Törökországban váltott az állatfotózásra, mivel fegyveres őrök tartották szemmel minden lépését.
Eredetileg nem állt szándékomban állatokat fényképezni Törökországban. Valójában, az utazás ötlete egyáltalán nem vonzott: a politikai helyzet instabil, a társadalmi légkör feszültségekkel teli, az infláció az egekben, ráadásul több külföldi fotóriporter is rács mögött tölti az idejét ott.
Kornél kifejezi aggodalmait Törökországgal kapcsolatban, felidézve a felmerült kérdéseit és kételyeit.
Eredetileg Hong Kong felfedezésére vágytam, ennek a lenyűgöző szigetnek a varázsa már régóta elbűvöl, különösen James Clavell Tajpan című regénye óta. Azonban be kellett látnom, hogy a költségvetésemet okosabban is felhasználhatom, hiszen egy hét Hong Kongban közel annyiba kerülne, mint egy teljes hónap sok más ázsiai országban. Így végül a B tervem, a turisták által kevésbé látogatott Banglades mellett döntöttem. Már összeállítottam az útitervet, amikor a beutazási feltételek átnézése közben rájöttem, hogy jelenleg kifejezetten kockázatos az országba látogatni: Haszina Vazed miniszterelnök helikopteres menekülése Indiába az elégedetlen tömegek elől óta folyamatosak a zavargások.
Törökországban kötöttem ki, mivel ez tűnt a legkézenfekvőbb választásnak Magyarország felé, és az árak is kedvezőek voltak a repülőjegyek terén. Isztambulból indultam, és egy háromhetes körtúrát terveztem, mely során az ország északnyugati részét fedeztem fel. Útjaim során Ankara, Eskişehir, Bursa és Izmir városainál álltam meg, mindegyik hely sajátos varázsával és látnivalóival kápráztatott el. A fotózás azonban sokkal több kihívást tartogatott, mint amire számítottam – a látványosságok mellett a helyi szokások és a fényviszonyok is bonyolították a dolgomat.
A helyzetemet számos egyéb tényező is bonyolította. Minden országban hamar észlelni lehet, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a fényképezéshez, és tapasztalataim alapján a törökök többsége nem igazán lelkesedik, ha kamerák kereszttüzébe kerül. Isztambul persze más tészta, hiszen a turisták hada miatt már hozzászoktak a fotósok jelenlétéhez. Azonban más városokban – ahol a látogatók száma jóval alacsonyabb – már a távolból is észreveszik, hogy mit csinálok, és rögtön cselekednek: nagy ívben elkerülnek, furcsán méregetnek, vagy akár még szóvá is teszik a dolgot. Ankara, a főváros, a legnehezebb terep volt számomra ebben a tekintetben. Itt, a csalódottságom levezetésére, állatokat és épületeket kezdtem fotózni, de ezt sem úszta meg következmények nélkül: naponta legalább egyszer kénytelen voltam magyarázkodni fegyveres őröknek, mivel tudtomon kívül kormányépületeket örökítettem meg. Ráadásul nem is egy diszkrét, streetfotózásra alkalmas kicsi kamerát vittem magammal, hanem egy igazi monstrumot: a fotóriporterek által kedvelt, nagy és megbízható vázat, masszív zoomobjektívvel. Így aztán sehol sem tudtam észrevétlen maradni.
Mindehhez hozzájött a török politikai rendszer válsága, amelyet az elnök, Recep Tayyip Erdogan egyre diktatórikusabb eszközökkel igyekszik kordában tartani. Ebből a virtusból következik, hogy a tüntetéseket dokumentáló fotósokra is lecsapnak (rendszerellenes tevékenységükért gyakran börtön jár), így már alapból gyanús, ha valaki egy nagyobb fényképezőgéppel sétál az utcán, vélhetően nem turista szándékkal.
Valójában örömmel töltött el, hogy ilyen kihívásokkal teli terepen kalandozom. A nehézségek és a komfortzónán kívüli élmények kulcsfontosságúak a fejlődéshez. Emlékszem, régen mennyire féltem tőlük, de ma már alig várom, hogy elérkezzenek. Tudom, hogy ha sikerül megküzdenem velük, azzal egy tágabb komfortzónát nyerhetek - és egyben egy új szintre léphetek. Persze, ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani, de a nézőpontváltás sokat segít: a nehézségeket és a kudarcokat csupán információként, tanulási lehetőségekként kell felfognunk, nem pedig úgy, mint ami meghatározza a személyiségünket. Ez a törökországi utazás remek alkalmat nyújtott erre, és szívesen megosztok néhány tapasztalatot belőle.
Elhatároztam, hogy hét év színes fotózás után visszatérek a fekete-fehér világába. A színek egyre inkább a komfortzónám részévé váltak, és úgy éreztem, hogy a fejlődésemhez egy új irányra van szükség. Az átállás nem várt meglepetéseket hozott, és jóval keményebb leckét kaptam, mint amire számítottam. A kihívások során azonban sok új megoldásra bukkantam. Ha egy-egy jó felvételhez több időre volt szükség, hajlandó voltam hosszabb ideig kint maradni az utcán, hogy megtaláljam a megfelelő pillanatokat. Kitartásom végül meghozta gyümölcsét. Abbahagytam a színes képeimhez való hasonlítgatást is, mivel ez csak elkeserített, és rájöttem, hogy a két világ teljesen eltérő. A váltás során fotósként alázatosabbá váltam, és megtanultam elfogadni saját fejlődésemet. Tudatosan fókuszáltam a kaland egyéb szépségeire is, így sokkal több apróságra figyeltem fel azokban a helyekben, ahol jártam. Mindez nemcsak a képeimben, hanem a szemléletemben is mély nyomot hagyott.
Az emberek fényképezése során felmerülő kihívások arra ösztönöztek, hogy mélyebben elmerüljek a csendesebb témák világában. Ennek hatására érzékenyebbé váltam olyan látványok iránt, amelyeket korábban nem vettem észre. Fokozatosan az épületek, növények és állatok lettek a fotóim középpontjában, így a világom egyre szélesebb horizontokat ölelt fel.
Pontosan azt kaptam tehát ettől az úttól, amire szükségem volt. Megpróbáltatásokat, amelyeket kezelve túl kellett lépnem korábbi önmagamon. Biztos vagyok benne, hogy az itt szerzett élmények jótékony hatással lesznek a színes fotózásomra is."
