Valóban káros lehet, ha valaki rendszeresen ropogtatja az ujjait?
Vannak, akik számára a zene igazi élvezet, míg másokat az őrület határára sodor. De a lényeg, hogy vajon valóban ártunk-e az ízületeinknek, amikor ropogtatjuk az ujjainkat? Ez a kérdés sokakban felmerül, és érdemes alaposabban utánajárni.
Képzeljünk el egy teljesen hétköznapi jelenetet: valaki a munkahelyén, a számítógép előtt ülve, hirtelen elkezdi ropogtatni az ízületeit. A hangok egyre hangosabbá válnak, és az egyik kolléga, akinek már a második térdropogás is sok, végül nem bírja tovább, és udvariasan, de határozottan megkéri, hogy hagyja abba, mert ez a zaj neki kifejezetten kellemetlen. Ilyenkor általában a ropogtató személy a megjegyzést humorral próbálja elütni, és talán még egy kis nevetést is generál, hogy enyhítse a feszültséget. Az optimális esetben ezzel véget is ér a dolog, de előfordulhat, hogy a helyzet eszkalálódik, és a kollégák között egy egészségügyi vitába torkollik a dolog, ahol az ízületek ropogtatásának jótékony és káros hatásait latolgatják.
Utóbbinak jó táptalaja, hogy több kutatást is végeztek a témában, és az orvosok végül arra jutottak, a roppanó hang az ízületi folyadékban lévő kis buborékok robbanásából ered. Ezt a folyamatot leginkább ahhoz lehet hasonlítani, mint mikor egy rágógumit addig fújunk, amíg az ki nem durran. Ezeknek a gázbuborékoknak nagyjából 20-30 percbe telik újra kialakulni, ezért is van az, hogy ha egyszer megroppantunk egy ízületet, akkor másodjára már nem tudjuk ezt megtenni vele.
Egy amerikai tanulmány alapján a népesség 54 százaléka hajlamos a kezét ilyen formán tördelni. De miért van ennyi embernek szüksége erre a szokásra? Vannak, akik egyszerűen élvezik a ropogtatás hangját, míg mások biztosak benne, hogy ez a tevékenység növeli az ujjaik mozgékonyságát. Ám a legtöbben inkább a stressz hatására nyúlnak ehhez a módszerhez, amely hasonlít a hajuk tekergetéséhez, és segít levezetni a feszültséget.
A legfontosabb kérdés, ami felmerül, hogy vajon valóban jelent-e egészségügyi kockázatot az ujjaink rendszeres ropogtatása. E téma egyik legérdekesebb kutatása Donald Unger kaliforniai orvos nevéhez köthető, aki saját magán végezte el a kísérletet. Több mint ötven éven át, napi legalább kétszer ropogtatta bal kezének ízületeit, míg a jobb kezét sosem tette ki ennek a szokásnak. Kísérlete végén röntgenfelvételeket készített mindkét kezéről, és megállapította, hogy egyik kezében sem talált jelentős ízületi gyulladást.
Egy jelentős mintával dolgozott egy európai kutatópáros, akik összesen 300 ember vizsgálatával értek el hasonló megállapításokat. Ez a kutatás arra is fényt derített, hogy a ropogtatók körében gyakoribb a kézduzzanat, és a fogóerő is alacsonyabb volt azokhoz képest, akik nem éltek ezzel a szokással. Emellett fontos megjegyezni, hogy a kezek tördelése nem csupán ezeken a tüneteken keresztül okozhat problémákat, mivel a túlzott erőkifejtés akár ficamokhoz vagy ínsérülésekhez is vezethet, bár ezek az esetek viszonylag ritkák.
Ami pedig más ízületeket illet, a reccsenő hang egészen más okokból kifolyólag eredhet, mint a felrobbanó gázbuborékok. Ezek a hangok származhatnak a térdkalács és az alatta lévő csontok összedörzsölődéséből, vagy akár az ínak mozgása is lehet az ok. Aggodalomra azonban ezeknél sincs ok, ha ezek a furcsa hangokhoz nem kapcsolódik fájdalom vagy duzzanat, egyszerűen együtt kell velük élni, hiszen olyan módot sem találtak még, amivel ezeket a recsegő, roppanó hangokat el lehetne hallgattatni.
