L. Simon László így fogalmazott: "E témáról nem kívánok véleményt nyilvánítani, javaslom, hogy forduljon Demeter Szilárdhoz ezzel kapcsolatosan."

Amióta 2023 novemberében Csák János kulturális és innovációs miniszter leváltotta L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról, a közéleti porondon nem igazán hallhattunk róla. Júniusban azonban új szerepkört kapott: Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter őt nevezte ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár megújításáért és Gödöllőre költöztetéséért felelős miniszteri biztossá. Ezen alkalomból L. Simon László egy átfogó interjút adott az Indexnek, ahol a visszatéréséről, a múzeumok áthelyezésének trendjéről, valamint a Munkácsy-díj bizottságról való lemondásáról is beszélt.

L. Simon László az interjú során számos érdekes gondolatot megoszt, többek között azt is, hogy

Mint elkötelezett katona, mindig ott teljesíti feladatát, ahova éppen beosztják.

Viszonylag kevés dologhoz értek, akármit nem tudok megcsinálni, elvállalni. Ha holnap azt mondaná valaki, hogy egészségügy-politikával kellene foglalkoznom, akkor udvariasan nemet mondanék.

A kulturális színtéren viszont már betöltött különböző pozíciókat, mint államtitkár, kormánybiztos, múzeumigazgató, és NKA-elnök...

Haladjunk lépésről lépésre. Országgyűlési képviselővé választásom után az első jelentős kihívásom a kulturális és sajtóbizottság elnöki posztja volt. Ezt követően én lettem a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Ám 2014-ben jogszabályi változás következtében a képviselői mandátum és az NKA vezetői szerepe között összeférhetetlenség lépett fel, így kénytelen voltam lemondani erről a pozícióról. Közben egy rövid időre államtitkárrá neveztek ki, majd a Várkert Bazár felújításáért felelős kormánybiztosként folytattam a munkámat.

Tehát úgy gondolja, hogy ezek szervesen következnek egymásból?

Bár nem kizárólagosan, de a kultúra, a művészet, az örökségvédelem és a műemléki ügyek területén tevékenykedtem. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciója számomra nem politikai megbízatásként jelentkezett; inkább lehetőséget adott arra, hogy távolabb lépjek a politikai színpadtól. Ez a döntésem összhangban állt a kormány vezetőinek szándékaival is: számomra elegendő volt három ciklus az Országgyűlésben, és úgy érzem, más területeken sokkal inkább hozzájárulhatok a közösség fejlődéséhez.

Júniusban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter megbízta önt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár megújításával és Gödöllőre költöztetésével kapcsolatos feladatokkal. Ez a megbízatás kétségtelenül politikai jellegű, nem igaz?

Ez egy szigorúan szakmai feladat. A miniszteri vagy kormánybiztosi pozíció természetesen politikai megbízatást jelent, de ezek a szerepek rendkívül fontosak a kormányzaton belüli területi koordináció hatékony végrehajtásához. Bár a kapcsolatrendszerem kiterjedt, elengedhetetlen a jogi és politikai legitimáció megléte is ahhoz, hogy például egy múzeumfejlesztési projektet sikeresen elindíthassak.

Magyarul az én megközelítésemben ez nem azt jelenti, hogy visszatértem a pártpolitika fórumaira, de közben meg egy pillanatig sem akarok úgy csinálni, mintha az elmúlt lassan húsz évben lett volna akár egyetlen olyan napom, amikor nem olvasok, beszélek vagy írok valamilyen formában politikáról, elsősorban persze kultúrpolitikáról.

Ez valóban egyfajta újjászületés, egy igazán figyelemre méltó visszatérés.

Sokan így vélekednek, de a valóság az, hogy a Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciómból való eltávolításom egy olyan fordulat volt, amit még azok is nehezen tudtak felfogni, akik nap mint nap a kormányzati politikát irányítják. Az pedig, aki ezt a döntést hozta, már csak Isten tudja, hol található most.

Elégedettséget tapasztal?

Továbbra is határozottan nem. Ráadásul ez a két téma teljesen különálló. A Nemzeti Múzeum ügye ezzel még messze nincs lezárva, legalábbis az én gondolataimban és érzelmeimben biztosan nem.

Az "Ez mit jelent?" kérdés arra irányul, hogy tisztázni szeretnénk egy fogalom, kifejezés vagy helyzet jelentését. Olyankor használjuk, amikor bizonytalanok vagyunk valamivel kapcsolatban, és többet szeretnénk tudni róla. Kérlek, írd meg, hogy milyen kontextusban szeretnéd ezt a kérdést feltenni, így segíthetek egyedi választ adni!

A miniszteri biztosi kinevezésemet és a korábbi menesztésemet nem kötöm össze: azt a méltánytalanságot, amit akkor megéltem, a mostani megbízatás nem ellensúlyozza. Lehet, hogy van ilyen szándék, de én nem így közelítek a dologhoz. Van egy szép feladat, rendkívül nehéz helyzetben, amikor óriási a konkurencia is, mert mindenki jön a maga projektjével, a szűkülő költségvetési lehetőségek közepette mindenki forrást akar találni a saját ügyéhez.

Meglátjuk, hogy meg tudjuk-e, meg tudom-e csinálni. Kormánybiztosként a Várkert Bazárnál egy lebonyolított közbeszerzési folyamatba léptem be biztos költségvetési háttérrel, uniós forrással. Akkor az volt a feladatom, hogy határidőre végezzük el a műemléki felújítást. Ezt meg is tettem. Ma is büszke vagyok rá.

Ellenkezőleg, most a kezdetekhez kell visszatérnie?

Már túl vagyunk azon, hogy megvitassuk az új Mezőgazdasági Múzeum elhelyezését, hiszen pontosan tudjuk, hogy melyik helyrajzi számú telek lesz az új otthona. Most azonban elérkezett az idő, hogy átgondoljuk, milyen formát öltsön, milyen tartalommal gazdagodjon, és hogy a tervezéshez, valamint a megvalósításhoz szükséges forrásokat is be tudjuk szerezni. Ezért nekem a kormányzati szférán belül lobbiznom, küzdenem és harcolnom kell a szükséges támogatásokért, ahogyan mások is teszik ezt.

Számos projektnek kell megküzdenie a múzeumi szektor kihívásaival is.

Számomra igencsak figyelemre méltó szövetségeseim vannak, hiszen a kultúráért felelős miniszter, Hankó Balázs Gödöllő szívében él, és a 2026-os választásokon ő képviseli majd a kormánypártot. Lokálpatrióta elkötelezettsége példaértékű. Így hát nem kell magyarázkodnom neki arról, miért is szeretnénk valamit megvalósítani, ő maga az, aki buzdít minket: "Csapjatok bele!"

Szövetségeseim között tudhatom Gyuricza Csabát, az egyetem rektorát, akinek a látomásai révén a gyönyörűen fejlődő campus egy nagyléptékű múzeummal gazdagodhat. Továbbá, Gémesi György, a város polgármestere, aki nem köthető a kormánypárthoz, szintén fontos partnerem, hiszen együttműködésünk már az államtitkári időszakom alatt is eredményes volt, amikor a Gödöllői Kastély ügyével foglalkoztam. Emellett Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) fenntartó alapítvány elnöke is támogatóként áll mellettünk. Nagy István agrárminiszter szintén lelkes támogatója a múzeum projektnek, hiszen az ő tárcájához tartozik a kezdeményezés. Nem sokára találkozom Estók János főigazgató úrral is, akivel már régóta jó kapcsolatot ápolunk, és bízom benne, hogy közösen még több lehetőséget teremtünk az ügy érdekében.

Egyesek, akik szeretnék, hogy a felújításra szoruló Vajdahunyad várából a Mezőgazdasági Múzeum áttelepüljön, bizony szövetségesnek tekinthetők. Így tehát van, aki a háttérből támogat bennünket. Ilyen például Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és a Liget-projekt irányítója; számomra ő a legjobb szakmai partner, akit csak kívánhatnék. Ez egy ígéretes együttműködés. Az egyetlen kihívás, hogy a szükséges források előteremtése nem lesz könnyű, de bízom benne, hogy meg tudjuk oldani ezt a feladatot.

Kiderült, hogy a költözés várható költsége 35 milliárd forint körül alakulhat. Vajon ez a szám tényleg indokolt?

Nem tudom, ki mondta ezt a 35 milliárd forintot, én ki nem ejtettem a számon. Nehéz lenne megmondani, mennyi pénz kell egy olyan épülethez, amelynek még a tanulmánytervei sem készültek el. Nem is érdemes találgatni. Mi ezen a projekten már december óta dolgozunk, míg eljutottunk odáig, hogy Hankó miniszter úr bejelentette a Múzeumok Éjszakája sajtótájékoztatóján.

Célunk egy olyan épület megvalósítása, mely szervesen kapcsolódik az egyetem területén található Mezőgazdasági Gépmúzeumhoz. Egy olyan impozáns létesítmény megépítése a tervünk, amely nemcsak remek lehetőséget biztosít figyelemfelkeltő kiállítások számára, hanem költséghatékony is, így az építési költségek is a megfelelő keretek között maradhatnak. Az utóbbi években számos múzeumépületet tanulmányoztam, különösen az Egyesült Államokban, így nincs ránk az a nyomás, hogy egy monumentális műemléket drágán újítsunk fel, vagy olyan épületet tervezzünk, mint a Magyar Zene Háza, amely bár esztétikailag lenyűgöző, de költség szempontjából jelentős kihívásokat jelentene.

Milyen izgalmas kérdés! Ha egy múzeumot képzelünk el, akkor számos olyan különleges tárgy és élmény kerülhetne a falai közé, amelyek valóban egyedivé tennék azt. Először is, a múzeum középpontjában állhatna egy interaktív időgép, amely lehetővé tenné a látogatók számára, hogy különböző történelmi korszakokba „utazhassanak”. Ezen kívül, a falakat sokszínű, helyi művészek alkotásai díszíthetnék, amelyek a kultúra és a közösség sokszínűségét tükrözik. Emellett egy különleges részleg foglalkozhatna az elveszett mesterségekkel, ahol a látogatók megismerkedhetnének a régi kézműves technikákkal, mint például a fazekassággal vagy a kovácsmesterséggel. A látogatók akár saját kezűleg is próbálkozhatnának, így egy igazán személyes élményben lenne részük. Szintén érdekes lenne egy „emlékterem”, ahol az emberek megoszthatnák saját történeteiket, emlékeiket, és ezeket digitális formában megörökíthetnénk, hogy a jövő generációi is betekintést nyerhessenek a múltba. Végül, a múzeum kertje egy zöld oázis lenne, tele helyi növényekkel és virágokkal, ahol workshopokat és közösségi eseményeket tarthatnánk. Itt a természet és a kultúra találkozása új dimenziót adna a látogatásoknak. Ezek a gondolatok segíthetnének abban, hogy a múzeum ne csupán egy hely legyen, ahová látogatunk, hanem egy élő, lélegző közösségi tér, ahol a múlt és a jelen találkozik.

A múzeumunk gazdag gyűjteménye, amely a jelenlegi gépmúzeum anyagaival is kiegészül, egyedülálló lehetőséget kínál a látogatóknak, hogy felfedezzék a modern agrárium izgalmas innovációit. A budapesti szakkönyvtárunkat megőrizni és a helyén tartani elengedhetetlen, hiszen az értékes tudásforrásként szolgál, míg a Vajdahunyad vár történelmi jelentőségét szeretnénk hangsúlyozni. Célunk, hogy száz szempontból bemutassuk a régi és új mezőgazdasági gépeket, amelyek nemcsak a múlt, hanem a jövő agrártechnológiájának fejlődését is tükrözik. Különböző interaktív elemekkel gazdagítjuk a kiállítást, hogy a látogatók valóban átélhessék a mezőgazdaság világának dinamikus változásait.

Los Angelesben, a Petersen Automotive Museumban tapasztaltam, hogy egy ipari környezetben is lehet modern és vonzó kiállítást létrehozni, miközben az épület külső megjelenése is egyszerű, mégis lenyűgöző. Amint átléped a küszöböt, azonnal a kiállítás középpontjába kerülsz, és nem a mennyezetet bámulod. Itt a BAB Galériában, ahol éppen beszélgetünk, szintén felfedezhetők a szellőzőcsövek és a különféle vezetékek, de ezek a részletek a környezet részeként teljesen elfogadhatók, senkit sem zavar a jelenlétük.

Tehát végül visszatértünk a kiindulópontunkhoz: a nullához, a startvonalhoz. Az egész folyamatot újra kell gondolnunk, meg kell álmodnunk, és mindehhez még forrást is kell találnunk.

Sok mindent már ismerünk, de a legértékesebb információkat még nem szeretném megosztani. Maximálisan optimista vagyok, és hiszem, hogy igazán nagyszerű dolgokat hozhatunk létre. Abban is biztos vagyok, hogy a költségeink sokkal alacsonyabbak lesznek, mint amennyibe a Vajdahunyad vára felújítása kerül az adófizetőknek. Az egy lenyűgöző műemlék, de sajnos nagyon rossz állapotban van, és a felújításhoz több tízmilliárd forintra lesz szükség.

Tizenegy évvel ezelőtt a Várkert Bazár felújítása 12,9 milliárd forintot emésztett fel, és emellett még 100 millió forintot fordítottunk a Sándor Móricz lépcső renoválására, valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum homlokzatának helyreállítására. Az utóbbi időben, amikor csak rápillantottam, úgy tűnt, ideje lenne új színekkel frissíteni a múzeum külsejét. Ami annak idején 12-13 milliárd forintba került, ma már biztosan nem lenne kevesebb 100 milliárdnál – ebben teljesen biztos vagyok. Ezt a tényt kell alapul venni a jövőbeli tervezések során.

Kik is azok, akik bátorítanak benneteket arra, hogy meglátogassátok a várpalotai Trianon Múzeumot? Érdemes felfedezni ezt a különleges helyet!

Sokan vágynak arra, hogy a helyszín és a Városliget szépségéhez illő tartalmakat helyezzenek el, de ez számomra nem tartozik a feladataim közé.

Önnek csak a költözés a feladata, az, hogy mi kerül a Mezőgazdasági Múzeum helyére, már nem?

Nem, ezzel nem szeretnék foglalkozni. Tisztában vagyok azzal, hogy számos különböző koncepció létezik párhuzamosan. Ha valaki megkérdezi a véleményemet, szívesen megosztom, de nem ez az én feladatom. A feladatom az, hogy Gödöllőn egy új mezőgazdasági múzeumot hozzunk létre.

Nagyon kíváncsi vagyok az Ön véleményére: Ön szerint Baán László javaslata, miszerint Magyarország történelmét bemutató kiállítás valósulhatna meg, valóban jó ötlet?

Úgy értelmeztem, hogy csak azok kérjék a véleményemet, akik valóban képesek arra, hogy a hallottakat valami értékes dologgá formálják. Nem kívánom megvitatni az elhangzott ötleteket.

De csak tud róla valamit.

Azt hallottam, hogy sokféle vélemény létezik arról, milyen irányba kellene haladnia a múzeumok fejlesztésének. Vannak, akik a Magyar Építészet Múzeumának megvalósítását szorgalmazzák, míg mások a magyar design kiemelésére fókuszálnának. Egyesek az "Álmok álmodói" koncepció mentén álmodnák meg a kiállításokat, míg mások a Trianon utáni Magyarország történetét és a magyarság értékeit szeretnék középpontba állítani. Én úgy vélem, hogy Baán László nézetei relevánsak és inspirálóak lehetnek ebben a diskurzusban.

Amikor belépnek az épületbe és körülnéznek, gyakran az a tapasztalatuk, hogy hamarosan távoznak is. A látvány, ami fogadja őket a küszöbön, nem igazán vonzza a látogatókat. Ezt tapasztaltam a Várban is, amikor a Hauszmann Terv irányítása alatt álltam, hiszen több mint egymillió turista sétál a palota belső udvarain, míg a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) mindössze minden tizedik ember lép be. Azok, akik mégis betérnek, gyakran meglepődnek a szocialista vörösmárvány burkolaton, és csodálkoznak, hogy egy palota így néz ki. Bármennyire is gazdag a BTM kiállítása, végül sokan úgy döntenek, hogy inkább elhagyják a helyszínt.

Az új Mezőgazdasági Múzeumban garantáltan nem fogunk találkozni poros, kitömött állatokkal.

Régen, amikor a Vajdahunyad vár átmeneti szerkezete helyén egy új, tartós épületet terveztek, azzal a céllal tették, hogy a Mezőgazdasági Múzeum otthonául szolgáljon. Ezért ez az épület a város azon ritka példái közé tartozik, amelyet már a tervezés fázisában múzeumi funkcióval álmodtak meg. A XIX. század végén, amikor Magyarország átalakult agrárországból agráripari hatalommá, a mezőgazdaság kiemelkedő társadalmi és gazdasági jelentőséggel bírt. Ekkoriban elég komoly lobbierő összpontosult ahhoz, hogy egy olyan ikonikus helyszínen, mint amilyen a millenniumi nagy kiállítás 1896-ban, mezőgazdasági múzeumot alapítsanak. Akkoriban ez teljesen természetes és elfogadott lépésnek számított.

Ha valaki ma mezőgazdasági múzeumot szeretne létrehozni, biztosan nem választana ilyen épületet, és nem itt helyezné el. Közel másfél évszázad telt el azóta, hogy ez a múzeum megalakult, és azóta a mezőgazdasághoz, a múzeumok világához, a turizmushoz, valamint a városfejlesztéshez való viszonyunk alapjaiban megváltozott. Éppen ezért nem is olyan merész ötlet egy új, zöldmezős beruházás indítása az agglomeráció területén.

A kérdés azért mégiscsak az, hogy jó időzítés-e a választások előtt háromnegyed évvel egy ilyen nagy dologba belevágni?

Miért ne? Az ember élete nem csupán választások sorozatából áll, igaz? Ezen a logikán alapulva felmerülhet a kérdés, hogy akkor talán új utakat és hidakat se szabadna építenünk.

Nem, mert vannak az élet működéséhez fontos építkezések. Egy múzeumköltözés nem biztos, hogy a legfontosabb akkor, amikor nincs pénz, állnak a beruházások, és egyébként számos múzeum van félig elköltözött állapotban.

Most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a projektünk végre beindulhat. Ha a miniszter ezt a bejelentést két hónappal a választások előtt tette volna, az is kedvező lett volna. Ezért mindenképpen meg kell valósítanunk ezt a tervet. Elnézést, de amikor olyan kérdést tesznek fel, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben érdemes-e kulturális intézményeket fejleszteni, az számomra meglehetősen problémás. Ha ezt nem egy újságíró, hanem egy ellenzéki politikus állítaná, akkor azt politikai demagógiának tartanám.

Csak kíváncsi vagyok, hogy vajon ez most aktuális-e.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a téma érzékeny, ezért hangsúlyozom, hogy ha egy újságíró helyett egy ellenzéki politikus tette volna fel a kérdést, amely vádaskodásként hangzott volna el, akkor határozottan elutasítanám azt. Úgy vélem, hogy a különböző területek szembeállítása nem helyénvaló. Szükség van utak építésére, öntözőrendszerek létrehozására, kórházak és iskolák fejlesztésére, valamint az önkormányzati rendszer racionalizálására. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk a kulturális örökségről sem: a múzeumok és a kulturális intézmények fejlesztése is kiemelt fontosságú. Mivel az életemet a kultúra és a kultúrpolitika világában töltöttem, természetesen a kulturális fejlesztések melletti érvet fogom képviselni. Egy olyan nemzet számára, amely büszke saját identitására, a múzeumépítés és a kulturális infrastruktúra fejlesztése nem lehet másodlagos, hanem éppen ellenkezőleg, az alapvető prioritások között kell, hogy szerepeljen.

A múzeumépítés gazdaságélénkítő ereje éppolyan jelentős, mint bármely más építőipari projekté. Az a tény, hogy Magyarországon ennyi múzeumi fejlesztés zajlik párhuzamosan, jól tükrözi, mennyire alulértékelt és alulfinanszírozott ez a terület az elmúlt másfél évszázad során. Például a Vajdahunyad várában található Mezőgazdasági Múzeum sem azért mutatkozik ilyen leromlott állapotban, mert ne lennének ott elhivatott szakemberek, vagy mert a gyűjteménye ne lenne lenyűgöző – hiszen világszínvonalú anyaggal rendelkezik. A probléma gyökere abban rejlik, hogy évtizedeken át nem kapott megfelelő támogatást és figyelmet, ami a múzeum fejlődését gátolta.

A vidéki múzeumok jelenlegi helyzete gazdasági szempontból elmaradott szervezeti struktúrákban működik. A KSH által közzétett kulturális bérviszonyok tükrében világosan látszik, hogy a múzeumi dolgozók a legrosszabbul fizetett humán erőforrások közé tartoznak. Nehéz olyan szakembert találni, aki a múzeumi alkalmazottak béréhez mérhetően alacsonyabb jövedelemmel rendelkezne. Ez a helyzet kétségtelenül komoly problémát jelent, de ebből nem következik, hogy le kellene mondanunk az új múzeumfejlesztési kezdeményezésekről.

Az a tény, hogy a kormányzat háttérszférájában ezen a területen is zajlik a versengés, teljesen természetes. Mindenki a saját szenvedélyéért és projektjéért harcol. Ha a Nemzeti Múzeumban maradtam volna, mindent megtettem volna, hogy jelentős összeg, akár több milliárd forint is a múzeum fejlesztésére és az új állandó kiállítás megvalósítására jusson. Már el is kezdtük a munkálatokat: hatalmas raktárakat alakítottunk ki a Daróci utcában, és rengeteg mindent átköltöztettünk, hogy felszabadítsuk a helyet a főépületben.

Az elmúlt években bőven akadt példa múzeumok áthelyezésére: a Néprajzi Múzeum költözését kormánybiztosként támogattam.

Az egyik feladatom a Kúria megújítása volt, és mondtam a miniszterelnök úrnak, hogy a Kúria egykori épületét akkor lehet felújítani, ha a Néprajzi Múzeumot kiköltöztettük, úgyhogy az első múzeum, amit a Liget-projekt keretében megépítünk, az szerintem a Néprajzi Múzeum legyen. Baán főigazgató úr is magáévá tette a gondolatot, Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója pedig brilliánsan bonyolította le a kötözést, mintát adva ezzel a mezőgazdaságinak is. Többen kritizálják az új épületet, de szerintem nagyszerű lett, és ezt nem árt eszükbe vésni azoknak sem, akik szerint a kormány nem csinált semmit sem a fővárosban.

A Néprajzi Múzeum estéjén tehát azon fáradoztam, hogy mindenkit meggyőzzek arról, hogy...

Sajnos az Iparművészeti Múzeum sorsa éppen ezt a forgatókönyvet követte, holott az első bővítési és felújítási koncepciók már az én első államtitkári időszakom alatt születtek meg. Ez pedig már jó néhány évvel ezelőtt, pontosan 12 éve történt.

Az Iparművészeti Múzeumot is terveztek átköltöztetni?

Az idő múlásával az épület egy része annyira leromlott, hogy a szakértők végül úgy határoztak, hogy a biztonság érdekében el kell hagyniuk a helyszínt, hogy megkezdődhessen a felújítás. Amennyiben egy múzeumot egy új helyszínre szeretnének átkonvertálni – például, ha a régi épület új funkciót kap, mint ahogy az a Kúriánál vagy a Vajdahunyad váránál történt –, akkor a kivitt műtárgyakat már a végleges helyükre kell szállítani, és nem ideiglenes tárolókba. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a műtárgyak hosszú évekre elvesznek a raktár sötétjében, ami nemcsak a művek állapotának, hanem a költözés politikai vonatkozásainak is kedvezőtlen hatásai lehetnek, hiszen ilyenkor a döntéshozók könnyen halogathatják a végleges elhelyezést, mivel minden „jól elvan” a tárolóban.

Az Iparművészeti Múzeumról tehát elmondhatjuk, hogy ebben a versenyben, amit ön említett, nem tudott jól harcolni.

Belépett a színtérre egy markáns figura, Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ vezetője, aki határozottan átvette az irányítást az intézmény felett. Úgy tűnik, hogy azzal a céllal integrálta az Iparművészeti Múzeumot és a Természettudományi Múzeumot, hogy valami igazán különlegeset hozhasson létre. Izgatottan várjuk, mit tartogat számunkra a jövő!

A MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum esetében is érvényes, hogy a kiköltöztetés csak abban az esetben lehetséges, ha már rendelkezésre áll egy új épület.

A Természettudományi terület egy rendkívül összetett világ, tele olyan elemekkel, amelyek a nagyközönség számára láthatatlanok. Ezek az értékes gyűjtemények elsősorban tudományos kutatási célokat szolgálnak, így az intézmény feladata, hogy megóvja őket. A gyűjtemények mozgatása gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás, hiszen a legapróbb hiba is végzetes következményekkel járhat, és komoly károkat okozhat.

A kormány terve az volt, hogy Debrecenben egy új természettudományi múzeum létesüljön, de már akkor is hangsúlyoztuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden szegmensét Budapestről kellene áthelyezni. Egy ilyen méretű ország, mint a miénk, a meglévő gyűjteményeivel és kulturális értékeivel bőven képes elviselni, hogy Debrecenben is legyen egy jelentős természettudományi kiállítás, miközben Budapest is megőrzi sajátját. Nem szükséges mindent átkonfigurálni. De erről a témáról nem szeretnék nyilatkozni, inkább kérdezze meg Demeter Szilárdot, aki az egész projekt irányítója, és biztos vagyok benne, hogy neki van elképzelése arról, mi vár a Természettudományi Múzeumra és a debreceni múzeumra.

Debrecenbe tervezik átköltöztetni a Közlekedési Múzeumot, holott az eredeti helyszín felújítása még nem fejeződött be.

A Közlekedési Múzeum esetében arra hívnám fel a figyelmet, hogy azért volt rendkívül jó választás az Északi Járműjavító, mert azt az infrastruktúrát, ami ahhoz kell, hogy hatalmas méretű vasúti járműveket és további gépeket tároljanak, nem kell kiépíteni. Autentikus a helyszín, emellett ott vannak a sínek és a régi ipari daruk, amelyeknek eleve az volt a feladatuk, hogy adott esetben fölemeljenek egy szerelvényt, és áttegyék egyik sínpárról a másikra.

A magyar állam több milliárd forintot fektetett az Északi Járműjavító projektjébe, és rendkívül ígéretes tervek születtek. A koncepció nemcsak jól átgondolt, hanem ideális helyszínen is valósulna meg, ahol a szinergiák kiaknázása révén a gyönyörűen felújított Eiffel Műhelyház és az Operaház között valódi kulturális központ alakulhatna ki. Ha valaki csupán a Közlekedési Múzeum anyagainak Debrecenbe történő szállítási költségeit veszi számításba – legyen szó közúti vagy vasúti megoldásról – kiderül, hogy ebből akár két új múzeum is létrejöhetne.

Bécstől Berlinen és Párizson át Londonig számos közlekedési múzeumot bejártam, hiszen nagy rajongója vagyok a múzeumoknak. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a mi közlekedési múzeumunk anyaga bármelyikkel összevethető. Nem szükséges újra feltalálni a spanyolviaszt; szerintem az Északi Járműjavító a legjobb helyszín, ahol a közlekedés történetének e lenyűgöző darabjait bemutathatjuk.

A Hadtörténeti Múzeum sorsa is új helyszínt kíván meg.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Valóban, nem töltök be sem miniszteri, sem államtitkári pozíciót; az én küldetésem a Mezőgazdasági Múzeum megújítása és fejlesztése."

A múzeumok költözései között számos izgalmas és tanulságos történet bontakozik ki, amelyek között fellelhetők a kiemelkedő sikerek éppúgy, mint a kevésbé kedvező tapasztalatok. A Hadtörténeti Múzeum esetét hogyan értékelhetjük? Melyik csoportba tartozik a tapasztalatuk?

Azt például jó ötletnek tartom, hogy a volt Honvéd Főparancsnokság épületét megkapja a múzeum a maga kiállítási céljaira. Ha jól hallottam, ez a terv. Azt az épületet jól ismerem, hiszen az első két szintjét mi újítottuk föl még kormánybiztos koromban, és utána megnyitottunk benne egy Zsolnay-, majd egy Csontváry-kiállítást, amelyben a festő összes nagy képét egyszerre mutattuk be, ez utóbbi tárlatot három hónap alatt 110 ezer ember látta. Ez szerintem nem rossz, és bebizonyította, hogy ez a lokáció kiválóan alkalmas kulturális célokra.

Amikor a legutóbbi választások után eszmét cseréltünk, még a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőjeként kiemelte, hogy négy kiemelt feladat vár a kormányra ebben a ciklusban. Az első és legfontosabb ezek közül az új Nemzeti Galéria megvalósítása volt.

Továbbra is fenntartom a véleményemet, bár sajnos a Liget-projekt megvalósítása az utóbbi időben lelassult. A Magyar Nemzeti Galériának (MNG) el kell hagynia a palotát, de jelenleg a felújítási munkálatok még mindig csak a palota A épületénél zajlanak. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Galéria korszerűsítése ebben a ciklusban biztosan nem fog elkezdődni. Így a sürgető szükség, hogy a galéria mihamarabb költözzön, jelenleg nem olyan erős. Az MNG-ben szerencsére rengeteg látogató megfordul, ezért az áthelyezést csak akkor lenne érdemes megvalósítani, ha már rendelkezésre áll az új épület, és legfeljebb a költözés idejére zárhatják be a galériát. Teljes mértékben egyetértek Baán Lászlóval abban, hogy új Nemzeti Galéria építése elengedhetetlen.

Egy másik megközelítésben fogalmazva: Az első pont kapcsán megemlítette, hogy az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is elköltözésre kényszerül ebben a ciklusban.

Az igazat megvallva, azt hittem, hogy a palotafelújítás sokkal gyorsabban fog haladni, de rájöttem, hogy ez egy rendkívül összetett feladat. Jelenleg, ha a felújítások állását figyelem, úgy tűnik, hogy az F épületben elhelyezkedő OSZK még a következő két ciklus során is a jelenlegi helyén marad.

Ez tehát nem valósult meg, akárcsak a második terv, az Iparművészeti Múzeum felújítása. A harmadik elképzelés az volt, hogy a Közlekedési Múzeum az Északi Járműjavítóba kerüljön, de ez a projekt sem valósult meg...

Jelenleg is folyik egy kiállítás, és remélhetőleg hamarosan elkészül az új Közlekedési Múzeum. Ugyanakkor világosan észlelhető, hogy az utóbbi három és fél évben a kormány pénzügyi lehetőségei számos tényező miatt egyre korlátozottabbá váltak. Ha csak arra gondolok, hogy a NATO-tagságunk következtében a honvédelmi kiadások várhatóan tovább fognak növekedni – ez egyrészt szomorúsággal tölt el, másrészt pedig a körülöttünk lévő zűrzavar és a szomszédos háború miatt elfogadom, hogy ezt el kell fogadnunk. Azt is elismerem, hogy a kormány tudatosan és átgondoltan közelít a kulturális fejlesztésekhez.

A negyedik fontos feladat a Nemzeti Múzeum impozáns főépületének felújítása és karbantartása volt.

Amíg ott tartózkodtam, rengeteg esemény és folyamat indult el, sokkal több, mint az azt megelőző másfél évtized során. A jelenlegi állapotot nem vagyok tisztában, de érzékelem, hogy szinte csak a múzeumügyről szeretnének velem diskurálni, pedig én inkább a saját feladatomra összpontosítanék.

Csupán érdekelne a véleménye azokról a témákról, amelyeket már korábban érintett, és amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Ahogyan már megjegyezte, jelenleg versenyhelyzet áll fenn, és a lehetőségek széles spektrumát nagyban befolyásolja, hogy milyen szövetségesekre lelhet.

Teljes mértékben osztom a véleményét, és ahogy már az elején is említettem, kiváló támogatóim és szövetségeseim állnak mellettem. Ráadásul örömmel tapasztalom, hogy a kormányzat számos tagja is örül annak, hogy újra aktívan részt veszek ezen a területen. Nincs okom aggodalomra a szövetségeseink számát illetően; bízom benne, hogy sokan csatlakoznak hozzánk.

Ráadásul ő már régóta álmodik egy új Mezőgazdasági Múzeum megvalósításáról, amely gazdag élményeket kínálna, beleértve az élő állatokat és interaktív elemeket. Gödöllőn most valóra válhat ez a vízió, hiszen a múzeumépület szomszédságában már elkészültek a bemutatógazdaság tervei, és a MATE költségvetésében a szükséges források is rendelkezésre állnak. Mire az új múzeum megnyitja kapuit, addigra a bemutatógazdaság is teljesen készen áll majd.

A Magyar Naplónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy rendkívül lényeges az az attitűd, amely így fogalmazható meg: "érted haragszom, nem ellened". Ez azt jelenti, hogy amikor kifejezi a véleményét a kulturális élettel kapcsolatban, nem az a célja, hogy bírálja a helyzetet, hanem hogy konstruktív visszajelzést nyújtson. A kulturális kormányzat is nyitott az ilyen típusú párbeszédre, és örömmel fogadja a javaslatokat, amelyek elősegíthetik a fejlődést.

A vezetők személyisége kulcsfontosságú tényező. Én magam is tapasztaltam, milyen érzés vezetőnek és beosztottnak lenni. Jelenleg például egy olyan helyzetben vagyok, hogy a Závogyán Magdolnával, aki a kultúráért felelős államtitkár, évtizedes baráti és szakmai kapcsolatot ápolok. Bármikor, ha ő kér segítséget, örömmel állok rendelkezésére, és amikor én fordulok hozzá ötletekkel vagy javaslatokkal, mindig figyelmesen meghallgat. A jelenlegi miniszterrel való barátságom pedig már akkor kezdődött, amikor ő még a SOTE rektorhelyettese volt.

Az utóbbi időben arra a pontra jutottam, hogy sok dologba inkább nem avatkozom bele, még azokba sem, amelyek egyébként felkeltik az érdeklődésemet. Ezt az időt nem arra szánom, hogy mindenféle kérdésben okoskodjak. Persze rengeteg dolog foglalkoztat: könyvet írok, színházba járok, és bejártam már a Kárpát-medence különböző szegleteit – például nemrég Kolozsváron töltöttem egy estét a színházban. Szóval tényleg rengeteg minden izgat, de ezek nem köthetők a kormányzati tevékenységemhez. A Parlamentbe való visszatérés pedig egyáltalán nem szerepel a terveim között. Így hát megnyugtatnám azokat, akik pánikba estek, hogy úristen, L. Simon visszatér – ez biztosan nem fog megtörténni.

Vannak ilyenek, akik pánikolnak?

Mindig van, aki kombinál, hogy már megint mire készülök. A Mezőgazdasági Múzeum költözését, az új helyszín kialakítását nagyon szép feladatnak tekintem. Egyszerre vagyok bölcsész és agrármérnök, a mezőgazdaság története, kultúrája, a mindennapi termelés ugyanúgy érdekel, mint sok-sok évvel ezelőtt, tehát ez hozzám közel álló feladat. Boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom. Szerencsére már nem dolgom, hogy a szimfonikus zenekarok finanszírozásának a problémájával mit kell kezdeni. Csak azt akarom Hankó Balázs fülébe súgni, ami a feladatomhoz kapcsolódik, azt nem, hogy mit csináljon Demeter Szilárd az Iparművészetivel.

Závogyán Magdolna mellett lett egy kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár is Kiss-Hegyi Anita személyében. Vele is jóban van?

Anitát egy moszkvai irodalmi est keretein belül ismerhettem meg, ahol ő szakdiplomataként képviselte hazáját. Kivételesen tehetséges és felkészült külügyes, akinek a kultúra iránti szenvedélye és széleskörű tudása valóban lenyűgöző. Kár, hogy az államtitkárságon töltött ideje olyan rövidnek ígérkezik, de kíváncsian várom, hogy mi fog történni a választások után.

Kiss-Hegyi Anita kinevezésében az is benne van, hogy egy kicsit fölértékelődik az a terület, amire kevesebb figyelem jutott az utóbbi években: ezek a külföldi kulturális intézetek és a kulturális diplomácia. Szerintem igaza van Hankó miniszter úrnak, hogy erre a területre nagyobb figyelem, adott esetben több forrás kell. Nem arról van szó tehát, hogy területi villongás lenne a két kulturális államtitkár között, vagy hogy a miniszter be akart volna dobni egy követ az állóvízbe az új államtitkár kinevezésével. Szerintem ez remek konstrukció, más kérdés, hogy kevés az idő a választásig, de hát addig is lehet ezt hatékonyan működtetni.

Nemrégiben komoly botrány rengette meg a kulturális kormányzatot, és amennyire tudom, a konzervatív szavazók bizalmát is, ez pedig az, hogy miután Vészabó Noémi Munkácsy-díjat kapott, lemondott az egész Munkácsy-díj bizottság.

Látom, hogy a szorításból nehezen tudok kiszabadulni. A helyzetem különösen bonyolult, hiszen a lemondott bizottság tagjait mind jól ismerem, sőt, közöttük barátok is akadnak. Ez a bizottság szakmai és emberi szempontból is kiváló volt, és az ízlésem, valamint a művészeti értékítéletem szorosan összefonódik a tagokéval. Nehezen tudok erről a témáról beszélni, mert megértem az ő motivációikat, ugyanakkor kétségeim vannak afelől, hogy nem létezett volna más lehetőség is.

Persze, íme egy egyedi változat: "Arra gondoltam, hogy a bizottság számára hasznos lenne, ha megfontolnák, hogy ne lépjenek vissza a kötelezettségeiktől."

Talán. De nem tudom pontosan az egésznek hátterét. Én egyébként Noémit is jól ismerem, szeretetreméltó nő, tehát biztos, hogy ez az egész szituáció nagyon megviselte. Azoknak, akik egyébként adott esetben jogos kritikát fogalmaznak is meg, azért néha

Lehetséges, hogy néhányan kétségbe vonják Noémi méltóságát a Munkácsy-díjra, és nem bizonyult a legjobb döntésnek, hogy a kuratórium javaslatát ilyen módon felülbírálták. Mindazonáltal az emberséges bánásmódot sosem szabad háttérbe szorítani. Végül is egy érzékeny nőről van szó, akit rengeteg megalázó írás, Facebook-poszt és komment érintett, és ez számomra mély empátiát ébresztett iránta.

Teljes mértékben megértem a kuratórium motivációit és szakmai megközelítéseit. Mivel már tapasztaltam hasonló helyzeteket, legyen szó akár díjra való jelöltségről, a díjrendszert átalakító államtitkár szerepéről, vagy különféle kuratóriumok tagjaként való részvételről, jól tudom, hogy ez egy rendkívül érzékeny téma. Tisztában vagyok azzal is, hogy míg a szakmai diskurzusban gyakran élénk és lelkes beszélgetések zajlanak, addig az esztétikai kérdések terén nem létezik olyan egyetemes mérce vagy szakmai egyetértés, mint például a természettudományokban. Bízom benne, hogy ebből az esetből minden érintett tanult, és remélem, hogy a jövőben elkerülhetjük az ehhez hasonló nehézségeket vagy botrányokat.

Miután a bizottság lemondott, Hankó miniszter úr és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, személyesen meglátogatták Vészabó Noémi műhelyét, ezzel kifejezve támogatásukat. Nyilvánvalóvá vált, hogy Noémi szerepe kulcsfontosságú, sokkal inkább, mint a kuratóriumé.

Schmidt Máriával kapcsolatban rendkívül elfogult vagyok: én szeretem őt, szerintem szuper nő. Ismerem az ízlését is, és ami az ő képzőművészeti tájékozódását, orientációját jellemzi, az egyébként nagyon progresszív. Hogy mást ne mondjak, az utóbbi években két állami intézményben volt Sam Havadtőy-kiállítás - akit senki nem vádolhat azzal, hogy a jelenlegi kurzus kegyeltje lenne -, az egyik a Nemzeti Múzeumban általam, illetve Gulyás Gábor által rendezett kiállítás, a másik pedig a Terror Házában megvalósított tárlat.

Úgy vélem, hogy aki valóban szeretné megérteni a dolgokat, az meg is teszi. Ebben a helyzetben volt emberség, de természetesen a politika is jelen volt. A politikai döntések logikája nagyjából arra épül, hogy azokat következetesen végig kell vinni, és ki kell állni mellettük. Nem várható el egy minisztertől, hogy hirtelen visszakozzon a saját határozata mögül. Teljesen érthető, hogy politikai értelemben tett egy gesztust, ugyanakkor valahol egy emberi gesztust is megvalósított. Azonban ezzel nem azt állította, hogy szerinte X művész tízszer jobb lenne, mint Y művész. Amikor a miniszter kijelentette, hogy Vészabó Noémi művészete a magyar kultúra része, pontosan ennyit mondott, se többet, se kevesebbet.

Beszélgetésünk helyszíne egy különleges galéria, amely Budapest Art Bridge (BAB) néven ismert. De hogyan is jutottunk el ide?

Ez a galéria teljes mértékben magánfinanszírozású, közpénz nélkül üzemel, és Gerencsér László álma és kezdeményezése révén jött létre. László nem csupán egy sikeres cégvezető, hanem elkötelezett mecénás is, aki példát mutatva támogatja a nemzeti kultúrát saját és vállalata forrásaiból. Hiszek abban, hogy az ilyen kezdeményezések kulcsszerepet játszanak a magyar kulturális élet fellendítésében.

pedig két év alatt jelentős támogatásokra tett szert az intézmény. Egyébként a Mezőgazdasági Múzeum fejlesztésénél is nagy hangsúlyt fogok fektetni arra, ha lesz rá időnk és módunk, hogy a magánszektort behozzam, érdekeltté tegyem. A mezőgazdaságban komoly innováció meg ipari fejlesztési kapacitás van, pénz is összeszedhető.

A jelenlegi költségvetési környezetben különösen hangsúlyosnak érzem, hogy Magyarországon kialakuljon egy valódi magánmecenatúra. A BAB Galéria tökéletes példája ennek: egy sikeres építőipari vállalat elkötelezett vezetősége és a művészettel, kultúrával foglalkozó szakemberek, mint amilyen én is vagyok, képesek eredményesen együttműködni intézményi keretek között. Ez a szinergia nemcsak a művészetek fejlődését segíti, hanem gazdagítja a társadalmi kultúrát is.

Ahhoz, hogy a kultúra támogatása valóban polgári erényként élhessen, elengedhetetlen, hogy ezt társadalmi programként kezeljük. A kultúra finanszírozásába sokkal nagyobb mértékben kell bevonni a magánpénzt. Ehhez azonban alapvető szemléletváltásra van szükség: a jelenlegi gyakorlat szerint sokan az állami forrásokhoz folyamodnak, még azok is, akik piacképes tevékenységeket folytatnak. Pedig a magánszektorban való érvényesülés, a versenyhelyzet megugrása sokkal nagyobb kihívást jelent, mint az állam "megfeszítése". De ez már egy másik fejezet a kultúra finanszírozásának történetében.