A védelmi ipar privatizációja a 4iG közreműködésével: óriási lehetőség, de számos kérdőjel és jelentős kockázatok is övezik.
A kormány döntése nyomán kialakuló tulajdonosi struktúra komoly következményekkel járhat, és váratlan fordulatokat idézhet elő a magyar védelmi ipar kulcsszereplőinél. A privatizáció folyamata ráadásul nemcsak hogy verseny nélküli volt, hanem átláthatatlan módon valósult meg, miközben a társadalmi diskurzus teljes mértékben háttérbe szorult.
Bár első blikkre úgy tűnhet, hogy egy magyar tőzsdei vállalat meghatározó szerepet kapott a magyar védelmi iparban, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Úgy tűnik, a németektől kezdve az amerikaiakon keresztül többen beleszólhatnak majd a cégcsoport működésébe, és még a magyar állam sem került elérhetetlen távolságba a döntési helyzettől.
Az állam két kulcsfontosságú feltétellel hagyta jóvá az előzetes megállapodást a védelmi ipari cégek jelentős hányadának értékesítéséről: az első, hogy az eladásra szánt kilenc gyár kritikus infrastruktúrája továbbra is állami irányítás alatt marad, míg a második, hogy a vevő, azaz a 4iG, birtokolni fogja az új, hadiipari cégekkel gazdagított N7 Defence Zrt. 75%-át, plusz egy szavazati jogot is kap.
A minősített többség következményeként az üzemcsarnokok és a kritikus infrastruktúra egyéb elemei az állam birtokában maradnak, azonban a 25 százalék mínusz egy szavazat birtokában az állam nem tud részt venni számos, a vállalat jövője szempontjából kulcsfontosságú döntésben. A minősített többséggel rendelkező fél képes egyedül módosítani a társasági szerződést, döntéseket hozni átalakulásokról, kiválásról, valamint üzletrészek átruházásáról. Ez a helyzet lényegében marginalizálja a kisebbségi tulajdonos, jelen esetben a magyar állam szerepét.
A 4iG nem csupán egy egységes vállalat, hanem egy sokszínű és dinamikus szereplők csoportja, akik mind hozzájárulnak ennek a hatalmasra növekedett, több ezer milliárd forintnyi értéket felhalmozó cég sikeréhez.
