Szörényi Levente véleménye szerint Bródy László kárt okoz az ő közös életművükben.

Induljunk el egy különleges úton: szeretetteljes üdvözlet a nyolcvanadik születésnap alkalmából!

- Nos, ez már szinte lényegtelen a méretet tekintve.

- Igen? Félelmetes, vagy hogy viszonyulsz ehhez a számhoz?

- Nem csupán ehhez a dologhoz van saját viszonyom, hanem általánosságban is az új évhez és a karácsonyhoz. A családunkban ugyanis kétszer ünnepeltük ezeket az alkalmakat, mert nagymamánk, Lozovics Mária, pravoszláv vallású volt, és az ő tiszteletére tartottuk meg az ünnepeket.

Rendszeresen meg szokta ünnepelni a születésnapokat?

Régen, az Illés zenekar tagjaként kialakult egy különleges hagyomány: ha valaki szeretett volna ünnepelni, annak valami meglepetéssel kellett készülnie. Most ezt a szokást családi körben egyesítettük a húsvéti összejövetellel, és később egy vendéglőben is szeretném megvendégelni őket. Az ünnep napján pedig talán a falusi barátaimat is meghívom egy jó kis beszélgetésre.

Az ilyen kerek évfordulók mindig előhozzák bennem a reflexiók vágyát. Elgondolkodom a múlton, az elért eredményekről és az utamon szerzett tapasztalatokról. Vajon mit tanultam az évek során? Milyen változásokon mentem keresztül? Ezek az alkalmak remek lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit megálljunk, és átértékeljük az életünket.

Az idő múlása rendjén való dolog, hogy az ember hajlamos keresgélni valamit, ami éppen eltűnt – mint például a zoknim párja, ami most éppen hiányzik. Közben azonban felfedezek más érdekességeket, amelyek elterelik a figyelmemet. Jelenleg egyfajta rendezgetés zajlik körülöttem, különböző szempontok alapján.

- Előkerülnek régi emlékek?

- A nagy részük azért nincs elrejtve, mert amikor elhunyt az anyánk és eladtuk a lakását, akkor rengeteg dolog maradt hátra, mert ő mindent elrakott. Részben dolgom is, mert az irodánk elhatározta, hogy akkor az évforduló kapcsán létrehozunk egy fényképes albumot. Nemrég a kezembe került egy kép, amelyen a két legjobb barátommal vagyok, egyikük mutatott be Illés Lajosnak úgy, hogy nem ismerte, csak brahiból odament hozzá a grundon. A másikuk disszidált Dániába, Koppenhágába '65 szeptemberében, karácsonyra kaptam tőle egy elektronikus gitárt. Van egy fényképem 1966-ból, amint azon játszom a Még fáj minden csókot.

- Ha már emlékezünk... Tudja mikor volt az a pont, amikor tudta, hogy biztos nem orvos lesz, hanem zenész?

- Nem csupán orvos, hanem sebész! Amikor eltávolították a vakbelem, azt hittem, hogy ez egy pofonegyszerű dolog, ezért fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a pályát választom. Másrészt a polgári családokban elvárás volt, hogy a gyerekek komoly hivatást válasszanak, hiszen a zenélés nem számított igazán "rangos" foglalkozásnak. De ki tudja? Talán végül Szabolccsal, akivel együtt tanultunk hegedülni, egy szimfonikus zenekarban fogunk zenélni.

- Vagy ha az a bizonyos érettségi igazán jól sikerül, akkor mostantól Dr. Szörényi néven emlegethetjük önt.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Lehetséges, de amikor ezt a témát érintjük, mindig felmerül, hogy valójában kedvezőbb lett a helyzet ezen a módon.”

Emlékszik arra a pillanatra, amikor Ön is hasonlóképpen vélekedett?

A családi zenei örökségen túl a szobi iskola 1956-tól kezdődően, valamint az ott alapított mandolinzenekar gyakorlatilag végleg a pengetős hangszerek világába sodort.

Aztán beköszöntöttek a Ki mit tud? versenyek és a Táncdalfesztivál varázslatos pillanatai. Hogyan éltem meg ezt az új világot, ahol a hírnév és a sztárrá válás egy szempillantás alatt megváltoztatta az életem? Az elején izgalommal teli voltam, minden egyes fellépés egy új kihívást jelentett, és a közönség szeretete hihetetlen energiát adott. Ugyanakkor a hirtelen jött ismertség sokszor félelemmel is eltöltött; a nyilvánosság előtt élni mindig is komoly felelősséggel jár. De az élmények, a találkozások és a zene iránti szenvedélyem mindent felülírt. Ez egy különleges utazás volt, tele tanulságokkal és felfedezésekkel.

A Qualiton gondozásában megjelent lemezen Németh Lehelt kísértük, aki a zenekarnak a Mediterrán nevet adta. Ezzel beneveztünk az első Ki, mit tud?-ra, de sajnos hamar kiesettünk, még az elején. Nem azért, mert gyengék lettünk volna, hanem mert dzsesszes hangzásunk nem találta meg a közönség tetszését abban az időben. A '66-os Táncdalfesztivál után viszont kaptam egy meglepő levelet a televíziótól. Az üzenet így kezdődött: "Szörényi elvtárs, miután láttam önt a képernyőn, kénytelen vagyok elismerni Darwin tanítását, miszerint az ember a majomtól származik." Ez a megjegyzés hatalmas ösztönzést adott számomra, és azt mondtam magamnak: "Figyelj, pajtás, most megmutatom, milyen majom vagyok!"

- És valóban megmutatta! Úgy tudom, az Illés zenekar egyik szegedi fellépésén még lovas rendőröket is be kellett állítani, hogy megfékezzék az őrjöngő tömeget.

Az újszegedi szabadtéri színpadon az Illés egy felejthetetlen koncertet adott az ORI rendezésében. Míg a zene belemerült a légkörbe, hirtelen egy lovasrendőr vágtatott felénk a színpadra. A rendőrök jelenléte nem volt véletlen, hiszen a kerítésen kívüli fiatalok rendbontását igyekeztek megakadályozni. Ám az a lovas, akit senki sem várt, valahogy mégis felkeltette a közönség figyelmét, és a szegedi öregek még ma is emlegetik, ahogy a fiatalok hirtelen kifütyülték őt. A rendőr leugrott a lóról, és hozzám lépett, hogy rendre utasítson, de én gyorsan a színpad szélén álló felügyelőnkhöz, a korábbi ÁVO-s, Fényes elvtárshoz irányítottam. Ő végül sikeresen eltanácsolta a zavaró rendőrt, így a koncert zavartalanul folytatódhatott.

A hatalmas sikerek után következett a megtorpanás; a BBC interjú következtében nem tudtak fellépni Budapesten, majd végül az Illés is feloszlott. Közben felmerült benne a gondolat, hogy talán itt az idő, hogy véget vessen a karrierjének?

A BBC interjú volt az a bizonyos szikra, amely végül lángra lobbantotta a helyzetünket, de nem szabad elfelejteni, hogy már előtte is komoly erők dolgoztak azon, hogy szétzilálják a csapatunkat. A Budapestről való kitiltás hátterében az húzódik meg, hogy Aczélék, amikor meghozták a betiltásról szóló döntést, a mi jó barátunk, Keszler Pál, aki az ORI vezetője volt, úgy döntött, hogy a mátyásföldi szovjet főparancsnokságra megy, hogy feljelentse a minisztériumot. Keszlernek nem állt érdekében, hogy mi csendben maradjunk, sőt, kifejezetten az volt a célja, hogy a zenekarunk további sikereket érjen el, hiszen akkoriban éppen virágzott a karrierünk. Így történt, hogy végül csak Pesten nem léphettünk fel. Ekkor jutott eszembe, hogy olyanok voltunk, mint az ötvenes években a fővárosból eltiltott nők, akiket vidékre küldtek, hogy megakadályozzák, hogy a nyugat rálásson a szocialista társadalom valóságára.

Volt-e már olyan pillanat az életében, amikor elgondolkodott azon, hogy új irányt vegyen?

- Ez nagyon érdekes dolog, mert amikor a Balassa zenekarban játszottam, még az Illés előtt, a társaim egyike-másika szerződést kötött nyugatra vendéglátózni. Ők aztán ostromoltak levélben, hogy menjek én is ki legalább egy évre, 1000 márka a gázsi és Mercedes-szel tudok hazajönni. De ha akkor elfogadom ezt az ajánlatot, akkor nincs Illés zenekar. Azt gondolom egyébként nem emigráltam volna akkor sem, ha elfogadom.

Nézzünk egy izgalmas fordulatot István, a király történetében! Varga Miklós nemrégiben felfedte, hogy az Önök által alkotott szerzőpáros eredetileg őt álmodta meg a film főszerepére, ám Koltay Gábor végül más színészt választott.

Ráadásul nem ő volt az egyedüli! Sebestyén Márta, aki Koppány lányának dalát adta elő, helyett egy magas, modellalkatú hölgyet választott. Egyébként az István film nem éppen a legjobb, hogy finoman fogalmazzak, de legalább sikerült megörökítenie a királydombi előadást.

Milyen okok állnak a háttérben, hogy az István című zenemű kiemelkedő népszerűségnek örvend a szerző számos alkotása közül?

- Mert ez volt az első. Amikor az egyik barátom nagymamája értesült a darabról, amely Szent István életéről szól, azonnal feltette a kérdést: "Lehetséges ez?" Ebben a kérdésben minden benne rejlik. Volt, aki pozitívan reagált arra, hogy végre Koppányt is elővettük. Később kiderült, hogy a pártvezetés valójában azért engedte meg a bemutatót, mert azt remélték, hogy Kádár politikai domesztikálása az István által valósul meg. Őszintén szólva, ha én ezzel a háttérszándékkal indultam volna neki, akkor ez a darab valószínűleg sosem született volna meg. Emellett az is lényeges, hogy ez egy klasszikus operai felépítésű mű, amely zenei egységet képvisel, így a dalokat a közönség könnyedén meg tudta jegyezni.

- Szerzőtársa, Bródy János, aki talán élete leghosszabb emberi kapcsolata. Hogyan írná le az önök kettősét?

Hívjuk inkább szerzőinek... de egyébként is, egy egyszerű kérdésre egyszerű válasz adható: az életmű ott fekszik előttünk.

- De azért volt benne némi hullámzás is.

- A mai napig hullámzik a ladik és egyre inkább. Csakhogy én egyedül maradtam benne, mert ő évekkel ezelőtt kiszállt. Egy korábbi interjúban kénytelen voltam kijelenteni, hogy ő veszélyezteti ezt az életművet a teljesen egyoldalú partizánkodással. Talán ezt mondtam. Az embereknek csak egy részét érdekli, körülbelül egy sportcsarnoknyi embert, hogy most mi a véleménye erről, arról vagy amarról, főleg politikai értelemben. Én meg ugye ritkán szólalok meg és akkor kénytelen vagyok elviselni kérdést.

Beszéljünk hát a zene mellett felsejlő másik szenvedélyéről, a borászkodásról! Még mindig ellátogat a birtokra, hogy részt vegyen a metszési munkálatokban?

- Nem csak segíteni, hanem valóban metszeni. Az októberi kézoperációm után rájöttem, hogy ez jótékony hatással van rám. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a régi, korai metszőollók nem kímélték a jobb kezemet, és ez is hozzájárult a problémáimhoz. Szerencsére már évek óta egy akkumulátoros metszőollóval dolgozom, de vigyázni kell, mert ha az ember elvágja a feszítőhuzalt és nem figyel, könnyen bajba kerülhet. Mégis, a szőlőmunkát a szívem csücske, és amíg az erőm engedi, nem szeretném abbahagyni. Mert ez az, ami igazán feltölt és lendületet ad a mindennapokhoz.

Melyik évjárat a legkiemelkedőbb a Szörényi borok között?

- Hát, ezt most így nehéz megmondani, de itt a konyhámban a falon egymást érik a pilisszántói oklevelek. Igaz, hozzátartozik, hogy nem kunszt egy Pilis-környéki területen Balaton felvidéki borral jeleskedni.

- Említette a kézműtétet. Amikor ősszel találkoztunk, még be volt kötve. Meggyógyult már?

Jelenleg folyamatban van a felépülés, és fokozatosan javul a helyzet. Nem szeretném megnehezíteni a dolgokat, de nem is fogom elengedni. Emlékszem, volt egy időszak, amikor két hétig gipszben kellett élnem, de most már itt az ideje, hogy elkezdjem mozgatni, ahogy a gyógytornász is javasolta.

Képes gitározni, vagy egyáltalán van még kedve hozzá?

- Nem, egyáltalán nem. Az Illés 60-on még elpengettem, de azt is tulajdonképpen Szabolcs emlékére tettem meg, hiszen ő elment novemberben. Egyébként elő sem veszem a gitárt. Játsszon más, vannak elegen.

A veszteségek tapasztalata révén az elmúlás gondolata talán mélyebb értelmet nyer, és erősebbé formálhat minket. Ahogy a fájdalom és a hiány érzései átjárják életünket, úgy a megértés és az elfogadás is közelebb hozhat a saját létezésünk végességéhez. Az ilyen élményekkel gazdagodva talán képesek vagyunk újraértelmezni az élet értelmét, és a veszteségek által felfedezett bölcsességgel felvértezve léphetünk tovább az úton.

- Én nagyon beszari gyerek voltam, nem szerény, hanem tényleg visszahúzódó, riadt arcú. Gyerekkori fényképeken lehet is látni ezt a riadalmat, amit egyébként a muzsika oldott fel, mert a muzsikában nem lehet óvatoskodni, vagy jól csinálod vagy nem csinálod. Szóval én így kezdtem, aztán hosszú-hosszú évek teltek el, amíg egy mondatot el mertem mondani egy interjúban, végül a közönség előtt, a színpadon átváltozott az egész. Mostanra már bátrabb vagyok, igaz nem forradalmár típus, de a kérdésére a lényeg, hogy én nem foglalkoztam igazán soha az elmúlás gondolatával, nem sokkolt ez soha. Nem jó, ha az ember ilyen impulzusokat ad az idegrendszerének, mert akkor a hatása alá kerül.

A másik jelentős szenvedélye a régészet. Jövőbeli régészek és történészek mit találnának, ha felfedeznék az Ön életének nyomait? Milyen titkokat és történeteket szeretne, ha átörökítenének?

- Igazán az már megvan, van egy zenetörténész, Kiss Eszter Veronika, aki írt már rólam egy tanulmányt Szörényi és Erkel összehasonlítása témában, amit a Magyar Tudományos Akadémián fel is olvasott. Persze most, hogy rendezgetem a dolgaim, eszembe jut, hogy ha mégis el kell menni, akkor úgy hagyjak itt mindent, hogy abból kiderüljön a múlt, a családunk története. Ezt anyámtól örököltem, ő például, ha talált egy újságcikket Gmundenről, az osztrák településről, ahol születtem, azt is eltette.

Még mindig az impozáns Holdvilágárok ásatásain munkálkodik?

- Az két-három éve a részünkről leállt és átadtuk a Pázmány Péter Egyetemnek, mert nekik sokkal komolyabb hátterük van.