Dunakeszin különleges toborzási esemény zajlik, ahol rendőrkutyákat keresnek. Az újonnan kiválasztott ebek nemcsak a bűnüldözésben segédkeznek, hanem a kiképzés során a lövészeti készségeket is elsajátítják. Ez a program lehetőséget ad arra, hogy a helyi

Főként német és belga juhászkutyák, illetve ezek keresztezett változatai várják új otthonukat, de szívesen fogadunk más kutyafajtákat is.
A rendőrség bejelentette, hogy 2025. május 12-én 9 és 12 óra között kutyakiválasztási eljárást szervez a szolgálati kutyák utánpótlása érdekében. Az eseménynek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelye ad otthont (2120 Dunakeszi, Repülőtéri utca 3.). A rendezvényre olyan kutyák jelentkezését várják, akik megfelelnek a meghatározott kritériumoknak – olvasható a rendőrség hivatalos weboldalán.
Ezek között szerepel, hogy az ebnek 12 hónapot be kell töltenie, oltott, azonosítóval ellátot és féreghajtáson is átesett kutyának kell lennie és a tervezett szolgálati feladathoz szükséges képességekkel, készségekkel, temperamentummal és pszichikai tulajdonságokkal is fontos rendelkeznie. Ezen kívül vizsgálják majd a kutyák lőfegyverből származó hanghatásra adott reakcióit is.
A további feltételek részleteit itt találják, kattintson a hivatkozásra az információk megismeréséhez!
A kiválasztási folyamattal kapcsolatos részletes információkat hétköznapokon, reggel 7:30 és délután 1 óra között, a +36-1/441-1981 vagy a 24-474 (BM) telefonszámokon lehet igényelni az érdeklődők számára.
A kiválasztási eljárásra történő jelentkezés a [email protected] e-mail címen történik.