Tapasztó Orsi: Az a rendszer, amelynek a feladata az volt, hogy a fiamra vigyázzon, sajnos őt is súlyosan bántalmazta. Ezt a fájdalmat pedig egy életen át magával kell cipelnie a lelkében.
A gyermekvédelmi rendszer súlyos krízishelyzetben van: a bántalmazás áldozataiként élő gyerekek számára nincs biztonságos menedék, ahonnan elmenekülhetnének a családi erőszak elől. Több szakember osztotta meg tapasztalatait Tapasztó Orsival, aki örökbefogadó szülőként személyesen is érzi ennek a problémának a súlyát. Milyen felelőssége van az államnak azokkal a gyermekekkel szemben, akik az intézményekben szenvedtek el bántalmazást? Hogyan befolyásolja ez a helyzet a mentális egészségünket, és milyen lépéseket tehetnénk a javulás érdekében? Ezekről a fontos kérdésekről beszélgettünk az influenszerral, aki megosztotta velünk, miért csatlakozott a gyermekvédelmi digitális polgári körhöz, és milyen tapasztalatokat szerzett eddig ezen a platformon.
A nyilvánosság előtt aktívan részt vállal a gyermekvédelmi problémák beszédtémájában: 2024 elején ő volt a motorja annak a tömeges influenszertüntetésnek, amely a bicskei gyermekotthonban történt események után robbant ki. Emellett szeptember végén is felszólalt a gyűlöletpolitika ellenes demonstráción, ahol a gyermekellátó rendszerben élő fiatalok sebezhetőségéről osztotta meg gondolatait, különös figyelmet fordítva a Szőlő utcai ügyre, amely újra rávilágított a problémák súlyosságára. Sokan úgy vélik, hogy ezek a megdöbbentő esetek csupán a probléma felszínét képezik. Összességében mit árul el a gyermekvédelem jelenlegi helyzete a társadalom számára?
A gyermekvédelem területén dolgozók véleménye szerint a jelenlegi rendszer már teljes mértékben válságos állapotba került.
Jelenleg ott állunk, hogy a gyerekek bántalmazó családjaikból való kiemelése sajnos nem lehetséges, és ezáltal nem tudunk rajtuk segíteni.
Sok szakembertől érkezett hozzám visszajelzés és üzenet, amelyekből kiderül, hogy a "fentről" jövő utasítások szerint eltiltják őket attól, hogy problémáikat jelezzék, például családsegítőként. Természetesen ezek az információk nem hivatalos forrásból származnak, ahogy sok más is, amit a gyermekvédelem működéséről tudunk; a szakemberek, akik mernek megszólalni, gyakran nem vállalják a nevüket vagy a személyazonosságukat, így nehéz bármilyen bizonyítékot szerezni. Lehet ezt úgy is értelmezni, hogy rosszindulatú pletykák terjednek, de ha előkerül egy-egy botrány a Szőlő utcából vagy a pécsi kórházban három éve örökbefogadásra váró kisfiú esete, a tények azt mutatják, hogy ezek az információk nem légből kapottak.
Mi az oka, hogy névtelenségben maradnak? A félelem?
A megfélemlítés mértéke elképesztő. Emlékszem, egy alkalommal a gyámhivatal vezetője titokban keresett meg. Amikor végre személyesen találkoztunk, megosztotta velem, milyen nehéz helyzetben vannak a beosztottjai. Elmondta, hogy a stressz és a nyomás milyen fizikai tüneteket okoz náluk, és hogy sokan végül feladják a szakmájukat.
Nem csupán a munka nehézsége miatt van ez így – bár kétségtelenül az is kihívást jelent. Sokkal inkább arról van szó, hogy az emberek nem tudják feldolgozni azt a kognitív disszonanciát, amit a rendszer generál számukra. Az a frusztráló érzés, hogy nem tudnak segíteni, mert egyszerűen nem áll rendelkezésre a szükséges lehetőség, mélyen megzavarja őket.
Örökbefogadóként mélyen belelátok a gyermekvédelem világába, és ez a személyes tapasztalat különleges perspektívát ad számomra. Az örökbefogadás folyamata nem csupán jogi lépéseket jelent, hanem egy érzelmi utazást is, amely során megismerem a gyermekek igényeit, félelmeit és vágyait. A gyermekvédelem területén azt tapasztaltam, hogy bár sok jó szándékú intézkedés létezik, a rendszer gyakran túlzottan bürokratikus, és néha az egyéni történetek háttérbe szorulnak. Az örökbefogadott gyermekek támogatása érdekében fontos lenne, hogy a szakemberek még inkább figyelembe vegyék a személyre szabott megoldásokat, hiszen minden gyermek egyedi, és a szükségleteik is különbözőek. Az én tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a szeretet és a megértés kulcsszerepet játszik abban, hogy a gyermekek valóban otthonra találjanak.
2018-ban, amikor mi is a szívünkből örökbe fogadtunk, még teljesen naivan vágtunk neki az útnak, mintha minden a legszebb színben tündökölne előttünk. Akkor még nem sejtettük, hogy a gyermekvédelmi rendszer árnyoldalai, mint a titkos csontvázak, lassan, de biztosan napvilágra kerülnek. Visszatekintve, olyan érzés, mintha egy rózsaszínű lencsén keresztül szemléltük volna az eseményeket. Fogalmunk sem volt például arról, mit jelent a hospitalizált állapotú gyermek, és hogy ez az elhanyagoltság köntösében érkezik. Ma már, a téma társadalmi diskurzusának, és a médiában való megjelenésének köszönhetően sokan tisztában vannak ezzel. A kisfiam is hosszú időn át mutatta ennek a nehéz állapotnak a jeleit.
