Drasztikus lépést tettek, ilyen öltözetben nem megengedett a belépés.

A milánói Scala operaház új dress code-ot vezet be, amely szerint az idei nyártól kezdve tilos rövidnadrágban, ujjatlan felsőben, papucsban vagy strandruhában belépni a nézőtérre. A szabályszegők nem számíthatnak jegyár-visszatérítésre. Az intézkedést az operalátogatás méltóságának helyreállításával indokolják, ám sokan kétségeiket fejezik ki a szabályok betarthatóságával kapcsolatban. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója hangsúlyozza, hogy minden szabály akkor ér valamit, ha valóban érvényesítik is. Ezzel szemben Lukács András, a Harangozó- és Seregi-díjas koreográfus már régóta szükségesnek tartja az intézkedést, mondván: "végre valaki kimondta, hogy az operaház nem strand."

A milánói Teatro alla Scala friss döntése szerint a türelem helyett inkább a szigorúbb öltözködési normákra támaszkodik. Az operaház nem csupán a bejáratnál elhelyezett táblákkal, hanem a jegyvásárlás folyamatában is világossá tette, hogy mit vár el a látogatóktól: rövidnadrág, papucs, ujjatlan póló és strandruhák? Nos, azoknak, akik ezzel a stílussal érkeznek, búcsút inthetnek a belépésnek - visszafordítás jár, és sajnos a pénzüknek is búcsút mondhatnak.

A döntés mögött az a szándék rejlik, hogy visszaállítsák az operalátogatás méltóságát. Ez a szabályzat nem csupán egy múló ötlet: a Scala már 2015 óta kísérletezik hasonló kezdeményezésekkel Dominique Meyer vezetésével, de akkoriban nem sokan szenteltek figyelmet ennek. Most azonban úgy tűnik, hogy valóban elkötelezettek a változtatás iránt. Vagy legalábbis ezt sugallják.

De vajon mit gondol erről Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki a műfajban és a műfaj körüli szertartásokban is jártasabb, mint sokan, akik csak a harmadik felvonás után érkeznek meg. "Persze, tisztelni kell a műfajt - kezd bele Ókovács.

Valóban figyelemre méltó, hogy a Scala már négyszáz éve áll a zeneművészet élvonalában, és az európai kultúra szimbólumává vált. Ha valaki a világban jogosan bevezethet ilyen szigorú szabályokat, az kétségtelenül a Scala. Ez nem csupán egy egyszerű kortárs operaelőadó helyszíne; ez A Scala, hatalmas betűkkel, elismert presztízzsel. A világ legkiemelkedőbb operaházai között biztosan megtalálható, és valószínűleg az élen áll.

A hagyomány tehát adott. De mi a helyzet a gyakorlatban? A főigazgató véleménye szerint ezek a szabályok rendkívül nehezen érvényesíthetők. "Hogyan is néz ki mindez a valóságban? Ki fogja meghatározni, hogy egy nadrág már túlságosan rövid, vagy hogy egy miniszoknya meddig elfogadható, ha néha akár rövidebb is, mint egy rövidnadrág? És mi a helyzet a papucskérdéssel? Milyen kategóriába esik egy papucs? Bizonyára léteznek olyan prémium kategóriás papucsok, amelyek esztétikailag felülmúlják az átlagos bőrcipőt."

Ókovács szerint minden szabály csak annyit ér, amennyit érvényesíteni tudnak belőle. És abban erősen kételkedik, hogy a Scala személyzete ezt konfliktusmentesen végre tudná hajtani. "A belépésnél meg sem tudják nézni, kin milyen lábbeli van, ha harmincan próbálnak bejutni egyszerre, azonos ültetőnél. Az operaházak nézőtere hatalmas, a Scalában is csaknem kétezren ülnek le egy este."

Az Indexnek adott interjújában Lukács András, Harangozó- és Seregi-díjas koreográfus kifejtette, hogy a döntést jónak ítéli meg, és teljes mértékben támogatja. Ráadásul már régóta szükségét érzi ennek a lépésnek. "Végre! Már 10-15 éve észleltem, hogy a bécsi operában is, amióta az utazás fellendült, egyre több turista érkezik, és ez a színházak világában is egyértelműen megmutatkozik."

A közönség jónéhány tagja már turistaként érkezik, de ez nem indokolja, hogy papucsban és hátizsákkal lépjenek be egy színházba.

A koreográfus véleménye szerint az operaház nem csupán egy előadóterem, hanem egy igazi kulturális szentély is.

Egy operaház olyan, mint egy szentély, ahol a kultúra és a művészetek találkoznak. Az épület nem csupán kövek és falak összessége, hanem történelem és emlékek tárháza. Az előadások minden egyes hangja, minden színpadi mozdulat egy-egy darab múlt, amely életre kel a nézők szemében. Az öltözködés is ennek a hagyománynak része: nem szükséges estélyi ruha, de egy elegáns hosszúnadrág, egy szép ing, vagy egy légies nyári ruha már elegendő ahhoz, hogy megtiszteljük ezt a különleges élményt. Az öltözetünk is tükrözi a pillanat varázsát, és hozzájárul ahhoz, hogy a színház világában igazán otthon érezzük magunkat.

A példák nemcsak a művész világából jönnek: Olaszországban a templomokban is előírás, hogy nem lehet bemenni sortban vagy miniszoknyában, és ezt a kulturális elvárást sokan a színházakra is kiterjeszthetőnek tartják.

Lukács András nem tekint vissza nosztalgiával a frakkos időkre, de kiemeli, hogy a viselet nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem közösségi kérdéseket is felvet. Az operába látogatás nem pusztán egyéni élvezet, hanem egy közös rituálé, ahol a hanyagabb öltözet disszonáns hatást kelthet, és mások számára is zavaró lehet. Ez különösen igaz a nyári melegben, amikor a közönség közelsége miatt még inkább felértékelődik az ápolt és elegáns megjelenés jelentősége.

Saját szememmel tanúja voltam már hátizsákoknak és bermudáknak a nézőtéren. Számomra ez elfogadhatatlan. Egy egyszerű fehér ing és hosszúnadrág elegendő ahhoz, hogy kifejezzük a tiszteletünket – nem a fényűzés, hanem a figyelmesség az, ami igazán számít.

Dresszkód: Európa és Ázsia stílusai A dresszkód kérdése nem csupán milánói szinten merül fel. Ókovács tapasztalatai szerint Európában és Ázsiában is markánsan eltér a megközelítés. Bécs például egy laza, megengedő atmoszférát teremt: itt bár nem a farmerok divatja dominál, az öltönyt sem követelik meg. Berlinben a laza elegancia a jellemző, ahol a választék széles spektrumon mozog, lehetőség van a szabadabb öltözködésre. Az angliai Glyndebourne Fesztivál viszont egy külön világot teremt: itt a fekete csokornyakkendő viselése egyfajta hagyomány, és a piknikkosár kötelező kiegészítő, amely a rendezvény különleges hangulatát emeli. Ezzel szemben Bayreuthban a dresszkód kevésbé szigorú, pedig a nézők ott is a szabadban töltik a szünetet, éppen ezért a hely szelleme egészen más. Az öltözködés tehát nem csupán ruhák kérdése, hanem a kultúrák közötti különbségek és hagyományok tükröződése is.

Ázsia más dimenziót ad a dolgoknak. "Úgy vélem, a telefonhasználat itt sokkal súlyosabb gond, ráadásul tiszteletlenségnek is számít. A hostessek erős lézerpointerekkel irányítják a figyelmet a rendre, és már több helyen is szemtanúja voltam ennek. Legutóbb Tajvanon tapasztaltam, hogy a taps visszafogottabb volt, mivel a nézőtéren sokan fél kézzel próbálták meg tapsolni a ritmust, ami nyilvánvalóan nem működik... Tokióban és Kínában az öltözködés nem kap hivatalos irányelveket, de ennek ellenére ez nem is szükséges. Bár nem mindenki érkezik nyakkendőben vagy estélyi ruhában, strandpapuccsal senki sem lép be az operába."

Kulturális reflexió, amely továbbra is érvényes. Ennek ellenére a ház tele van élettel. Ráadásul nincs ebből vitás helyzet, ezért úgy vélem, hogy egy szabályzatot nem szükséges mindig szó szerint értelmezni; hatása lehet anélkül is. A kifüggesztett milánói tábla inkább egy kulturális iránymutatás vagy jelzés, és talán példaként is szolgálhat. Azonban senki sem fog mérésekkel bíbelődni, mert az méltatlan lenne, és kivitelezhetetlen is.

A magyar helyzetek kapcsán megosztotta, hogy előfordult már néhány eset, amikor egy néző öltözködése másokban ellenérzéseket váltott ki. Ezek azonban nem konkrét összetűzések voltak, hanem inkább levelek, amelyeket más nézők küldtek.

Az élet során mind az esküvők, mind a temetések esetében létezik egyfajta öltözködési norma, amelyet érdemes figyelembe venni. Bár nem kötelező a dresszkód betartása, mégis minden korszakban kialakul egy elfogadott stílus, amelyet a közösség többsége elfogad. Azok, akik eltérnek ettől a normától, gyakran kényelmetlenül érzik magukat, és ez a tapasztalat tanulságul szolgál mindenki számára, beleértve őt is. Az önfegyelem és a társadalmi elvárásokra való figyelem kulcsfontosságú, hiszen ezek segítenek abban, hogy harmonikusan illeszkedjünk környezetünkbe.

De nem riadnak vissza a fiatalok ettől? "Olyan műfajokat hozunk el, mint a klasszikus balett és az opera, amelyek manapság nehezen megközelíthetők. Ezek időigényesek és komoly koncentrációt igényelnek, de sajnos ezek nem a mai világ trendi fogalmai" - mondja Ókovács. Hozzáteszi, hogy "a jegyárak, a sok közreműködő miatt, igencsak megemelkedtek - nálunk és máshol is -, és most még egy öltözködési szabályt is hozzácsatolnánk, ami egy divatbemutatóval párosul?"

A főigazgató véleménye szerint célszerűbb lenne inkább finoman módosítani a hagyományokat, mintsem merev szabályrendszereket létrehozni.

Egyszer, a varázslatos Párizs utcáin, egy középkorú férfi ült előttem, aki a Lazio 8-as számú mezét viselte.

Ókovács emlékeztetett arra, hogy egy Richard Strauss-művet néztek, amely nem éppen a legkönnyedebb darabok közé tartozik, és az úr, akiről szó van, nem csupán egy véletlenül betévedt néző volt, hanem a zene láthatóan jól ismert ismerője. "Azt tapasztaltam rajta, hogy szinte felforrósodott - nyári, júliusi előadás volt, kint a hőség tombol, míg bent a klimatizált nézőtéren más a légkör, így ő itt érezte magát a legjobban. Nem mellesleg, a nézőtér magasan, a sokadik karzaton helyezkedett el, nem éppen a legelőnyösebb helyen, és nem szabad elfelejteni, hogy egy épület is nagyban befolyásolja a látogatók felkészültségét. A párizsi Bastille egy hatalmas betonépítmény, míg a mi csodálatos Ybl-palotánk, a díszes csilláraival és freskóival, teljesen más élményt kíván meg a közönségtől, mint egy puritán színházi tér. Ugyanakkor a harmadik emeletre vezető lépcsőházunk sem idézi meg a drágább helyek neoreneszánsz szépségét. Így tehát a környezet összefüggései rendkívül összetettek."

Szentpéterváron az emberek különleges figyelmet fordítanak a megjelenésükre, ám a város hangulata inkább konzervatív, hasonlóan Moszkvához. Ezzel szemben London egy igazi olvasztótégely, ahol a legkülönfélébb stílusok keverednek, és ahol még a legklasszikusabb óraláncos öltözet is megjelenhet.

New Yorkban pedig a saját szememmel láttam, hogy a Metropolitan legdrágább helyein - elöl, a zsöllyében, ahol horribilis árak vannak - két-három hölgy a helyén cserélte át a hótaposó csizmáját magassarkúra. Aznap valóban esett hó, nyilván mi is mind ázott cipővel ültünk bent, de a hölgyek nem a ruhatárban vagy a mellékhelyiségben oldották meg ezt a váltást, hanem a székükön. Volt váltócipőjük, rendben, ez is mutat valamit - de hát ott elöl, a színházban.

Máskor viszont lehetünk megértőek, hiszen ha egy turista például a délutáni épülettúrán kap kedvet egy előadás megtekintéséhez, nem biztos, hogy két órán belül tud öltönyt szerezni. Nem állítom, hogy stílustanácsadó lennék, de a tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a hölgyek esetében egy blúz vagy top, esetleg blézer, valamint hosszú vagy koktélruha a nyári viselet ideális. A férfiak számára pedig a zakó a megszokott választás, amely nyáron gyakran világosabb árnyalatokat ölt. Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, úgy vélem, hogy 2025 nyarán is minden rendben lesz.

Ókovács szerint se legyen strandpapucs, de ez nem létező probléma. "Nem kell szabályozni azt sem, milyen anyagú legyen a zakó, vagy hogy van-e nyakkendő. A szmoking már kikopott. A frakkról lassan már nem is tudják, micsoda. Akinek még van, esetleg fekete propellert húz hozzá, és pincérnek nézik.

Az Operaház 2022-es újranyitási estéjén a dresszkód, ami a fekete nyakkendőt, azaz a szmokingot kívánta meg, igencsak vegyes fogadtatásra talált. Sem a drága éttermek, sem pedig a kakasülő nem igazán vette figyelembe ezt az elegáns elvárást. Végül is, a közönséget beengedtük, hiszen mi nem egy hivatal, hanem a nézők élményéért vagyunk itt. Így hát ott és akkor elengedtük a formális öltözködés kérdését, és a szívünkre hallgattunk.

Beszéljünk egy kicsit a praktikus szempontokról is. Az Opera igazgatója hangsúlyozza, hogy a világ folyamatosan változik, és például abroncsos szoknyában szinte lehetetlen lenne a modern női mosdó használata. Egy zsakettes úr számára pedig a feszengés sokkal nagyobb kihívást jelentene, mint amennyit egy lenyűgöző előadás élménye ellensúlyozni tudna. Míg egy mai zakót könnyedén le lehet venni, ha a helyzet megkívánja, addig a régi viseletek esetében ez nem ilyen egyszerű, és a nadrágtartó használata kifejezetten problémás helyzetekhez vezethet.

A Scala esetében a végső cél nyilvánvalóan nem az, hogy mindenki úgy tűnjön, mintha egy régi divatlapból lépett volna elő. Sokkal inkább arról van szó, hogy a vendégek befogadó állapotba kerüljenek, hogy átélhessék a 2-300 művész egyedi és megismételhetetlen összjátékát, amelyben a hangzásban nem található digitalitás, csupán a "humán analógia" varázsa. Ez az élmény manapság leginkább az operaházak falai között élhető át, ezért fontos, hogy a figyelmet ne a papucsok vagy miniszoknyák tereljék el a lényegesről.

Az opera ugyanis nem kosztümkiállítás, hanem élő, összművészeti tapasztalat. Az ajtó pedig ne szűrő legyen, hanem kapu. Lehetőleg nyitva.