Az űrhajósok, akik hosszú időt töltenek a Nemzetközi Űrállomáson, különös és szokatlan egészségi problémákra panaszkodnak. Ezek a jelenségek a súlytalanság és a zárt környezet hatásainak következményeként jelentkeznek, és figyelemre méltóan eltérnek a Föl

A NASA kutatói jelenleg azon dolgoznak, hogy kiderítsék, mi állhat a látásromlás hátterében azoknál az űrhajósoknál, akik hosszabb időt töltenek a Nemzetközi Űrállomáson. Az űrben eltöltött hónapok során tapasztalt problémák megoldására már több ígéretes javaslat is született, amelyek kidolgozása folyamatban van.

A Nemzetközi Űrállomásról visszatérő űrhajósok között sokan szembesülnek egy meglepő jelenséggel: a küldetésük során a látásuk jelentős változásokon megy keresztül. Ez a probléma a hosszú távú űrmissziók résztvevőinek körülbelül 70%-át érinti, ami már felkeltette a NASA kutatói figyelmét is - számol be róla a Universe Today.

Az egyik érdekfeszítő példa Sarah Johnson, aki miután visszatért hat hónapos kalandjáról a Nemzetközi Űrállomásra, észlelte, hogy a látása romlott. Az űrhajós számára aggasztó volt, hogy a szövegek, amelyeket korábban éles és világos képpel olvasott, a hazaérkezés után már elmosódottak voltak. Sarah nem egyedüli eset, hiszen sok űrhajós tapasztal hasonló problémákat, mint például olvasási nehézségek, homályos távollátás vagy más látásbeli eltérések, amelyek akár évekig is eltarthatnak.

A NASA az űrrepüléssel összefüggő neurookuláris szindrómaként (Spaceflight Associated Neuro-ocular Syndrome, SANS) ismeri a problémát, és úgy vélik a tudósok, hogy a hosszú távú űrküldetések egyik legsürgetőbb egészségügyi problémájával van dolguk. Míg a Földre visszatérő asztronauták mozgással és izomgyengeséggel kapcsolatos problémái gyorsan elmúlnak, a látásváltozás hosszú távú problémát jelenthet.

A szakértők véleménye szerint a mikrogravitáció áll a jelenség hátterében. Míg a Földön a gravitációs erő folyamatosan lefelé húzza a testben található folyadékokat, az űrben ez a dinamikája megváltozik. Ennek következtében az arc duzzadtabbá válik, és a koponyában megnövekedett nyomás léphet fel, ami a látásra is kihatással lehet. A fokozódó nyomás következtében a szemgolyó hátsó része ellapulhat, és a látóideg duzzanata is előfordulhat.

Ezek a megállapítások komoly következményekkel járnak a Mars-küldetésekre nézve, amelyek 2-3 évig is eltarthatnak.

Michael Roberts, a NASA kiemelkedő tudósa hangsúlyozza, hogy fontos kideríteni, vajon ez a probléma egy adott ponton megáll, vagy az idő múlásával tovább romlik a helyzet. A szakember csapata számos innovatív megoldáson dolgozik, hogy orvosolja a látásproblémát. Ilyen megoldások közé tartozik például egyedi tervezésű kontaktlencsék, gyógyszerek, amelyek célja a folyadék okozta nyomás csökkentése, valamint olyan gyakorlatok, amelyek segítik a normális vérkeringés fenntartását.

Bár a helyzet valóban aggasztó, a szakértők úgy vélik, hogy a kutatások révén új ismereteket nyerhetünk a nagy nyomás látásra gyakorolt hatásáról. Ezen felfedezések hasznosíthatók lesznek a földi orvostudományban is, hozzájárulva ezzel a látásproblémák kezeléséhez.