagyon tiszta szakma.

Mit is mondhatnék? Ezek a jelzők valóban képesek meglepetést okozni az emberek számára.

Hogy miért különleges, azt talán a beszélgetésünk során meg fogod érteni. A "tisztát" pedig úgy használom, hogy a gyilkossági esetekben a manipuláció szinte lehetetlen, vagy legalábbis rendkívül bonyolult. Engem például egy pénzügyi vagy gazdasági bűncselekmény nem igazán izgat, nem is vonz a nyomozásuk, akármennyi milliárdról is legyen szó. Az ilyen ügyekben az érdekek és a politika bonyolult hálója mindent átsző.

A gyilkosság egyértelműen egy tragikus esemény: egy személy elpusztít egy másikat, vagy akár többet is. Nekünk pedig, mint ügyes és kitartó nyomozóknak, mindent meg kell tennünk, hogy felfedjük az elkövető kilétét, és igazságot szolgáltassunk.

Csapatával együtt rengeteg, nagy port kavaró ügynek volt a nyomozója: a gyönyörű miskolci nővér, Labancz Anna brutális meggyilkolása, Farkas Helga elrablása és eltüntetése, Szlávy Bulcsú bebetonozása egy garázs szerelőaknájába, de a Fenyő-ügy is magához került egy szakaszban, aztán Pándy András a brüsszeli családirtó szörnyeteg, Magda Marinko - az emberi aljasság gödrében dolgozott egész életében. Nem mocskolja be ez az ember lelkét? Legalább önmaga védelmében nem lesz cinikus, kiégett, esetleg depressziós?

Depressziós biztosan nem vagyok. Az élethez való hozzáállásomat inkább laza és nyugodt természetem határozza meg. Persze, talán egy kicsit cinikus is vagyok – ezt el kell ismernem. Az elmúlt 35 év során sokat változtam, számos tapasztalaton mentem keresztül. Eleinte gyakran álmodtam az ügyeimmel, a bonctermekkel és a hónapokig vízben lebegő hullákkal, ami nem mindig volt könnyű. Átéltem olyan dolgokat, amiket az emberek csak ritkán tapasztalnak meg. A tapasztalt kollégáim mindig mondták, hogy ha túlélem az első hónapokat, annyira megszeretem majd ezt a munkát, hogy sosem akarom majd otthagyni. Hát, igazuk lett. A halott testek idővel a munkám természetes részévé váltak, és már nem rendített meg egy exhumálás látványa sem. Az idealista neveltetésem miatt az elején próbáltam megváltani a világot. Emlékszem, egyszer egy prostituált ügyében tanúként hallgattunk ki egy másik nőt, aki az áldozat barátnője volt. Őszinte szándékkal próbáltam meggyőzni, hogy hagyja el a szakmáját, és keressen valami tisztességes munkát. Erre ő csak nevetett, mondván, hogy egy hónapnyi munka mellett mennyit keresne a szalag mellett, míg most, huszonöt perc alatt megkeresi azt az összeget. Igen, tudom, hogy ez lenne a helyes út, de az ő szemeiben láttam, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az ilyen helyzetekről, mint hogy megpróbáljak valakinek új utakat mutatni, idővel leszoktam, de az empátia, mint alapérzés, megmaradt. Anélkül elképzelhetetlen, hogy valaki igazán jól végezze ezt a szakmát. Ha nincs empátia, akkor az agy sem működik megfelelően.

Amikor azt firtattam, hogyan tudja a gyilkossági nyomozó megőrizni a lelki egyensúlyát, nem csupán az áldozatok tragikus sorsára gondoltam, hanem azokra a szörnyű egyénekre is, akikkel a nyomozás során találkozik. Az empátia határai különösen fontosak lehetnek, főleg, ha olyan elvetemült sorozatgyilkosokról van szó, akiknek tettei mély nyomot hagynak az emberi lélekben. Tudomásom szerint az ön karrierje során is akadt néhány ilyen rendkívül zavarba ejtő eset.

Jól tudja. Van határa, persze, és az is előfordul, hogy a viszolygáson kívül semmi másfajta érzés nincs az emberben. Az évek múlásával egyre jobban kezdett érdekelni, hogyan jut el valaki oda, hogy embert öljön. Régebben azt mondtam: gyilkolt, én elkapom, aztán huss, mehet élete végéig a börtönbe, ott a helye. Aztán, ahogy öregedtem, árnyaltabb lett a kép.

A beszélgetés során felmerült Pándy András esete, akiről talán sokan hallottak már. Ő az a brüsszeli lelkész, aki a múltban szörnyű bűncselekményeket követett el: három felnőtt gyermekét és két feleségét brutálisan meggyilkolta. A legidősebb lánya, Ágnes közreműködésével a családtagok testét feldarabolták, majd savban feloldották, végül a maradványokat a helyi vágóhíd hulladéklerakójába szállították. Pándynak két házasságából öt gyermeke született, az első három vér szerinti. Ráadásul mindegyik lányával, köztük a saját gyermekével is szexuális kapcsolatot ápolt; az egyik nevelt lánya tőle szült gyermeket. Ezek az események a 80-as és 90-es években zajlottak. Ebben az esetben az empátia hiányzott, de valamiért mégis mély benyomást tett rám. Nem a szörnyű tettei, hanem a bűncselekmények eltüntetésének ravasz módja fogott meg. A kriminalisztikában nem sok hasonló példával találkoztam, az én tapasztalataim között pedig teljesen páratlan volt. Ennek a szörnyetegnek a kreativitása valóban lenyűgözött.

Miért is ne?

Éveken keresztül érkeztek a furcsa bejelentések a belga rendőrséghez: a helyi lakók aggódva jelezték, hogy nem látták Pándy családtagjait. Mintha a föld nyelte volna el őket, ami gyanús légkört teremtett a környéken. A hatóságok többször is kivonultak a helyszínre, hogy faggassák az elkövetőt, de Pándy mindig ugyanazt a mesét mondta: a gyerekei már felnőttek, elhagyták a családi fészket, és már nem tudja, hol élnek. A felesége is távozott, és ő maga csak annyit tudott, hogy a legnagyobb fia talán Brazíliában él egy farmon, de ezt sem tudta biztosan. Hat éven át nem akadtak fogásra az emberen, bár érzékelte, hogy a rendőrök figyelik minden lépését. Pándy, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot, rendszeresen látogatott haza. Amikor a belga nyomozók érdeklődése már kezdte kényelmetlenné tenni az életét, újra Budapestre utazott, és találkozóra hívott két régi magyar ismerősét egy helyi sörözőbe. A véletlen folytán ott találta Pándy asztalánál három fiatal idegent, akiket bemutatott ismerőseinek mint a gyerekeit. A fiúk külföldön éltek, és éppen a rokonok látogatására érkeztek haza. A beszélgetés során a két ismerős elcseverészett a fiatalokkal, kik ők, hol élnek, mit csinálnak, majd elitták a sörüket, és távoztak. Azóta már tudjuk, amit akkor senki sem sejtett: a három fiatal már évek óta halott volt. De mi történt valójában? Milyen titkokat rejtett a múlt, és hogyan lehetséges, hogy Pándy mindezt megúszta? A válaszok talán sosem kerülnek napvilágra, és a rejtély csak mélyebbre ássa magát a történelem sötét bugyraiba.

Az események úgy alakultak, hogy ez az ügyes és ravasz lény mindent precízen megtervezett: felbérelt három amatőr színészt és három civilet, majd azt állította nekik, hogy készül egy hollywoodi játékfilm a Pándy családról. Azt ígérte, hogy összehozza őket a film producerével és rendezőjével, akik majd eldöntik, hogy alkalmasak-e a szerepre. A jelentkezőknek átadott egy-egy saját magától írt szöveget, és azt kérte tőlük, hogy a castingra készüljenek fel, viselkedjenek természetesen, és ha szükséges, kicsit improvizáljanak is. Ha ügyesen teljesítenek, a szerep könnyen a kezükbe kerülhetett.

Az előadás rendkívül jól sikerült, a naiv alkalmi színészek – akikkel Pándy előzetesen alaposan felkészült – valóban hitelesen alakítottak. A két, szintén gyanútlan amatőr, Pándy ismerősei szintén teljesen átejtettek ebben a mókás helyzetben. Valójában öt embert sikerült egyszerre csapdába csalnia, és egyikük sem volt tudatában a másik szerepének. Ráadásul, ami igazán pikáns, hogy Pándy egyik ismerőse – aki barátként, privát jelleggel volt jelen – éppen bűnügyi nyomozóként dolgozott.

Kezdem felfogni, miért hatott rá ennyire inspirálóan, ha egyáltalán így lehetne jellemezni. Én inkább lenyűgözőnek tartanám a manipulációs készségeit, amelyek valóban megleptek.

Elképesztő élmény volt. Ha ezt egy horrorfilm vásznán látnám, valószínűleg azt mondanám, hogy a forgatókönyvírók talán túllőttek a célon, mert ez már sokkolóan extrém. Ráadásul a történetnek még korántsem ér véget...