A Szahara titokzatos kráteréről új, lenyűgöző felfedezéseket tettek a kutatók, amelyek alapjaiban változtathatják meg az emberiség és Egyiptom történelmét.

A kráter és annak környezete kulcsfontosságú szerepet játszik Egyiptom történelmében.

A világ legnagyobb sivatagát sokan az örök homok tengerének tekintik, azonban a tudósok már évtizedek óta felfedték, hogy a jégkorszak lezárulta után a Szahara nem csupán végtelen homokdűnék birodalma volt, hanem egy virágzó szavanna, amelyet gazdag élővilág népesített be.

Az Afrikai Holocén Nedves Periódus, amely körülbelül 11 ezer és 6 ezer évvel ezelőtt zajlott, egy különleges időszak volt, amikor az emberek és a vadon élő állatok harmonikus együttélésben osztoztak a természeti kincsekben, tavak és folyók mentén. Sokáig úgy véltük, hogy ez a gazdag, vízben bővelkedő korszak már rég a múlté, hiszen hatezer éve a térség sorsa drámaian megváltozott, és fokozatosan kiszáradt.

A Tibeszti-hegység legújabb kutatásai teljesen új megvilágításba helyezték a korábbi nézeteket: felfedezték, hogy a hegylánc északi lejtőin az esőzések jelentősen elhúzódtak, sőt, néha még hó is hullott, ami messze felülmúlta a várakozásokat.