A bérlő nem teljesítette a bérleti díjat, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy eltávolítja a ház ajtajait és ablakait.
Franciaországban, mint sok más európai országban, télen tilos kilakoltatni a bérlőket, még abban az esetben is, ha jelentős bérleti díjhátralékuk van. Ennek ellenére Pas-de-Calais megyében, Észak-Franciaországban, egy bérbeadó megpróbálta kijátszani ezt a törvényt, és kényszeríteni a bérlőjét, hogy hagyja el az ingatlant. A bérbeadó drasztikus lépést választott: szándékosan lakhatatlanná tette a bérleményt, hogy megszabaduljon a bérlőtől – számolt be az odditycentral.
December 20-án egy munkáscsapat érkezett az ingatlanhoz, hogy nekiálljanak az ajtók és ablakok leszerelésének, azzal az indoklással, hogy újakkal váltják fel őket. Azonban a bérlők szerint a régi nyílászárókat csupán egy autóba pakolták, majd elhajtottak, így magukra hagyva őket a hideg időjárással és a betörések kockázatával, amely éjjel-nappal fenyegeti őket.
A bérlő, egy egygyermekes anya, a TF1 Info csatornának elmondta, hogy megpróbálta elérni a bérbeadót az eset után, de nem tudott kapcsolatba lépni vele. Mivel más lehetősége nem maradt, a nő kartonokkal barikádozta el az ablakokat és ajtókat. Azt állítja, hogy fél elhagyni az ingatlant, így az idejét teljes mértékben otthon tölti.
A francia média érdeklődésére a bérbeadó megerősítette, hogy ő maga távolította el az ingatlan ajtóit és ablakait. Kiemelte, hogy ezt a lépést kizárólag azért tette, mert a bérlő nem tartotta be a közöttük létrejött szerződés feltételeit.
- nyilatkozta a France Info hírcsatornának.
A Francia lakástulajdonosok szövetsége elmondta az újságíróknak, hogy megértik a főbérlő indokait, de hozzátették, hogy a bérlők kikényszerítésére használt módszer ettől még teljesen illegális. A bérlő a történtek után feljelentést tett, és most szociális lakhatási lehetőséget keres.