Valóban megérkezett a tavasz: ma akár 16 fokra is felkúszhat a hőmérséklet!


"Annyit kell fizetnem, hogy az nem igaz" - beperelték Nagy Ferót a pulijai miatt

A mai időjárás Budapesten többnyire felhős lesz, de hosszabb-rövidebb napos időszakra is van kilátás. Délután frontális felhőzet érkezik, mely csapadékot is hoz magával, így a késő délutáni, esti órákban előfordulhat eső. A szél időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 11, este pedig 3 fok körül lesz.

Az ország többi részén is változóan felhős lesz az ég, időnkénti napsütéssel, a déli órákban azonban északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik, mely kelet felé halad. Átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és estig főként az ország északnyugati felében várható eső, zápor, az Észak-Dunántúl magasabban fekvő részen pedig havas eső is lehet. A szél időnként megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében és az északnyugati tájakon ennél hidegebb is lehet. Éjszakára -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán a déli és délkeleti országrészekben bőven élvezhetjük a napsütést, míg északon sűrűbb felhők boronghatnak az égen, és ott kisebb esők is előfordulhatnak. A szél több helyen megerősödik, kivéve az északkeleti területeket. A nappali hőmérsékletek 7 és 14 fok között alakulnak, a déli és délkeleti vidékeken a kellemesebb, melegebb értékek uralkodnak, míg az Északi-középhegység környékén csupán 2 és 7 fok közötti csúcsok várhatóak - tájékoztat a met.hu.

Related posts