A Fehér Lótusz sztárja így fogalmazott az nlc-nek: "Nem mondhatom, hogy én lennék a legélesebb eszű a szobában."

Jennifer Coolidge karaktere a Fehér Lótusz harmadik évadából sokak szívében otthagyta a nyomát, de nem szabad figyelmen kívül hagyni Parker Posey által megformált Victoria Ratliffot sem. Ő a gyógyszerfüggőséggel küzdő, szétszórt, a gyermekeit uraló és dúsgazdag nő, aki méltó folytatása Jennifer karakterének. Parker Posey a Zoomon keresztül osztotta meg velünk, miért fontos a nők számára, hogy 40 éves koruk felett is megújuljanak, és miért tapasztalják gyakran a csalódást saját magukban.

A Fehér Lótuszban játszott Victoria Ratliff karaktere valóban különleges és sokszínű. Gazdag, nyugtatókon élő életvitele és a körülötte zajló események különleges dinamikát teremtenek. Amennyire én tudom, a karakterben van néhány olyan vonás, ami rezonálhat velem, például a komplexitás és a mélység, amit a gazdag háttér és a belső konfliktusok adnak. Ugyanakkor a karakter élete és döntései messze állnak az enyémtől, így a hasonlóságok inkább a jellemrajz szintjén érzékelhetők, mintsem a konkrét élethelyzetekben. Victoria egyfajta tükör a társadalmi elvárások és a személyes vágyak közötti feszültségre, ami sokunk számára ismerős lehet.

Amikor egy szerepet öltök magamra, a fejemben lévő vízió sohasem egyezik meg azzal, ahogy a valóságban megjelenek. Ezért, amikor visszanézek a felvételekre, kissé mindig csalódott vagyok, mert hiába próbálom meg elfelejteni, végül mégiscsak saját magamat látom a képernyőn. Ez egy igazi paradoxon. Egy karakter megteremtése során olyan képeket és benyomásokat gyűjtök össze, amelyeket olyan emberektől szereztem, akiket ismertem, láttam vagy hallottam. Victoria akcentusa is sokféle forrásból táplálkozik, főként azokból a beszélgetésekből, amelyeknek tanúja voltam. Így hát ez egyfajta nyomozói tevékenység – minden a szavakban rejlik, és a részletekben, amelyeket felfedezhetünk.

A showrunnerünk, Mike White világa egy igazi sötét komédia. Nagyon izgalmas volt egy amerikait játszani egy olyan sorozatban, mint A Fehér Lótusz, amit világszerte nézni fognak, különösen annak fényében, hogy az amerikai déli akcentust mennyire szeretik a világ különböző pontjain. Én is délről származom, és Jason (Jason Isaacs, aki a sorozatbéli férjét alakítja - a szerző) is imádja az akcentusokat, szóval nagyon izgatottak voltunk, hogy együtt kitaláljunk egy szórakoztató beszédstílust és viselkedést. Persze akadt más inspirációm is, például a The Preppy Handbook (A Preppy Kézikönyv).

Valami hasonló élményben volt részem egy korábbi filmemben, a "Nem kutyában", ahol a két főszereplő, Meg és Hamilton Swan, egy olyan életet él, ami szinte katalógusba illő. Minden részletük tökéletesen harmonizál, ám a látszat mögött valójában hiányzik a mélyebb tartalom. Úgy vélem, hogy ez a fajta felületesség a mai napig az amerikai kultúra jól látható jellemzője, és éles ellentétben áll más országok kulturális hagyományaival.

A sorozat egyik fordulópontján a karakter kifejezi, hogy ha nem rendelkezne a jelenlegi anyagi helyzetével, akkor az életkedve is eltűnne. Már nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy mindent a nulláról építsen újra.

Tudod, imádok egy igazi déli drámakirálynőt játszani... Imádom Tennessee Williamst, Flannery O'Connort, és azokat a női karaktereket, akik azt mondják: "Nem, nem, ezt nem tudom megcsinálni" - aztán mégis képesek rá. Így szeretek Victoriara gondolni: valójában sokkal erősebb, mint amennyire a nőies oldalának hangsúlyozása miatt mutatja magát. Én például nem vagyok biztos abban, hogy képes lennék a nulláról újrakezdeni - volt már benne részem -, de velem ellentétben Victoria tényleg nagyon-nagyon erős és ő képes lenne rá.

Amikor betöltöttem a negyvenet, anyukám bölcsen figyelmeztetett, hogy minden nőnek ebben az életkorban újra kell felfedeznie önmagát. Szavai mélyen megmaradtak bennem, és hálás vagyok érte. Valójában úgy vélem, hogy mindannyiunknak folyamatosan át kell alakítania önmagát, hiszen a kreativitás kulcsfontosságú a fejlődésünkhöz. Azért vagyunk itt, hogy tapasztalatainkon keresztül formálódjunk, és azzá váljunk, akik lenni szeretnénk. Victoriát és a Ratliff családot viszont egy olyan fordulat vár, ami örökre megváltoztatja az életüket. Minél sebezhetőbbnek tűnik Victoria, annál izgalmasabbá válik a helyzet. Vajon hogyan fog Timothy megbirkózni ennek a nőnek a kihívásaival? Hiszen rengeteg gyógyszert szed, nárcisztikus hajlamai vannak, és úgy tűnik, nem látja a világot a saját orránál messzebb. Egy elkényeztetett gyermek volt, egy dúsgazdag család szülötte. Mégis, amikor a tét igazán magas, felcsillan benne a déliekre jellemző kitartás. Képes bármit megtenni, hogy megküzdjön a nehézségekkel.

A Fehér Lótusz showrunnere, Mike White szerint az első két évad csak a bemelegítés volt a harmadik szezonhoz. Te is így látod?

Igen, pontosan így történt. Ez a sorozat a covid időszakában született meg. Mike egy olyan koncepciót keresett, amelyet egyetlen helyszínen, minimális számú színésszel lehet megvalósítani, így megfelelve a szigorú covid-forgatási előírásoknak. Fantasztikus ötlet volt, hogy az egész történetet egy szállodában játszódó rejtély köré építette, amelyben dúsgazdag, titkokkal teli karakterek bukkannak fel. Az ilyen típusú történeteket már gyerekkoromban is imádtam!

Az első évadban Mike egyszerűen beleszeretett az ötletbe, és Hawaii csodás tájain valósította meg álmait. A második évad, amely Szicíliában játszódik, már a korábbi tapasztalatok tökéletesítéséről szólt, azonban a harmadik évadban a kihívások új szintre emelkednek - és ez mindig óriási nyomást gyakorol az alkotóra. Valami olyan újdonságot kell bemutatnia, ami még sosem látott. Éppen ezért érthető, hogy Mike Thaiföldet választotta új helyszínül, hiszen a terület egyszerre rejtélyes, kockázatos és egzotikus. Thaiföld ideális háttér egy titkokkal teli narratívához, ráadásul a forgatás során minden nap egy újabb lenyűgöző élménnyel gazdagított minket.

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra, amikor Victoria karakterét életre keltetted?

Egy család tagjai egymást formálják, igaz? És amikor egy család része vagy... Szerintem anyának lenni, szeretni a gyerekeidet, és közben azt akarni, hogy a legjobb legyen nekik - ez az egyik legmeghatározóbb dolog tud lenni egy nő életében. De Victoria nem hagyja, hogy a gyerekei önmaguk legyenek. Mindenáron irányítani akarja őket, mert retteg attól, hogy elhagyják.

Soha nem tapasztaltam még ennyire intenzív anyaszerepet. Nem is sejtettem, mekkora ereje lehet egy anyának. A helyzet magától formálta az eseményeket, és így született meg az, amit végül a sorozatban láthattok. Jason hihetetlen energiával volt jelen, és közösen teremtettük meg a Ratliff családot. Az eredmény egyszerűen lenyűgöző lett, olyan dinamikus és élettel teli!

A legnagyobb kihívást egyértelműen a forróság jelentette. Folyamatosan tűző napon dolgoztunk, és a hőség szinte mindent áthatott. Amikor az ember bőrében érzi a hőséget, hajlamos lesz szétszórttá válni, elfelejteni a dolgokat, ugyanakkor valami furcsa módon nyitottabbá is válik. Emlékszem, gyakran megkérdeztem Miket: „Mit mondtam nemrég?” - ő pedig mindig visszakiabált valami vicceset. Ez teret adott annak, hogy Victoria - akit nem éppen a legracionálisabbnak ismertem meg a szobában - a gyászidőszakában még inkább elveszítse a fonalat. Egy olyan időszakot él meg, amikor legszívesebben el sem hagyná a négy falát. Igen, egy elegáns hotelben tartózkodik, de valójában a legnagyobb szüksége most a törődésre van - amit a családjától sajnos nem kap meg.

Nagyon élveztem ezt a Tennessee Williams által inspirált karaktert megformálni és ezt az archetípust bemutatni. Hiszen Tennessee Williams és a déli dráma - igazi specialistája annak, amikor valami kis ügyből óriási lesz - annyira amerikai dolog, nem? Egyszerre lehet totálisan röhejes, közben mégis drámai. És azt is érdekes volt bemutatni, ahogyan ezek a karakterek a végtelen szabadságukban szemlélik a világot. Mike White pedig zseniálisan írta meg ezt.

A családok olyan egyedi mikrokozmoszok, amelyek saját sajátos törvényeik szerint léteznek. Páratlan élmény volt megfigyelni, ahogy a dinamika alakul a különböző reakcióik mentén. Lachlan például szinte az anyja félelmeinek élő megtestesülése – ő testesíti meg Victoria rettegését az ismeretlentől. A szülők óriási hatással vannak gyermekeik életére, és mindannyian részben a szülők hatására, részben pedig saját válaszként formálódunk. Számomra ez rendkívül izgalmas volt, és színészként hatalmas örömöt okozott, hogy ezt a komplexitást életre kelthettem.