A Fülöpszállás csapata egy izgalmas mérkőzéssel kezdte el a felkészülést!

A Fülöpszállás csapata eredményesen szerepelt a vármegyei harmadosztály Északi csoportjában, hiszen a második helyen zárták a szezont. Ez az eredmény különösen figyelemre méltó, mivel az előző idényben, a 2022/23-as szezonban, először nyerték el az egyesület történetében a rég áhított aranyérmet. A legutóbbi hétvégén már pályára léptek, így kíváncsiak voltunk, mit gondol a csapat edzője, Szalkai Lajos arról, hogy a szabadegyházai mérkőzés a felkészülés kezdetét jelenti-e számára.
A Fülöpszállás csapata edzőmérkőzéssel készült fel a közelgő szezonra.
A hétvégén a csapatunk izgalmas mérkőzést vívott a Szabadegyháza ellen. Milyen élményekkel gazdagodtunk a találkozón?
- Tavaly is találkoztunk már velük, akkor ők jöttek hozzánk, az idén mi visszaadtuk a látogatást. Nem is annyira felkészülési mérkőzésnek mondanám ezt, mint inkább egy barátságos találkozónak, ugyanis egy egész napos gála részét képezte a meccsünk a Fejér vármegyeiekkel. Az eredmény tekintetében ennek megfelelően túl nagy elvárásaim nem voltak, annál is inkább, mert tőlünk egy-két kulcsjátékos is hiányzott, viszont ezzel együtt egész jó kis meccs kerekedett belőle. Jó hangulatú mérkőzés volt, végig sportszerű, és mivel mind a két fél rendesen odatette magát, még izgalmas is lett. A meccset végül 4-3-as győzelemmel zártuk, a góljainkat Tóth Szabolcs, File Dávid, Csordás Zoltán és Nagy Adrián szerezték. Utána derekasan vendégül is láttak minket a hazaiak, jó kis nap kerekedett belőle.
Egyúttal ez a pillanat jelezte a felkészülés új szakaszának kezdetét?
Igen, mostantól az augusztus végi rajtra koncentrálunk. Célzott és átgondolt munkával készülünk. Megállapodtunk a csapattal, hogy a felkészülési időszak során heti két edzést tartunk, és minden hétvégére lekötöttünk egy-egy edzőmeccset. A tréningek elengedhetetlenek számunkra. Nem titkolom, hogy az előző idényben megszerzett ezüstéremmel elégedettek vagyunk, hiszen szép teljesítmény, de a Miklós, aki a bajnokságot megnyerte, egy kiváló csapat, és úgy érzem, szorosabb versenyt is vívhattunk volna. Kunszentmiklóson például nem is szenvedtünk vereséget, pedig ott is csak a legszükségesebb kerettel álltunk ki, de sajnos már későn jött a bravúr. A bajnokság nem ott dőlt el, hanem tavasszal, amikor egy-két olyan mérkőzést veszítettünk el, ahol mi voltunk a favoritok. A túl könnyen elveszített pontok miatt végül a Kunszentmiklós nagy előnnyel lett bajnok. Az ezüstérmet azonban értékeljük, és most a célunk az, hogy újra aranyat szerezzünk, így elszántan készülünk. A hétvégén, július 19-én Dunavecsére látogatunk, majd egy hét múlva hazai pályán fogadjuk az újonc Csólyospálost a vármegyei első osztályban. Augusztus elején a Harta II. csapata látogat el hozzánk, egy hétre rá pedig a bajnok Szalkszentmárton vendégei leszünk. Ezt követően pedig már az első tétmeccsünkre készülhetünk a vármegyei kupában. Az ellenfelek mind erős játékerőt képviselnek, ami éppen az edzőmérkőzések lényegét adja.