Újabb kedvező árú Teslák landoltak Magyarországon!


A megújult Tesla Model Y alapmodellje, amely lenyűgöző 500 kilométeres hatótávval büszkélkedhet, hazánkban 19 millió forint körüli áron érhető el.

Nemrégiben volt szerencsénk testközelből megismerkedni a Cybertruck vonásokkal megáldott faceliftes új Tesla Model Y-nal, mely első körben jól felszerelt, limitált szériás drága változatban, 25,3 millió forintos árcédulával vált elérhetővé Magyarországon.

Mostantól elérhetővé váltak a kedvezőbb árazású Model Y változatok a hazai piacon, így már 18,9 millió forintért is hozzájuthatunk egy új példányhoz.

Ezen összeg ellenében egy 5,9 másodperces 0-100-as gyorsulású, 201 km/h végsebességű, illetve 500 kilométeres hatótávú hátsókerék-hajtású példány vezethető haza.

A hátsókerekes, nagy kapacitású változat lenyűgöző teljesítményt nyújt: mindössze 5,6 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra, és egyetlen feltöltéssel akár 622 kilométert is megtehet. Az ára pedig 20,6 millió forinttól kezdődik.

A Performance verzió megérkeztéig a 21,7 millió forintos indulóárú összkerekes Long Range kivitel jelenti a csúcsot, mely 4,8 másodperces 0-100-as szintidejű szabadidő-autó egy töltéssel mintegy 586 kilométert képes megtenni.

Az általunk alaposan tesztelt Model Y kifutó változata még mindig kapható, amíg a készlet tart. A legkedvezőbb áron elérhető példányok ára 18,4 millió forinttól indul.

Related posts