A felújított Bánffy-kastélyt sajnálatos módon megrongálták a látogatók, ezért a hatóságok szigorúbb intézkedéseket terveznek bevezetni.
Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke arra figyelmeztetett, hogy a válaszúti Bánffy-kastély már elszenvedett némi vandalizmust. Emiatt a látogatócsoportoknak kötelezően előzetesen be kell jelentkezniük, hogy megfelelő kísérőt tudjanak biztosítani számukra - számolt be erről a Maszol a Cluj24 cikkére hivatkozva.
A közelmúltban felújított és a nagyközönség előtt megnyitott Bánffy-kastélyra kíváncsiak előzetesen kell jelezzék, ha nagyobb csoportban szeretnék meglátogatni a turisztikai attrakciót. A látogatás során kísérő hiányában a turisták pusztítást okozhatnak. Néhány vandalizmust már megfigyeltek, összefirkálták a falakat
- hívta fel a figyelmet Alin Tișe,
A megyei tanács egyik tagja a testületi ülés keretében érdeklődött a kastély-látogatások menetéről. Alin Tișe tájékoztatta, hogy azoknak a csoportoknak, akik szeretnék megtekinteni a kastélyt, előzetes kérvényt kell benyújtaniuk a kísérő biztosítása érdekében. E lépés célja a műemlék védelme, valamint a látogatók élményének fokozása.
A Kolozsvártól mindössze 25 kilométerre elhelyezkedő műemlék restaurálása több mint öt éven át tartott, és a projekt során nemcsak a külső homlokzatok és a belső terek újultak meg, hanem a kastélypark is teljes körű felújításon esett át. A rekonstrukciós munkálatok finanszírozására 2017-ben a Kolozs megyei önkormányzat közel 20 millió lejes (1,5 milliárd forint) uniós támogatást nyert el, amelyhez saját forrásaikból is hozzájárultak.
A válaszúti kastély az egyik legfontosabb erdélyi nemesi família, a Bánffy család nyári rezidenciája volt. A 19. század második felében nyerte el jelenlegi formáját, legnagyobb értékét az épen megőrzött belső burkolatok képezik.