Trump sürgősen megoldaná Ukrajna helyzetét, mivel egy komolyabb kihívó is a porondra lépett.

Az ukrajnai konfliktus kapcsán zajló tárgyalások mögött talán nem csupán a béke megteremtése áll, hanem sokkal inkább az a kérdés, hogy a Nyugat miként tudja megőrizni a méltóságát és elkerülni a kínos visszavonulást.

Péntek este a nyugati orgánumok lapzártái után sor került a Trump-Putyin csúcstalálkozóra az alaszkai Anchorage-ben. Komoly várakozások előzték meg az esetleges magas szintű diplomáciai döntést, hiszen tavasszal egyszer már kudarcba fulladtak a tűzszüneti tárgyalások, miután az oroszok nem fogadták el az amerikaiak ajánlatát, és a harctéri nyerő helyzetüket kihasználva inkább előrenyomultak. Ezt követően Trumpék újabb szankciókkal fenyegetőztek, ami egyfelől az orosz vezetésnek szólt - ötvennapos határidőket emlegetve -, másfelől az orosz földgázt és kőolajat továbbra is felvásárló országokra - többek közt Kína, India vagy Magyarország - készültek további ötszáz százalékos büntetővámot kivetni, ezzel pedig elvágni Oroszországot fő bevételi forrásától.

A találkozótól sokan Nyugaton azt remélték, hogy Trump végre képes lesz megegyezni Oroszországgal, és bár a tartós béke talán nem is tűnt elérhető célnak, a fegyvernyugvás lehetősége mégis felmerült. Az európai vezetők és Zelenszkij viszont nem osztozhattak ebben az optimizmusban, mivel minden felszólításuk ellenére, miszerint nélkülük nem folytathatók a tárgyalások, végül a felek nem kaptak hivatalos meghívót a találkozóra. Ehelyett csupán telefonon, előzetes megbeszélések keretében kommunikálhattak az amerikai elnökkel.

Ezzel a lépéssel gyakorlatilag megakadályozták a helyzet diplomáciai megoldásának lehetőségét, így Amerika kénytelen volt a háttérből, a fejük felett intézkedni a helyzet rendezése érdekében.

Amikor azonban pár nappal ezelőtt Mark Rutte, a NATO főtitkára már arról beszélt, elképzelhető, hogy de facto elismerik az oroszok által elfoglalt ukrán területeket orosz fennhatóság alá tartozóként, az valódi hidegzuhanyként érhette őket, hiszen az Ukrajnát támogatók krédója és Zelenszkij sarkos álláspontja is az volt eddig, hogy egy centiméter földet sem adnak át az oroszoknak.

Az északi-atlanti szövetség európai és amerikai oldalán mintha feszültség bontakozna ki az ukrajnai konfliktus rendezésének kérdésében. Ezt a jelenséget a magyar közönség is számos hangnemben tapasztalhatta az utóbbi hónapok során – elég csak Trump elnök békevágyára és a brüsszeli elit háborúpárti retorikájára hivatkozni. Az orosz területi követeléseinek részleges elismerése azonban nem annyira az amerikai politikai irányváltás jele, hanem inkább a harctéri realitás kényszerű elfogadása. Mivel...

Ha ezt a fegyvert bevetik, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy kisebb vagy akár nagyobb léptékű nukleáris konfliktus robban ki.

Másrészről, noha J. D. Vance alelnök korábban kifejezte, hogy az Egyesült Államok nem kívánja tovább finanszírozni a háborút, ez önmagában még nem jelzi a harcok leállításának szándékát. Az amerikai és az EU közötti tárgyalások eredményeként Európa vált Ukrajna legfontosabb támogatójává. A helyzetet bonyolítja, hogy az Unió amerikai fegyvereket vásárol, amelyeket aztán Ukrajnának ad át. Továbbá, az EU új, hétéves költségvetési ciklusának egyik legfőbb vitás kérdése, hogy a védelmi kiadások növelésének érdekében csökkentsék az agrártámogatásokat. Ez a tendencia a kontinens militarizálódásához vezet, amelynek végső célja, más ellenfél híján, az orosz hadsereg lehet.

Ezekből a megfontolásokból világosan látszik, hogy tévedésben vannak mindazok, akik a béke gyors eljövetelében reménykedtek, és azok is, akik úgy vélik, hogy a tárgyalások Ukrajna érdekeinek feladását jelentik.

Mindeközben a hosszú távú nyugati stratégiák (mint Oroszország izolálása, az orosz energiaforrások leválasztása az európai piacról, Ukrajna integrálása a nyugati szövetségi struktúrákba, valamint a rezsimváltás Oroszországban) valószínűleg megmaradtak, csupán a harctéri helyzetek eredményei alapján újraszervezték őket.

Ehhez képest a két államfő három órás megbeszélése végül eredménytelenül zárult - kivéve, ha azt nem tekintjük annak, hogy a két nagyhatalom vezetői a sajtótájékoztatót úgy tartották meg, mintha az elmúlt években közel egymillió katona halála meg sem történt volna. Az optikai megjelenésre mindenesetre ügyeltek: mintha valaki a Nobel-békedíj leendő várományosa lenne, aki azt kívánja, hogy a jövő történelmi könyveiben a legkedvezőbb fényben tűnhessen fel. Azonban a találkozó nem hozott fegyvernyugvást.

A találkozó és a protokolláris körök után Trump felhívta az európai vezetőket, értesülések szerint azzal, hogy a tűzszünet helyett az orosz fél a tartós békében érdekelt, ehhez pedig további tárgyalások kellenek. Putyin mindenesetre meghívta az amerikai elnököt Moszkvába, amit az egy lakonikus "meglátjuk" megjegyzéssel nyugtázott, mintha a szentségtörésnek is lenne valahol egy elképzelt határa.

Az esélyek arra utalnak, hogy amit az ukránok Isztambulban elutasítottak, azt valószínűleg most, a friss orosz harctéri sikerek tükrében, sokkal kedvezőtlenebb formában kell majd mérlegelniük. A jelenlegi tárgyalások tétje talán nem is annyira a béke elérése, hanem sokkal inkább az, hogy a Nyugat miként tudja megőrizni a méltóságát anélkül, hogy arcot veszítene a helyzet alakulása közben.

A szerző egy tapasztalt újságíró és publicista, aki az ÖT csapatának aktív tagja.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.